Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

Az országgyűlés képviselőházának 9 h. Elnök: Csendet kérek. Szeder Ferenc: En nem_ akarok példákat felhozni saját életemből,^ saját tapasztalataim alapján, pedig nagyon érdekes volna. En sokáig éltem véletlenül az egri káptalan tőszomszédságában és nagyon érdekes személyi tapasztalataim vannak, hogyan fizették a munkásokat, és hogyan robotoltak azok az egyházi földeken. Ismétlem, nem akarom felhozni ezeket a példákat, más alkalmat keresek rá, de mégis meg kell mondanom, hogy nincsen semmi igazság sem abban, hogy a parasztság ilyen -viszonyok között éljen, mint ahogy él ma. Amikor az emberek százezrei teljes kétségbeesésben várják a holnapot^ mert nincsen mit enniök, ugyanakkor az egyházak a csonkaország területéről majdnem egymillió katasztrális hold földre reáterpeszkednek és még nagyobb birtokot foglalnak le maguknak, mint a régi Nagy-Magyarországon. Nincs ebben semmi igazság, és jönnie kell egy földbirtokreformnak éppen a lelkiek t épülésére is és annak a kontrasztnak kiigazítására, amikor az egyik oldalon a szegénységet dicsőítik, mint mennybe vezető utat, a másik oldalon pedig a gazdagság, vagyon és jólét halmozódik fel a papság részéről. Ezek az indokok röviden azok, amelyek mindig szembehelyeznek ibennünket^ azzal a tétellel, amely az egyházak támogatását célozza. De túl ezen minduntalan halljuk, hogy 806 milliós költségvetésünk is deficittel zárul. A mélyen t. túloldal egyik képviselője, mielőtt a kormány a költségvetést beterjesztette volna, azt írta az egyik lapban, hogy 200 millió deficitre számíthatunk 800 milliós költségvetés mellett. Lehet-e ilyen körülmények között továbbra is támogatni azt a testületet, amely viszonylag még tűrhető helyzetben van, s amelynek kezén vagyon, gazdagság van, ilyen súlyos tételekkel, amikor költségvetési deficittel kell számolnunk? Nem! Sem a szabadelvű felfogás, sem pedig a gazdasági viszonyok szempontjából semmi ok sincs arra, hogy ilyen súlyos tételekkel támogassuk az egyházat. De ismétlem, a lelkiek nem függnek össze szorosan a gazdaságiakkal. Ha valahol, úgy Spanyolországban igazán gazdag volt az egyház, és az állam minden támogatása az övé volt, mert mondhatnám, hogy az államot is kisajátította. S mégis — önök nagyon jól tudják — mi lett az ilyen módon ápolt lelkiek vége? En nem félek, csak utalok arra, hogy ha önök így csinálják az egyházak támogatását a nagy vagyonok mellett, majd itt is furcsa visszahatása lesz magára az egyházra az ilyen módon történt támogatásnak. (Felkiáltások jobbfelől:' Majd meglátjuk! — Zaj.) Elnök: Miután a 2 címhez írásban nem adatott be módosító indítvány, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 3. cím. Takách Géza jegyző (olvassa a 3. címet). Pintér László! Pintér László: T. Képviselőház! Az elnök úr elnézését kérem: mielőtt ehhez a címhez hozzászólanék. csak egy mondatban reflektálok előttem szólott t. képviselőtársamnak. (Kabók Lajos: Ennél a címnél nem lelhet, a 'másiknál tetszett volna!) Csak annyit jegyzek ímeg, hogy képviselőtársaim teljesen ihamis beállításban hozta ide felszólalásainkat. Lehet valaki demokrata földbirtokpolitikának a híve, de mellette kitart ,a katholikus egyház vagyon állaga mellett, mert hogy demokratizálni kell-e, vagy ülése 1932 június 1-én, szerdán. 455 nem, az más kérdés. Mi a kapitalizmusnak és a kapitalista felfogásnak éles ellenségei vagyunk, maradunk. A katholikus egyházi vagyon a katholikus millióké és ebbeli jogunkat fel nem adjuk. Hogy hogyan kapcsolódjék be e hirtok egy nemzeti birtokpolitikába, az más kérdés. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a címihez szólani. Pintér László: Csak ezt az egy -mondatot. Majd lesz alkalmaim ezzel (bővebben foglalkozni, most csak leszögezni kívántam ezt. Ebben a tdkintetben tehát nincs ellenmondás. Ami a teímet illeti, én erről az oldalról is röviden foglalkozni kívánok az egyetemmel kapcsolatban a szellemi proletariátus, a diplomás fiatalság elhelyezésiének problémájával. Nagy érdeklődéssel ihallgattam Ecklhardt Tibor t. képviselőtársam beszédét, amelyet ebben a tárgyban mondott. Teljesen elfogadom azt a két vezérgondolatot, amelyet Ő itt leszögezett, — az egyik: vissza faluba, a másik pedig: vissza a családba — viszont azonban azt is leszögezem, hogy ez egy messzemenő programm, amelyre elő kell készítem a magyar közéletet, a magyar kultuszpolitikát, a magyar szociálpolitikát, de magát az ifjúságot is. Egy német államférfiú mondotta nemrég a békekötéssel kapcsolatban: Die Not der Zeit kann man nicht warten lassen iim Vorzimmer — nem lehet a mának szükségét várakoztatni^ az előszobákban. Ez a kérdés is ilyen kérdés. Itt van az állástalan fiatalságnak nagy tömege, ezek az emberek ma várnak elhelyezést és segítséget. mert nem várhatnak tovább. Azért én ezzel a kérdéssel kapcsolatban telegrammstílusban egy-két megállapítást kívánok tenni. Először is: a kormány összeiratott egy statisztikát a szellemi .munkásokról, amikor nálunk még az sincs definiálva, hogy ki a szellemi proletár és a szellemi munkás. Mert itt összeírtak mindenkit, aki magát szellemi munkásnak mondotta. A statisztika szerint az összeírt szellemi munkások közül csak 31*9% végzett főiskolát, 41*3% érettségizett, 25*6% pedig csak 4—6 középiskolát végzett, sőt volt 1*2% olyan szellemi munkás is, aki csak elemi iskolát végzett, összesen 10.034 egyén szerepelt a statisztikában. Először is el kell tehát döntenünk, amikor a segítés módozatait keressük, hogy tulajdonképpen melyik kategóriát fogadjuk el mi szellemi munkásnak. A másik dolog, amit én itt leszögezni kívánok, a következő. A kormány kiadta a mellékfoglalkozásokról szóló rendeletét. Ez egy nagyon üdvös és örvendetes lépés, meg fogja azonban nekem bocsátani a miniszterelnök úr és a kormány, ha azt mondom, ez egy kicsit bátortalan lépés volt, mert hibának tartom például, hogy egyszerűen kivették a rendeletből az egyetemi tanárokat, pedig ott is lett volna sok olyan dolog, amit ebben a tekintetben be lehetett volna vonni azok közé a jövedelmek közé, amelyekről lemondani illik a mai nyomorúságos világban. (Dinich Ödön: Ügy van!) A másik pedig, amit én már ismételten hangsúlyoztam: a nélkül, hogy mi a magánviszonyokba belenyúlnánk, ezt a kérdést megoldani nem tudjuk. Eckhardt t. harátom és képviselőtársam főelvként állította ide, hogy senki közpénztárból két fizetést nem húzhat (Dinich Ödön: Helyes!) és csodálkozott, hogy a, kormányelnök annak idején, amikor ezt a javaslatot itt megtette, a javaslat elvetésétkívánta. Magától értetődik, mert ez tudva-