Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-86
28 Az országgyűlés képviselőházának Elsősorban a magánjogról beszélek és a kereskedelmi jogról, nem pedig a büntetőjogról. Eddigi kijelentéseimben is a magánjogra és a kereskedelmi jogra céloztam, a büntetőjogot legfeljebb kihágási részében lehet olyannak mondani, amely szakadatlanul változik, fejlődik, de úgy általánosságban elég maradandóság van a büntetőjog terén. A magánjogra és a kereskedelmi jogra nézve különösen áll az, amit az előbb hangoztattam. Itt természetesen a bírák helyzete is nagyon nehézzé* válik. Látja a bíró az élet körülményeit, kiáltó igazságtalanságnak deklarálják _ azt, amit a törvény végeredményében elrendel. A végrehajtások foganatosítása és egyéb kérdések végre olyan konzekvenciák, amelyek nélkül jogalkalmazás nem is lehetséges. Itt is természetesen ezek a panaszok, amelyek áz előttem szólott t. képviselő úr részéről elhangzottak, mint igazságtalanságok jelentkeznek, pedig csak betűszerinti alkalmazásról van szó. Látom, hogy az adósvédelem kérdésében messzemenő rendelkezések történtek már eddig is az igazságügyi legiszlatíva terén, hiszen már azon a ponton van az adósvédelem, hogy a kötelem egyszerűen megint relatív fogalommá válik, de mint mondtam: minden relatív, ma nincsenek komoly határvonalak, tehát a kötelemből fakadó jogviszony is relatív. Aggályosnak tartom azt, hogy például szükségrendeletek a magánjog terén is érvényesüljenek. Ezt már a 33-as bizottságban is hangoztattam és ezeket az intézkedéseket nem is szavaztam meg, mert nem tartom helyesnek, ha megkötött szerződéseket, amelyek bizonyos érvényes jog hatása alatt, tehát jogszerűen létesültek, köztörvények változtassák és módosítsák. Ez magában véve megint jogbizony ta lanságot idéz elő. Hát vegyük: lehet ma biztosan magánjogi szerződéseket kötni? Nézem magát a termelést. A termelésben egyes termelési tényezők, amelyeknek erős a befolyásuk, csatasorba tudnak állítani olyan argumentációt, például külföldi érdekeket, amelyek előtt kénytelen meghajolni a mindenkori kormány. Az kipresszionálja a maga köztörvényi szabályát, amellyel a magánjogi szerződéseknek egész sorát egyszerűen hatálytalanítja. Csak magára a cukorrépakérdésre mutatok rá, amely a legutóbb előfordult. (Friedrich István: TTgy van!) Megkötötték a cukorgyárak a szerződéseket a termelőkkel, megkötötték az adott jogi határok között, de a világ minden kincséért sem hajlandók arra, hogy viseljék azoknak konzekvenciáit. Hiszen vannak jól sikerült és vannak rosszul sikerült szerződések. Nem, ebbe nem nyugosznak bele, megváltoztatják a szerződéseket, hatálytalanítják a megkötött magánjogi szerződést egy köztörvényi rendelkezéssel, jelen esetben szükségrendelettel. Ezt sem tartom helyesnek. Ha méltóztatnak azokról, amiket mondottam, bővebben és behatóbban gondolkozni, tényleg az lesz a rezümé, amit mondottam, hogy ez hova-tovább jogbizonytalanságot fog a magánjog és a kereskedelmi jog terén előidézni, amit mindenki érezni fog, a jogkereső közönség is, de maga az állam is és különösen nehéz helyzetben vannak ilyen körülmények között a bíróságok. Én nagyon perhorreszkáltam ëzt a cukorrépadolgot, de látom, hogy a többi termelési ág is ugyanúgy csinálja. Megkötötték a szerződést, s azután kibocsáttatnak egy rendeletet, amely kimondja, hogy hatálytalan minden szerződés. Ezúttal a gazdák javára köttetett a szerződés. Megkötötték à cukorrépatermelésre vo8,6. ülése 1932 május 18-án, szerdán. natkozó szerződést, hogy ők ennyit és ennyit termelnek, ezt köteles a gyár átvenni. Ezek a szerződések azután máról-holnapra mind hatálytalanítva lettek. Ez az, amit az általános vitában hangoztattam, hogy hiába, látom, hogy a gyáripar és a nagyoké a kelleténél nagyobb befolyást tud gyakorolni a mi állami életünkre, és így r diszharmóniát idéz elő a termelés, az agrártársadalom és a kapitalizmus között, amit én nem tartok helyesnek, nem tartok fenntarthatónak, és ebből természetesen nagy bajok és kellemetlenségek vannak, nehézségek származnak elsősorban az igazságügy terén, amely, dacára annak, hogy rossz gazdasági helyzetben vagyunk, mégis csak szem előtt kell, hogy tartsa azt à körülményt, hogy itt jogot, jogbiztonságot kell szolgáltatni minden körülmények között. A személyzetet szakadatlanul redukálják. Itt hallottam panaszokat, hogy a bírák maguk írják az ítéletet. Tizenkét esztendeje hallom az igazságügyi tárca vitáját és mondhatom, még egyetlenegy vita sem volt, amelyben nem hozták volna fel, hogy a bíró maga írja az ítéletet, nincs jegyzőkönyvvezető, nincs gyorsíró. Erről most ne is beszéljünk. A helyzet ebben nem javul, hanem rosszabbodik, mert a pénzügyi fedezet egyáltalában hiányzik, és nem is tudjuk előteremteni. (Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: Rosszabbodni nem rosszabbodott!) De nem javult. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Csak nem tudunk haladni. Nincs pénz!) Ezt mondom, nem javul. Evvel kapcsolatban folyton felhozzák a külföldet. Ne is beszéljünk a külföldről, hiszen ebben a tekintetben nem is beszélhetünk a külföldről. Kétségtelen dolog, hogy aki ítél, az ne írjon ítéletet, hanem indokoljon, és más írja az ítéletet. De ebben nincs semmi változás, vagyis mindig nehezebb helyzetben vagyunk, mindig súlyosabban érezzük a gazdasági nehézségeket. A bírói kar látja az élet körülményeit és most ráadásul kap egy illetménvcsökkentést, amely az egész bírói státus kérdését illuzóriussá tette. Itt a mai vitában, amelyet a vitarendező bizottság jóvoltából figyelmesen hallgattam mar kényszerűségből is, hallottam a panaszokat és a szimpátia-nyilatkozatokat. Az összes eddigi szónokok végeredményben csupa, szimpátia-nyilatkozatokat adtak le a bírói és ügyészi karra nézve a kormánypárt és az ellenzék egyaránt. Ezt szintén minden évben látom és minden évben hallom, de vészein észre, hogy nem javul a helyzet, hanem rosszabbodik. Mármost kiadtak egy rendeletet, amely az automatikus előléptetést egyszerűen felfüggesztette. Én természetesen nem akarok ellentétet szítani a közszolgálati alkalmazottak körében, a bírák és az egyéb közszolgálati alkalmazottak között, teljesen távol áll 'tőlem ez a tendencia, — a pénzügyi tisztviselők például éppen olyan fontos tényezői az államnak, ezt egyáltalában nem vonom kétségbe — de mi statuáltunk egy külön törvényt, a bírói státusról szóló törvényt, amelyben körül akartuk baS; tyázni a bírói függetlenséget, körülbástyázni a lokális előléptetéssel. Éppen a túloldalról panaszolta egyik szónok, hogy a bírák törekednek felfelé menni. Magától értetődik, hogy helyzetüket javítani akarják. De a helyes tendencia az lett volna, hogy az egyes bírák ott maradjanak a helyükön és — ismervén a helyzetet és viszonyokat — sokáig szolgáltassák az igazságot, mondjuk, abban a járásbírói hatáskörben. Ez az ideális felfogás. Sajnos, ezt nem lehet betartani ak-