Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-92
336 Az országgyűlés képviselőházának azt hiszem, fölösleges beszélni. Hogy mit Jelentene a Nemzeti Színház megszüntetésének gondolata az utódállamok területén élő magyarság szempontjából is, (Ügy van! Ügy van! jobbfelŐl.) milyen lelki megrendülést és megrázkódtatást, azt hiszem, ebben a tekintetben is szinte mindnyájan pártkülönbség nélkül egyet fogunk érteni. (Ügy van! jobb felől.) Mindenekelőtt rámutatok arra, hogy hiszen a Nemzeti Színháznak saját épülete nincsen is, hanem a Népszínház épületét bérli a székesfővárostól. ItUtehát tulajdonképpen nem a Nemzeti Színház bérletéről volna szó, hanem arról, hogy a Nemzeti Színház társulatát fenntartsa-e az állani továbbra is és megfelelően támogassa-e. Azonban az is, hogy a Nemzeti Színház bérleti rendszerre térjen-e rá, teljesen lehetetlen és kivihetetlen dolog, mert hiszen nem lehet biztosítani egy bérlet esetében mindazokat a nemzeti szempontokat, amelyek egy Nemzeti Színtársulat fenntartása szempontjából kívánatosak és amelyekre nézve már most is gyakran hallok túlzó kritikákat. Mit várhatunk akkor a Nemzeti Színháztól, a nemzeti színjátszástól, ha a Nemzeti Színház bérleti rendszerére gondolnánk?» Bizonyára keveset. Micsoda vádakkal illetik a Nemzeti Színházat? Elsősorban azzal a váddal illetik, hogy nincs műsora. Megengedem, hogy ez az esztendő, az 1931/32-iki esztendő, a Nemzeti Színház műsorát illetőleg nem volt olyan szerenesés, mint 'az kívánatos lett volna. De e tekintetben nem szabad mindenekelőtt elfelejteni azt, hogy a Nemzeti Színháznak az elmúlt esztendőkben, jobb gazdasági viszonyok között, voltak már sikerültebb esztendei is ugyanazon vezetés mellett. Az a vád pedig, -amelyet csupán felületesen lehet^ emelni, hogy a Nemzeti Színház a hazai írókat nem foglalkoztatta eléggé, annyira alaptalan, hogy azt kell mondanom, ennek éppen az ellenkezője igaz. (Ügy van! jobbfelől.) Hogyha összehasonlítjuk például az idei és az elmúlt esztendőt, akkor e tekintetben nemcsak javulást látunk, hanem nagy emelkedést és határozottan azt kell mondanom, hogy a hazai írók minden tekintetben előnyben voltak részesítve, ami természetes, helyes is, kívánatos is. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ha az előadások számát nézzük, azt látjuk, hogy az 1930/31-ikú esztendőben Összesen 18 bemutató, vagyis nremier volt, ebből esett 12 hazai szerzőre, 6 pedig külföldire. Felújítás, repriz az 1930/31. esztendőben 20 volt, ebből 5 esett hazai szerzőre, 8 külföldire, 7 pedig ' úgynevezett klasszikus felújítás volt, amennyiben e tekintetben a színházaknál egy egészen különös minősítés van, bizonyos darabokat ugyanis, amelyek már — ha szabad magam így kifejeznem — a halhatatlanság számára értek meg, tekintet nélkül arra, hogy a daraboknak milyen nemzetiségű az írója, a klaszszikus osztályba soroznak be. Az idei esztendőben pedig éppen azt látjuk, hogy 14 bemutató volt. A 14 bemutatóból, premierből volt 12 magyar, 3 külföldi és 1 klasszikus. A 16 felújításból pedig volt 8 magyar 2 külföldi és 6 klasszikus. Nézzünk most szembe azzal a másik váddal, amelyet a Nemzeti Színház tekintetében hangoztatnak, hogy a darabok nem sikerültek eléggé. Erre már kitértem a múltból vett példákkal, de legyen szabad itt még a követke^ zőkre^ rámutatnom. A daraboknak sorsa egy színházban utóvégre nemcsak a színháztól függ, hanem az írótól is, vagy talán elsősorban az írótól. Most már e tekintetben, hogy 92. illése 1932 május 30-án, hétfőn. egyáltalában milyenek az állapotok, elégséges rámutatnom akár a párizsi Nemzeti Színházra, amely régi hagyományokat ápol, a legeslegrégibbeket, akár a bécsi Burg-Színházra, akár a berlini Nemzeti Színházra. Es függ a darabok sorsa a színészektől is. Egy eklatáns példát tudok ebben a tekintetben felhozni, amely annyira szembetűnő, hogy ezt lehetetlenség el nem mondanom. Ki gondolná például azt, hogy a berlini Nemzeti Színházban, a Staatstheaterben Goethe százéves jubileuma alkalmával nem tudták előadni Faustot, mert nem volt színész, aki Faustot megfelelően előadni képes lett volna. Tehát az úgynevezett régi, nagy nemzeti színdaraboknak pártolása színészkérdés is. Nálunk írói szabadság van, az írók is.. ( . (Zaj. ~ Lázár Miklós: Legjobb színészeink vannak az egész világon! — Zsindely Ferenc: Az idén nem írtak darabot! — Lázár Miklós: A színészekről beszélek! Legjobb színészeink vannak az egész világon! — Zsindely Ferenc: Az bizonyos!) Az írók is a korszellemnek befolyása alatt állanak, ez a korszellem ma bizonyos változáson megy keresztül és bizonyos hömpölygésiben van, ennek a korszellemnek behatása alatt is nem kerülnek ki az íróktól mindig olyan darabok, amelyek mindig százzázalékos sikert tudnának elérni. (Zsindely Ferenc: így van! Nem sikerül mindegyik!) Így tehát a Nemzeti Színházat e tekintetben az én legjobb meggyőződésem szerint vád nem érheti. Talán nem sikerültek az idén a Nemzeti Színháznak sem úgy, mint eddig az összes új darabjai, különösen megengedem, hogy nem sikerültek a régi klasszikus magyar darabok felújításai. E tekintetben elégséges, ha utalok akár az Ember tragédiájára, akár pedig a Bánk bánra, utalok arra, hogy a szakbírálat, a színházi kritika ezekről szintén nem nyilatkozott egyhangúan kedvezően. Nem akarok egyáltalán a magyar színházkritikával r foglalkozni, amelyre vonatkozóan megállapíthatom, hogy magyar színházkritika tulajdonképpen a szó régi, komoly értelmében, a napisajtóban nincs. (Zsindely Ferenc: Szerencsére a közönség megfelelően ítél!) De ez is olyan kérdés, amelyet más oldalról i« meg kell nézni. Utóvégre, ha a sajtó támogatni akarja a színházakat, akkor a sajtó, kükülönösen ma, amikor egy darab s ore a nem, diöi el a premier estéjén, hanem csak pár hét múlva, nem helyezkedhetik e itekintetben arra az álláspontra, hogy egy darabot minden kö rülmények közt ellenzéki szemmel nézzen, hogy csupán és egyedül az legyen a célja a napisajtónak, hogy a darabot minden körülmények közt a sárga földig lekritizálja. De a legnagyobb baj külföldön és nálunk az. hogy nincs meg sem az állam, sem a közönség részéről éppen a nehéz gazdasági viszonyok közt az a támogatás, amelyre a műintézetek, ezek a. nagy nemzeti intézeteink joggal számíthatnának. Ez tehát jelenti az írói tiszteletdíjak nagy csökkentését, jelenti a díszletek megtelelő lekopását, ez jelenti főleg a kiváló, nagysikerű külföldi darabok kénytelen mellőzését, amenynyiben a megvásárlásukra pénz nem kerül. Ami pedig az Operát illeti, az Operára' vonatkozóan, különösen Eber Antal t. képviselőtársam volt az, aki az Opera becsukását kívánja és követeli, azzal az indokolással, hogy ha az egyik nyugati kis államban, Hollandiában, nincs opera, nekünk sincs rá szükségünk. Éber Antalnak erre szintén azt válaszolom, amit azelőtt voltam bátor az egyetemeknél
