Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

442 Az országgyűlés képviselőházának tornatanárok^ találkoznak! — Derültség.) Igen t. képviselőtársain, ha egy kis igazságérzete van, .aminthogy feltételezem, hogy van a kép­viselő úrnak igazságérzete, akkor velem tel­jesen egy véleményen kell lennie. (Pakots Jó­zsef: Ezt esak a vicc kedvéért mondta!) A vic­ceket a vicc kedvéért elmondani igazán sze­rencsétlen dolognak tartom. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Méltóztassanak megengedni, hogy ha már ennyire lojális voltam, akkor innen, erről az oldalról bizonyos mértékben olyan kritikát gyakoroljak, amely inkább tanácsul szolgál­hatna és meg vagyok róla győződve, hogy a miniszter úr, amilyen erélyes kézzel fogott mindenhez hozzá, ami tárcája keretén belül van, hogy ha. talán kellő mértékben: felvilágo­sítást kap, akkor nagyobb figyelmet fog for­dítani egyes különösebb kérdésekre. Az első kifogást például az egyetemeknél emelem. Arról ma nem akarok beszélni, — elő­ször azért, mert időm sincs — hogy az egyete­meknek mai száma vájjon sok-e vasry nem nem sok. A mi megállapításunk általában az, hogy gazdásági szempontból túl sok, ezen vál­toztatni kellene, deí ha már egyszer e pillanat­ban nem áll módunkban ezt megindokolni, ak­kor én tisztán csak ennek a kijelentésnek el­mondására szorítkozom. Egyet kifogásolok azonban és ez az, hogy ha már takarékossági szempontokat veszünk tekintetbe, akkor én megszívlelendőnek tartottam volna például azt, hogy az egyetemi professzorok fizetésénél szin­tén lássunk a költségvetésben fokozatokat, mint a többi tisztviselőknél, a többi állami al­kalmazottaknál. Itt azonban nem látunk foko­zatokat. Kénytelen vagyok rámutatni arra; hogy bár az egyetemi professzorok tudását kétségkívül elismerjük, azt azonban nem mondjuk, hogy olyan emberek volnának, akik egyáltalában nem nélkülözhetők. (Esztergályos János: Nem helyes! Tessék inkább kérni, hogy adják vissza olyanoknak, akiktől elvették. Azt tessék kérni!) Arra vagyok bátor figyelmez­tetni- (Esztergályos János: Visszaadni a levo­násokat!) hogy tudok olyan professzorokat, akik azelőtt miniszterek voltak, tudok olyano­kat, akik egyetemi katedrát töltenek; be most, miután már megszűntek miniszterek lenni és ezen a címen miniszteri dotációt húznak. Tu­dok olyanokat, akik miniszterelnöki dotációt búznak. Nem tudom, elképzelni. hogy ez lehet­séges legyen. (Esztergályos János: Ez más!) Vagy leérvén az illető nyugdíjazott miniszter, (Esztergályos János: Ez más!) vagy nyugdíja­zott miniszterelnök, vagy legyen egyetemi nrofesszor. De; azt, hogy valaki heti 6 vagy 8 órai elfoglaltság 1 mellett miniszterelnöki, vagy miniszteri fizetést húzzon, én ma a takarékos­ság idején nem tarthatom elfogadhatónak. (Esztergályos János: Ebben igaza van!) Nem láttam valamit az állami költségve­tésben és ez — öfrülök annak, hogy éppen Pékár igen t. képviselőtársam itt van — á filmügvek irányítása. Ügy veszem észre, hogy a ^filmügyeknek irányítása a kultuszminiszté­rium hatásköréből kiesett, mert erre vonatko­zóan semmiféle adat nem áll rendelkezésemre. Ttt emlékeztetem Pékár igen t. képviselőtársa­mát arra, bogy egy időben ő Is óriási fontos­ságot tulajdonított ennek a filmügynek és ak­kor ketten közösen mindént elkövettünk hogy a filmügyek a kultuszminisztérium hatásköre alá kerüljenek. Abban az időben ott is voltak. (Pékár Gyula: A filmtanács most is ott van!) A filmtanács ott van, a filmtanács azonban 9b. ülése 1932 június 1-én, szerdán. már olyan messze van a kultuszminisztérium­tól és olyan messze van a mi elismerésünktől, hogy mi a filmtanáccsal ezen a címen foglal­kozni nem akarunk. Van egy másik kifogásom: is. Ez a kifogá­som a görögkeleti szerb egyházak segélyezé­sének kérdésére vonatkozik. Azok a képvise­lők, akiknek kerületében ilyen egyházak van­nak, szomorúan kell, hogy tapasztalják, hogy ezek az egyházak, amelyek végeredményben mégis csak Magyarországon levő egyházak, nem részesülnek olyan megértésben, olyan anyagi támogatásban, mint amilyet megérde­melnének. Ma,, a görögkeleti egyházközsége­ket értem ez alatt, igen kis létszámmal rendel­kező kis egyházacskák. Ha bármit is kérnek, kérésük csak oda terjedhet, hogy a templom tornyát, vagy a templom tetejét valahogyan javítsák, vagy restaurálják, mert nekik nincs ehhez pénzük. Ilyen kérésekkel fordulnak a kultuszkormányzathoz. Kérném, tartsa köteles­ségének a kultuszkormányzat olyan okokból kifolyólag, amelyeket én ma itt egyáltalában tárgyalni nem akarok, hogy éppen ennek a nemzeti kisebbségnek ilyen kis kívánságait valamilyen formában teljesíteni lehetséges le* gyen. Meg kell állapítanom, — nekem volt és van is kerületemben három ilyen görögkeleti községem — hogy amikor ezek pénzsegélyt, pár száz pengőt kértek, hogy tempiompkat ki­javíthassák, azon a címen, hogy állítólag an­nak a községnek görög-keleti szerb lelkésze a, Szerbiába való optálásra bírta rá az ottani lakosságot, az illető egyház a templom tataro­zására szolgáló segélyt nem kapta meg. (Pin­tér László: Igaz volt-e?) Még abban az eset­ben is t. képviselőtársaim, ha az illető pap ellen ilyen gyanú merült volna fel és beigazo­Jást nyert volna is, akkor is a pap elleni el­járást vonná maga után. nem pedig az egy­ház ellen való eljárást. Erre bátor vagyok az igen t. kultuszminiszter úr figyelmét felhívni. Tovább megyek, hiszen alig áll pár perc rendelkezésemre. Szeretném csupán egy szem­pontból a községi tanítók kérdésére is felhívni a miniszter úr figyelmét. Meggyőződésem, hogy azok a tanítók, akik egyes községekben általános szimpátiának örvendhetnek, jó taní­tók. Azok a tanítók ellenben, akik nem örven­denek szimpátiának, akik olyasvalamit követ­tek el, amiből kifolyólag a nép hangulata elle­nük fordult, tisztán a tanítás érdekében elhelye­zendők. Nem egy olyan tanítóról van tudomá­som, aki élete egész során át állandóan hadilá­bon áll a községgel. Már a község békéje érde­kében se tessék ilyenkor a költségeket kímélni. Ezeket a tanítókat, vagy iskolavezetőket a, leg­sürgősebben a köz érdekében át kell helyezni. (Mosgas a jobboldalon.) A polgári iskolákra vonatkozóan páran már felszólaltak és nekem ez a kérdés rendkí­vül fontosnak látszik, már csak azért is. mert a miai szűk határainkon belül, a mai nehéz bol­dogulási viszonyok közt a polgári iskolát tar­tanám a, legjobban kifejlesztendőnek az egye­temekkel, jogakadémiákkal és minden más ma­gasabb iskolával szemben. Magától értetődik, hogy keresztül kell vinni, hogy azok az embe­rek, akiknek vagyoni viszonyaiknál, vagy pe­dig családi tradícióiknál fogva a polgári iskola a kultúrigényük, ezt elvégezhessék. Amint azonban nem tartom szerencsés gondolatnak. hogy kalauzok, rendőrök vagy szolgák legye­nek olyanok, akik egyetemet végeztek, mert hi­szen ezeknek az embereknek ezek az állások csu­pán csak szakaszhatárok, állomások, amelyeket

Next

/
Thumbnails
Contents