Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

Az országgyűlés képviselőházának 9U. percentek lesznek belőlük, mert itt pocsékolódott el a nemzet pénze. Felkérem a kultuszminiszter urat, szíveskedjék a Képviselőház elé terjeszteni azt az adásvételi szerződést, amellyel az elődje Széchenyi Károly gróftól a kerületem határában lévő Középrigócon a gróf tulajdonát r képező ingatlant megvásárolta 800.000 pengőért. Ennek a birtoknak az értéke még az 500.0000 pengőt sem éri el, ez volt még a szakértők felfogása is- Mi az oka annak, hogy ilyen albertfalvai jóindulattal kezelték a vételt? (Felkiáltások balfelöl: Csalbertfalva!) Tessék a szerződést bemutatni, mevizsgáltatni azt a 'birtokot, hogy annak értéke megállapíttassék és hogy miért kellett gróf Széchenyi Károlynak ezt az összeget megadni. (Zaj balfelől.) Vagy kérem a miniszter urat, szíveskedjék a debreceni egyetem, költségeire vonatkozólag felvilágosítást adni. Igaz-e, hogy itt is három millió pengő túlkiadás van, mint ahogy a mátrai szanatóriumnál négy millió pengőből nyolc millió pengőt csináltak. Kérdem, igaz-e az, hogy itt megint egy hárommilliós túlköltekezés van? Jogunk van tudni, t. miniszter úr, hogy az Ön elődje honnan vette a bátorságot és a jogcímet ahhoz, hogy ilyen módon gazdálkodjék. Kérem az igen t. miniszter urat, szíveskedjék nekünk felvilágosításokat adni ezekben a kérdésekben. Annál inkább okunk van nekünk erre, igen t. Képviselőház, mert végre azzal, hogy naponként számonkérjük a történteket, figyelmeztetni akarjuk a ma is ténykedőket, vagy a ma ténykedőket és a jövőben ténykedő mindenkori kormányzatot, hogy arra a végleges útra, amelyen a volt miniszter az ő minisztertársaival együttjárt, soha többé ne lépjen, mert megengedhetetlen dolog az, hogy azért, mert valaki Szegednek a minisztere, illetőleg képviselője, hat esztendő alatt 21 millió pengőt költsön az állam pénzéből egyetlen egy város egyetemi színvonalának emelésére. Azzal a metódussal, azzal a hévvel, azzal az indulattal, azzal a fantáziával, amelylyel a volt kultuszminiszter Szegeden egy magyar Velencét akart megteremteni, azt a szerencsétlen várost is úgy belehajtotta a költekezésbe, az adósságcsinálásba, hogy Szegednek ma 23 millió pengő adóssága van, amely adósságnak túlnyomó része a Velencévé-fejlesztés gondolatából állott elő. Hiszen a szegedi akciónál csak a dóm körüli házak lebontása és az ezzel kapcsolatos telkek kisajátítása a városnak 3,200.000 pengőjébe került. (Felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) Hát méltóztassanak elgondolni azt, hogy egy város, egy miniszter — mit tudom én — kultúrlázálmainak hatása alatt (Egy hang balfelől: Hóbort!) tönkreteszi önmagát és azt a társadalmat, amely ott él. (Nagy zaj a baloldalon. — Mojzes János: Nemsokára az ország fölé állítanak egy antik síremléket!) Egy ilyen miniszternek, aki ismétlem ilyen kultúrlázálmok által gyötörve költi az ország pénzét, aki, szinte azt kell mondanom, vékával önti a pénzt oda, ahova elég lett volna, ha literszám öntötte volna s aki a város társadalmát is a romlás és az összeomlás szélére viszi és a végén árkádokat építtet ma, amikor más helyeken az árkádokat lerombolják, egy ilyén miniszternek ma eszébe jut, hogy egy orgonát állíttat he 7100 síppal, 101 változattal, 5 manuáléval és nem tudom még mi egyéb mindenfélével. (Mojzes János: Hát a harangjáték?) A mai nyomorúság korszakában kérdezni vagyok bátor, hogy ez az a stílus, amely illik ehhez a szegény országhoz? Ezért ülése 1932 június 1-én, szerdán. 447 érdemelte meg ez a volt miniszter azt, hogy még életében a régi nagy rómaiak mintája szerint kövekbe véssék azt a mondást, hogy «te saxa loquuntur», téged dicsérnek a kövek, ó nagy Kunó! (Derültség a baloldalon.) Mélyen t. Képviselőház! Hát azt hiszem, ha valamiért szégyelnie kell magát az embernek, nekünk szégyelnünk kell magunkat, mert ha oda ki fogunk vinni egyszer egy idegen embert, hogy lássa, hogy mit alkottunk a siralom völgyében élve, és elmondjuk, hogy annak, aki mindezt megteremtette, annak itt vannak az emlékkövei, ez a külföldi szánakozó mosollyal az arcán fog tőlünk eltekinteni, mint ahogyan eltekint minden józaneszű ember attól, hogy itt a Képviselőház épületében is azoknak az embereknek a képei, freskói vannak a falakon, akik az országnak ilyen romlását csinálták meg, illetőleg idézték elő. Miért kellett őket így megörökíteni? (Turchányi Egon: Le vannak fotografálva, mint a nemzeti újjáépítés kormánya! Ez van aláírva!) T. Képviselőház! En a t. kultuszminiszter úrtól azt kérem, hogy ezt a pocsékolást pénz dolgában, ezt a lázgyötörte kultúrhajhászatot, amelyet elődje csinált, szüntesse be, minisztériumát állítsa be egy más vágányra, (Kun Béla: Nem is kell beszüntetni, nincsen pénz, amely rendelkezésre álljon, mit szüntessenek hát be! — Andaházi-Kasnya Béla: Félek, hogy egypár hónap múlva már a miniszter úrnak fizetése se lesz! — Elnök csenget.) és arra kérem az igen t. miniszter urat, hogy azt a szé

: gyenteljes bizantinizmust, amely kifejlődött ebben az országban az utóbbi nyolc esztendő alatt, a maga hatáskörében, abban a minisztériumban, amelynek bizonyos mértékben éppen az oktatás területén keresztül módja is van a lelkekhez hozzáférni, gyomláltassa ki, mert szégyenletes az, amit itt is tapasztalunk, hogy bukások, összeomlások, csalódások és leleplezések után itt embereket — azt kell mondanom — istenítünk és glóriával veszünk körül. azokat az embereket, akiknek szégyenkezve kellene visszavonulniuk és azt mondani, mea culpa, rosszul csináltuk a dolgot, hadd csinálják mások, visszavonulunk. De itt látunk embereket, akik tesznek és vesznek, azt akarják, hogy még mindig az ő szavuk legyen az irányadó azon hihetetlen^ lelkiismeretlen és meggondolatlan ténykedések után, amelyekkel az országot az örvénv szélére vitték. (Űgjj van! balfelől.) Kérem a miniszter urat, adjon nekünk felvilágosításokat az alapok vagyonának kezelése szempontjából és kérem az igen t. miniszter urat, adjon nekünk módot arra, hogy beletekintsünk abba a gazdálkodásba pénzügyi szempontból, amely gazdálkodás egyik legfőbb oka volt annak, hogy ez az ország az örvény szélére került. Ugyanis tartózkodás nélkül kell kimondanunk, hogy Klebelsherg Kunó gróf volt az, aki az egész kormányban a tempót diktálta abban az irányban, (Kun Béla: Hát Bud Jánost kihagyjuk a játékból? A kincstári fölöslegek gyűjtője miért adott pénzt ilyen célokra?! — Zaj.) hogy a költekezést meggondolatlanul végezték. Kérem az igen t.^ miniszter urat, szíveskedjék nekem felvilágosítást adni ezekre a körülményekre vonatkozólag, amelyeket szóvátettem. (Kun Béla: Az ötezer népiskola kellett, a gazdasági népiskolák is kellettek!) Magától értetődik, hogy az előadottak után, eltekintve attól a személyi bizalomtól,