Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-93

Az országgyűlés képviselőházának 93 annyit költünk el, mint amennyit 52 mezőgaz­dasági népiskolára? Arányos-e az, hogy az ipa­ros- és kereskedőtanítóiskolákra fel van véve ebben a budgetben 250.000 pengő, hozzáveszem a kereskedelmi tárcánál az ipari és kereske­delmi szakoktatásra felvett 1,140.000 pengőt, vagyis az egész ipari és kereskedelmi oktatásra költünk 1,400.000 pengőt, pontosan ugyanany­nyit, mint az Operaházra. Bocsánatot kérek, én nem. látom be azt, hogy itt az arányok meg­volnának. Amikor a mi kézműiparososztályunk nem tud boldogulni, amint a jelenlegi kereske­delemügyi miniszter úr sokszor megállapí­totta, főleg a műveltség hiánya miatt, mert nem tudjuk neki azt az oktatást megadni, amelyre szüksége volna, akkor egy országban, ahol az ipar és kereskedelem mégis a nemzeti termelés fontos tényezője, annyit költeni két tárcánál a szakoktatásra összesen, mint ameny nyit az Operára: engedelmet kérek, ez az a meeénáskodás, amely nálunk divattá vált, amelyet én egyszer neomecénásságnak nevez­tem el, neomecénásságnak azért, mert voltak igazi mecénások. Igazi mecénás volt Széchenyi István, aki megírta a «nemzeti játékszínről» szóló propa­gatív tanulmányát, ahol arra tendált és abban vett ő is részt, hogy a nemzeti játékszín fel­építéséhez társadalmi úton összehozza a pénzt és egyidejűleg kigúnyolta azokat, akik erre a kormányt akarták volna igénybe venni. Ezt mondja (olvassa): «Játékszínünket vájjon ki fogja elrendelni, ha nem mi? Tán a kormány? Lehet-e tőle ezt várni és józanul azt kívánni. hogy ily esetbe is avatkozzék?». Most lehet-e ilyet várni? A mi anyagi erőnk ezeket nem bírja el. Ismétlem itt azt, amit a 33-as bizottságban is elmondottam, hogyha Hollandia, amelyet nem lehet nemzeti gazdagság tekintetében ve­lünk összehasonlítani, mert a pluszt a minusz­szal nagyon nehéz összehasonlítani, meg tud élni anélkül, hogy Operája volna, nem azért, mintha a hollandusok nem szeretnék a zenét, !hanem azért, mert ott közpénzeket csak okvet­lenül szükséges dolgokra fordítanak, ha Lon­don meg tud élni anélkül, hogy Operaháza volna, akkor nem látom be, hogy mindazok után, amiket imá nélkülözni vagyunk kénytele­nek és amikor mindazt, ami a szegény nép oktatását, a kisgazdának mezőgazdasági okta­tását^ a kisiparodnak az ő mesterségére való oktatását illetik, nélkülözzük, a mai viszonyok között szabad legyen 1,400.000 pengő' évi kiadás­sal egy ilyen intézményt fenntartani, amely végül is a nemzet kultúrájának nem öleli át olyan nagy területét, mint amilyen nagy terü­leteit teljesen elhanyagoltan tartjuk. Nemcsak az a kultúra, amely mégiscsak az emberek fényűzési szükségleteinek, a szórakozásnak és az élvezetnek kielégítésére szolgál. Ez az igazi kultúra és mindenesetre a kultúrának ez az a része, amelyet közpénzekből lehet és* szabad fedezni, amely a szegény emberek termelését érinti és illeti, mert ha termelésünk ilyen kultiválatlan állapotban imarad, ahogy ma van, akkor nem fog pénzünk telni ilyenekre. Tovább megyek. Klebelsbérg Kunó gróf most az Alföldi Bizottság ülésén egyszerre olyan problémákkal hozakodott elő, amely problémákat az elmúlt tíz év alatt bizony, saj­nos, teljesen elhanyagoltak. (Rassay Károly: Ügy van!) Most említi ő, hogy a tiszavidéki búzával, az Alföld fásításával, a szikesek javí­tásával kellene foglalkozni, de én a sajtóban és a t kamarában éveken át mondtam, méltóz­tassék egyszer megnézni Budán a gabona- és I . ülése 1932 május 31-én, kedden. 365 lisztkísérleti állomást, amely világhírű tudós­nak, Hankóczy Jenőnek vezetésié alatt áll (Pintér László: A legjobb szakember!) és amely úgy van ellátva, (Egy hang a balközépen: Se­hogy sincs!) amilyen mostohán a fővárosnak egyetlen elemi iskolája sincs. Ez a kultúra! Ezt kibírta a kultúra! Ugyanígy van a vető­magnemesítő intézettel. (Zaj a jobboldalon.) Ugyanúgy van, hogy az összes mezőgazdasági, tudományos és kísérletügyi intézményekre köl­tünk 1,600.000 pengőt, ezzel szemben költünk művészeti célok támogatására 2,700.000 pengőt, testnevelésre 2,100.000 - pengőt, a Gyűjtemény­egyetemre 1,600.000 pengőt. Kérdezem, valóban azt gondolja ez az ország, hogy zenéből, sport­ból, testnevelésből és Gyüjteményegyetemből fog megélni, vagy az volna-e a célunk, hogy a mezőgazdasági termelés kultúrájának, emeJése által tudjunk megélni?t A t % előadó úr nagyon büszke volt arra, hogy már most a külföldi kollégiumok kiadá­sait leszállították 130.000 pengőre, de ő ezeket szükségesnek tartja, mert hiszen ott ötven fiatalember külföldi nyelveket tanul. (Bródy Ernő: A díszterítőket bevonták?) Az nagyon fontos, hogy külföldi nyelveket tanuljanak, de közbeszólásban már bátor voltam említeni, a háború előtt is előfordult, hogy Magyarorszá­gon egyes emberek külföldi nyelveket megta­nulták anélkül, hogy külföldi kollégiumok léteztek volna, de itt szembeállítok valamit, amire a miniszter úr is célzott tegnapi beszé­dében és amit már az elmúlt napokban ta­pasztaltam. Abban a városban, amelyet kép­viselek, Nyíregyháza városában, az ágostai evangélikus egyház tartja fenn az elemi nép­oktatást. Fenntart 40 tanyai népiskolát. Kint jártam ezeken a tanyákon. Azokba a tanyákba senki a világon nem teszi be a lábát, mert a mi adminisztrációnk, amely egynéhány­féle tisztviselőt ismer, odáig nem fejlődött, hogy azzal a néppel foglalkozzék. Ott a kultú­rának egyetlen pionirja az a tanyai iskolai tanító; azok a tanyai iskolai r tanítók, miután az evangélikus egyház nem képes őket meg­fizetni, mert hiszen az állam az ő hitfelekezű polgáraitól már annyi adót szed el, hogy hit­felekezeti adóra nem telik neki és négy hónap óta nem fizetik ezeknek fizetéseit, ott éhez­nek a tanyai iskolákban. (Temple Rezső: Az állam szubvenciót ad!) De nagyon soknál 10—20—30% az állami szubvenció. Azt meg­kapja a tanító, de ami a felekezettől jár, azt nem kapja meg, ennélfogva éhezik. Kérdezem most, mi felel meg inkább a kultúrának, az-e, hogy külföldi kollégiumot tartsunk fel mi, az-e, hogy hat egyétemünkuek kell lenni ak­kor, amikor Dániának — mint arra Esterházy gróf t. képviselőtársam egy előadásában rá­mutatott — egy egyeteme van, (Halljuk! Hall­juk! bal felől.) s Norvégiának is egy egyeteme van, vagy pedig az felel meg inkább a kultú­rának, hogy mi külföldi kollégiumokat tar­tunk fenn, ahol — mint az előadó úrtól hal­lottam — groteszk tény, de most más orszá­gok gyermekeit helyezzük el? Ügylátszik, a külföldön hotelipart fogunk a kollégiumok címe alatt folytatni. S ínég mindig ráköltünk a külföldi kollégiumokra 130.000 pengőt, itt az országban pedig ezek a szerencsétlen tanítók éhinséget szenvednek, mert a kultusztárca 140 milliós budgetje mellett nincs fedezet arra, hogy a kultusztárca képes legyen ezeket a sze­rencsétlen tanítókat az éhínségtől megmenteni. T. miniszter úr, ez nem kultúra, ez kultúra­ellenesség! Itt elköltöttek, elpazaroltak pénzt 50*

Next

/
Thumbnails
Contents