Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-92

Az országgyűlés képviselőházának 9 delkezem azzal a szónoki készséggel és azokkal a díszes szavakkal, amelyekkel Pakots igen t. előttem szólott képviselőtársam gondolatait kifejezni tudja, bár sohasem voltam híve a bizantinizmusnak és nincs is okom bizantinizmusra a volt miniszter úrral szemben, akinek én azon a jóindulaton kívül, amellyel munkásságomat kísérte, igazán semmit sem köszönhetek, mégis kénytelen vagyok védelmembe venni az ő kultúrpolitikáját az előttem szólott képviselő úrral szemben, mert történelmi távlatból méltóztatott ugyanis említést tenni, a jelen távlatában is meg tudjuk már ítélni azt a nagyarányú munkásságot, amelyet ő kultuszminiszteri tevékenységében kifejtett. Nem szalasztott el egyetlen alkalmat sem, amikor a magyar nemzetnek akár történelmi, akár irodalmi nagyságait megbecsülni kellett. Magam hallottam Cegléden azt a dicsőítő beszédet, amelyet ő éppen a képviselő úr által nagy szellemnek jelzett Kossuth Lajos emlékünnepén mondott, és tudom biztosan, mert láttam és résztvettem az adminisztrációban, hogy minden alkalommal, valahányszor nagy írók jubileuma, centennáriuma vagy akármije volt, igenis a tanintézeteket szigorúan és nyomatékosan utasította, sőt lelkesítette arra, hogy irodalmi nagyságainkat megbecsüljék. (Pakots József: Es az élőket?) De hogy az irodalmat pártolhassa egy miniszter, arra nem elég a maga személye, hiszen az ő kulturális tevékenysége, amellyel az iskolaügy egész területén működött és előkészítette az ifjúságot az elemi iskolától kezdve egész fel az egyetemig, e arra irányult, hogy az irodalmi nagyságokat értékelni tudják, és igenis a kulturális adminisztráció dolga az, hogy az ifjúságot és a nemzetet úgy neveljék, hogy íróit megbecsüljék. En tehát nemcsak hogy bizalommal viseltettem a volt kultuszminiszter úr iránt, akivel^ szemben Pakots képviselőtársam bizalmatlanságát nyilvánította, hanem teljes bizalommal vagyok a jelenlegi kultuszminiszter úr iránt is, aki elődjétől igen értékes örökséget vett át, és ezt az értékes és gazdag örökséget szeretettel és ügybuzgósággal gondozza és akinek általam érthetően figyelemmel kísért miniszteri működése biztos záloga annak, hogy ebből a gazdag örökségből, amelyet hivatalos elődje ráhagyott, semmit sem fog elpazarolni. Ámde a 21 és félmilliós költségvetési csökkenés mint jégverés hat a kultusztárca, illetve a magyar közoktatás egész mezejére és amint a gazdák tapasztalják és mondják, hogy a jégverés mintegy pásztásan szokott haladni és egyazon határban vagy teljes pusztítást visz véghez, vagyis amint mondják, 100%-os kárt okoz, a szomszédnak már kevesebbet, egyazon határban^ megtörténhetik az is, hogy valaki egyáltlalában kárt nem is szenved, éppen ez történt a szerencsétlen magyar közoktatásügy költségvetésével is, vagyis vannak olyan területei, amelyek 100%-os kárt szenvedtek. (Kabók Lajos: Van olyan, amelyik semmit sem szenvedett!) Ilyen a nem állami polgári iskolák államsegélyének ügye. (Andaházi-Kasnya Béla: Ez igaz! Ez borzasztó!) En az igen t. miniszter úrnak szemrehányást ezért nem teszek, nem teszek pedig azért, mert amikor ő átvette ennek a tárcának vezetését, akkor már a költségvetés összeállítása folyamatban voltés bármekkora zsenialitással rendelkezett volna is, tárcájának minden egyes ügyére kiterjeszkedni nem tudhatott és így nagyon is rá volt utalva tisztviselőinek információjára. Nem tudom, hogyan informálták a miniszter urat arról, 2., ülése 1932 május 30-án, hétfőn. 351 hogy most két esztendeje, amikor a felekezeti és községi polgári iskolák fizetéskiegészítő államsegélyét leszállították, a fenntartóknak és az érdekelt képviselőknek panaszára Petri államtitkár úr — hálára kötelezve mindenkit — értekezletet hívott össze képviselőkből, amely értekezleten a pénzügyminisztériumnak és a kultuszminisztériumnak szakreferense is megjelent. Ezen az értekezleten világosan bebizonyították, hogy az államsegélyeknek már akkori leszállítása is lehetetlen helyzet elé állítja az iskolákat, (Andaházi-Kasnya Béla: Ez áll a községiekre is!) úgy a községieket, mint a felekezetieket. A költségvetés az indokolásnak 111. oldalán a polgári iskolákra vonatkozólag a következőket mondja (olvassa): «A polgári iskolák az elemi népiskolák és a középiskolák közé eső művelődési igényeket elégítik ki azzal a céllal, hogy a gyakorlati életre nevelve és általános műveltséget nyújtva az iparban, a kereskedelemben és a gazdasági életben dolgozó nagy tömegek értelmi szintjét emeljék és ezzel őket a termelő munkában eredményesebb helytállásra képessé tegyék.» (Dinich Ödön: Helyes! Nagyon fontos megállapítás!) E megállapítással betűszerinti ^tökéletesen egyetértek és ennek megfelelően, éppen a lakosság összetételénél fogva, a főváros-környéki polgári iskoláknak kétségbevonhatatlan létjogosultsága van. (Ügy van! Ügy van!) Itt van Rákospalota, amely községi polgári iskolát tart fenn 20 tanerővel és éppen mosf nyílt meg a lefolyt tanévben a 600-000 pengővel épített modern új polgári iskola épülete. Itt van a pestújhelyi polgári iskola szintén 16 osztállyal és 20 tanerővel, amely ugyancsak négy évvel ezelőtt kapott tetemes államsegélyt az új épülethez. Itt van a 20.000 lakosú Rákosszentmihály, itt van Sashalom 12.000 lakossal, itt van Cinkota-Mátyásföld, éppen a legintelligensebb lakosokkal, továbbá Szentendre rendezett tanácsú város. Itt van Gyömrő szintén katholikus iskolával, itt van Vác, ugyancsak katholikus iskolával, amely iskolák létjogosultságát soha senki nem vonta kétségbe. Most nézzük meg ezeknek az iskoláknak keletkezési körülményeit. Ezek a községek és városok abban a szerencsétlen helyzetben vannak a többi szerencsésebb városokkal szemben, hogy nincs állami iskolájuk. Pl. Újpestnek, Kispestnek. Pestszentlőrinenek állami iskolája van, ahol az összes személyi kiadásokat az állam teljes összes-ükben viseli. Itt pedig, amikor felállították ezeket az iskolákat, fizetéskiegészítő államsegélyt helyeztek kilátásba, sőt biztosítottak 60%-tól egészen, mondjuk, 90%-ig. Most ezt leszállítják 50%-ra. Most nézzük, hogy miben áll ez tulajdonképpen? Ez tulajdonképpen abban áll, hogy mikor ezek az iskolák létesültek, minden tanár után évi 24 korona nyugdíjjárulékot kellett fizetni, tehát a nagy iskolák fizettek év 480 koronát húsz tanerő után. Most ezek 10.000 pengő évi hozzájárulást kell, Jiogy fizessenek, tehát már ezzel is megterhelték a fenntartókat. Azonfelül, amióta ezek az iskolák létesültek, a tanárok automatikus előlépése folytán ugyancsak a tanári fizetések is súlyosabban terhelik a fenntartókat. A lakbéreket, amelyeket teljes összegükben a fenntartók kénytelenek viselni, szintén emelték. És még mondok valamit- Ezek a tanárok mielőtt állásukba léptek, a fenntartók állásuk szervezésére a minisztertől államsegélyt kértek és a miniszter kiI látásba is helyezte, illetőleg biztosította minl den egyes tanszékre nézve a 60—90%-os állam47*