Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-86

Az országgyűlés képviselőházának 86. ben tudniillik felhatalmazás adatott, hogy a végrehajtási törvényt, amelyet egy szellemes jogtudósunk az ostromlott vár fokán levő szét­rongyolt zászlónak jellemzett, mert azon csak lyuk van, jóformán semmi egyéb nincs az eredeti törvényből, egységes szerkezetbe fog­lalhassák ós ma 1932-t irunk, de ez az egységes szerkezetbe foglalás még nincs meg. Meg va­gyok azonban győződve róla, hogy nem fog lezárulni ez a naptári év, anélkül hogy ez meg­legyen, mert nem nehéz és komplikált, hanem igen könnyű ennek megvalósítása. A másik dolog, amire vonatkozóan az igazságügy minisz­ter úr már felhatalmazást kapott, a polgári perrend szabályainak szintén egységes szer­kezetbe való foglalása. Az idő előrehaladására tekintettel, most még csak egészen röviden a kodifikáció egy fontos témájáról akarok szólni és ez a magán­jogi törvénykönyv javaslata. r Naivitás volna ma ezt a parlamenti tárgyalás középpontjába állítani, amikor azt sem tudjuk, hogy holnap hogyan leszünk, át tudjuk-e vezetni ezt a gaz­dasági válságot. (Ügy van! a jobb- és a balol­dalon.) De t. Ház, aki a gyakorlatot nézi, az mégis meg kell, hogy állapítsa, hogy a nemzet gazdasági életének gerince a polgári törvény­könyv, vagy az a jogszabályanyag, amely a bírói gyakorlatban nálunk e helyett megvan. Ez az anyag csak azért képez áttekinthető rend­szert, mert van magánjogi törvénykönyv-ter­vezetünk, amely a képzeitnél sokkal nagyobb mértékben vált vigens joggá a bírói gyakor­latba való beszivárgás által. Ismerem azokat a nagy vitákat, hazafias szempontok játszottak bele, amelyek megelőzték és kísérik ezt a kér­dést, hogy helyes volt-e beterjeszteni a magán­jogi törvénykönyv javaslatát és helyes-e meg­alkotásához ragaszkodni. Az elet azonban az aggályokra rég rácáfolt. Tág csatornákban ömlik bele ez a javaslat a bírói gyakorlatba és nagymértékben vált előjoggá. Ennek igen nagy a jelentősége, mert a kódexnek három olyan nagy előnye van, amely teljesen gyakorlati és amely mindennap érezhető, nevezetesen: rövid elévülési és preclusív határidőket szabhat, meg, formakellékeket írhat elő és hézagmentes, egy­séges szabályozásban részesítheti a jogintéz­ményeket. Mind a három irányban áldásos ha­tást gyakorol a már említett beszivárgás ma­gánjogi bírói gyakorlatunkban és ezáltal a jogbiztonságot emeli, s — ami a legfontosabb — a perek számát csökkenti. Az én tisztelettel­jes kérésem a magánjogi törvénykönyv javas­latával kapcsolatban az, hogy ennek a kódex­nek indokolása, amely még mindig csak töre­dékes, mert hiszen csak egyik 'kötet jelent meg, minél előbb teljes egészében közreadassek és működjék a minisztérium kebelében egy ál­landó kodifikációs bizottság, amely tovább gyűjti a kritikai anyagot. Mert ilyen kódex rendkívül kényes valami: ha nincs törvény­erőre emelve, akkor olyan, mint az épület tető nélkül, amely ki van téve az időjárás viszon­tagságainak. Ez ellen csak úgy lehet védekezni, ha folyton dolgoznak rajta, csiszolják, gyűj­tik a kritikai anyagot, hogy amikor elmúlik felőlünk az időknek az megnehezült járása, első munkáink egyike az lehessen, hogy ezt a kódexet tető alá hozzuk. (Helyeslés.) Még csak azt akarom a kodifikációról mon­dani, hogy el nem múló hálával kell gondol­nunk azokra a férfiakra, akik az igazságügy­minisztériumban a kodifikáció munkáját vé­gezték és végzik. Emberfeletti munka ez és sajnos nem véletlenség, hogy egy Tőry Gusz­KÉPVISELÖHÁZI NAPLÖ Vin. ülése 1932 május 18-án, szerdán. 33 táv, egy Baríha Richárd» egy Térffy Gyula s egy Szászy Béla idő előtt dőltek ki az élők sorából. Azt hiszem, méltóbban nem fejezhe­tem ibe igénytelen szavaimat, mintha az ő em­léküket idézem és azt kívánom, hogy azok a derék férfiak, akik most a kodifikáció munká­ját az igazságügy minisztériumban végzik, méltó utódaik legyenek. Bízom az igazságügyminiszter úrban és a tárca költségevtését elfogadom. (Helyeslés, taps jobbfelől és a középen.) Elnök: Szólásra következik*? Patacsi Dénes jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Képviselőház! Belekapcso­lódom előttem felszólalt igen t. képviselőtár­samnak, Fabinyi Tihamérnak végső szavaiba. Az ő utolsó mondatai köszönetkifejezés voliak a kodifikációs osztállyal szemben, amely olyan sokat dolgozott. Én azt hiszem, t. Képviselőház, hogy Magyarországon az utóbbi időben úgy az igazságügyminisztérium, mint az összes IIJÍ­nisztériumok kodifikációs osztályai annyit dol­goztak, hogy ha most sem tudták magukat ki­dolgozni, akkor többé ebben az életben erre nem lesz módjuk. (Zsindely Ferenc: Ez abszo­lúte nem az ő (hibájuk!) Hogy ez kinek a hi­bája, vagy kinek nem a hibája, erre csak any­nyit tudok mondani, hogy a kodifikációa osz­tályok kapuira a minisztériumokban fel kellene írni, hogy mindazok, akik kodifikációs eszméi­ket eddig nem tudták megvalósítani, a jövőre nézve hagyjanak fel minden lemennyel. Mert Magyarországon az utóbbi időben minden ko; difikátor talált magának egy minisztert, aki az ő eszméjét — amelyet esetleg igen hosszú időn keresztül őrzött szívében és agyában, tar­tott titokban, vagy pedig óhajtott a nyilvános­ság elé hozni — megvalósította. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Nem tudom, hogyan képzeli ezt a képviselő úr 1 ? Miféle miniszterek vannak?! Mutasson olyant, akinek a törvény­előkészítő osztály előír. Ügy látszik, a képvi­selő úr ilyen miniszter lenne!) Hogy én mi­lyen miniszter lennék, azt méltóztassék majd megnézni akkor, ha módom lesz azt megmu­tatni. (Derültség. — Zsitvay Tibor igazságügy­miniszter: Azt mondtam, hogy mutasson egyét!) Mutassakl Magyarországon alig tudok az utóbbi tíz esztendőből olyan minisztert mutatni, aki saját akaratát hajthatta volna végre mi­nisztériumában. A miniszterek legnagyobb ré­sze a kodifikációs osztály, az elnöki osztály és egyéb más osztályok akaratának végrehajtója volt, sőt volt Magyarországon egy olyan igaz­ságügyminiszter is, aki a legjobb szándékkal ment be az igazságügyminisztériumba és két hét után akármifele rendeletet vagy utasítást akart kiadni, annak éppen az ellenkezőjét hoz­ták be mindig,, olyannyira, hogy két hét után látta, hogy ott mindenkinek van szava a mi­nisztériumban, csak neki nem. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Regényeket ír a képvi­selő úr! — Fráter Jenő: Honnan tudja 1 !) Maga az illető miniszter mondotta. (Fráter Jenő: Ki­nek!) Igenis így van, t. Képviselőház. Soha Magyarországon úgy nem. tobzódtak a kodifikációs osztályok, soha eltüntetett és föld­alatti tehetségek olyan megnyilvánulásokra módot nem kaptak, mint amilyen megnyilvánu­lásokra módot kaptak az utóbbi időben. Ezért én — hogy ezzel a kérdéssel is foglalkozzam — a polgári törvénykönyv kérdésében azt mon­dom: hála a mindenható Istennek, hogy a t. miniszter úrnak és a t. többségi pártnak nincs módjában technikai vagy egyéb más okokból a polgári törvénykönyv reformját letárgyal­5

Next

/
Thumbnails
Contents