Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

310 Az országgyűlés képviselőházának 91. ülése 1932 május 27-én, pénteken. lettel mindig igen nagy örömmel hallottam azokat a nyilatkozatokat, amelyek úgy az előző kormányelnök úr, mint a jelenlegi miniszterelnök úr részéről is többször elhangzottak annak hangoztatására, hogy kormányunk is milyen nagy súlyt helyez Franciaországgal való viszonyunk minél hatékonyabb kimélyítésére. Az a politika, amely Franciaország barátságát keresi, nem is összeegyeztethetetlen a mi külpolitikánknak eddigi irányával. De tisztában kell lennünk azzal, hogy valóban barátságos viszony köztünk és Franciaország közt alig fog létesülhetni mindaddig, amíg köztünk és a Franciaországgal szövetséges viszonyban álló szomszédaink közt a ma uralkodó feszültség valamivel barátságosabb atmoszférának nem ad helyet. Ha tehát arra törekszünk, hogy Franciaországgal való kapcsolataink melegebbé ós intenzívebbekké váljanak, akkor úgy hiszem, logikusan arra is törekedni kell, hogy a köztünk és szomszédaink közt fennálló ellentétek enyhüljenek és hogy velük is bizonyos barátságosabb modus vivendi álljon elő. Másodszor azonban szükségesnek tartom ezeknek a meglevő feszültségeknek enyhítését közvetlenül gazdasági érdekeink szempontjából. Ugyanakkor, amikor hálásan ismerem el azt a támogatást, amelyet gazdasági tekintetben német és olasz részről nyertünk, mégsem szabad megfeledkeznünk arról, hogy gazdasági tekintetben talán még fontosabbak részünkre a szomszédos államok piacai: mezőgazdaságunk részére az osztrák és a cseh piac, iparunk részére pedig a román és a jugoszláv terület. A jelenlegi gazdasági bajok igen nagy részben abból keletkeztek, hogy ezeket a piacokat nem tudtuk magunknak megtartani; abban pedig, hogy nem tudtuk őket megtartani, ezeknek az említett politikai feszültségeknek is volt bizonyos nagy szerepe. Ez előrelátható volt

; sőt voltak is, akik ezt előre látták. Legyen szabad talán csak egy nyilatkozatot idéznem, amelyet Asquith volt angol miniszterelnök már 192? február 6-án tett, amikor azt mondotta (olvassa): «A régi osztrák-magyar birodalom helyébe életrehívott új államokat pénzügyi és kereskedelmi vonatkozásokban ezentúl is gazdasági egységként kell kezelni.

t Ha a dolgok oda fejlődnének, hogy vám- és egyéb korlátokat állítanának fel egymásközt, ez állandó fenyegetést és veszedelmet képezne úgy gazdasági prosperitásukra, mint jövőbeni békéjükre^ nézve.» Ezek jóslatszerű szavak voltak. A jóslat első fele már megvalósult, mert hiszen a gazdasági prosperitás mindezekben az országokban tényleg áldozatul esett a békeszerződések óta kifejlődött viszonyoknak. Tartani kell tőle, hogyha sokat habozunk ezen a téren, a jóslat második fele is teljesedésbe fog menni. Azt hiszem, hogy ma még a szomszéd államok piacait annyira, amennyire megőrizhetjük magunknak és ez nekünk igen nagy érdekünk, amint nekik is letagadhatatlan nagy érdekük a mi paicunk megtartása és meg vagyok róla győződve, hogyha ezek a feszültségek nem lek tek volna, már régen lehetett volna valamilyen expedienst találni azoknak az érdekközösségeknek érvényesítésére, amelyek az említett országok közt/ — legalább részben és bizonyos vonatkozásban — kétségkívül fennállottak. De még egy harmadik okot is látok arra, hogy minden eszközt megragadjunk a szomszéd államokkal való feszültségek lehető enyhítésére. Sokszor és méltán panaszkodunk arról, hogy a békeszerződések balkánizálták Közép-Európát. Mi ennek a panasznak értelme, mi a balkáni állapotok ^ jellemző ismérve? A Balkánon, amint tudjuk, kis apró országok éltek, ellenséges indulattal eltelve egymással szemben, állandóan meg nem elégedve^ saját határaikkal, állandóan igyekezve egymásnak kárt okozni. Ezeket az ellenségeskedéseket és rivalitásokat a balkánállaanok közt és az ezekből keletkezett r deorganizált állapotokat azután a hatalmak állandóan kihasználták arra, hogy saját hatalmi körüket kitágítsák, kikapván egyik, vagy másik államot, amelynek támogatást ígértek és amelyet azután ilyenformán bevontak a maguk saját politikai érdekkörébe. Ezzel elhomályosult ezeknek a balkánállamoknak Öncélúsága, sakkfigurák f lettek a hatalmak kezében, amelyeket idegen érdekek kívánalmai szerint tologattak ide-oda. Ez a helyzet veszedelmes volt rájuk nézve. de veszedelmes volt az európai béke szempontjából is. Minden konfliktus a kis nemzetek közt, egyúttal a hatalmak közti konfliktussá lett. Ezért játszották a balkánállamok az európai politikai helyzetben mindig a puskaporoshordó szerepét, amely azután a szerajevói merénylet mtán tényleg lángra is lobbantotta Európát. Másfelől azonban minden konfliktus a hatalmak közt azonnal konfliktust idézett elő a balkánországok közt is és háborús veszedelmet zúdított rájuk esetleg olyan érdekösszeütközésekkel kapcsolatban, amelyekhez nekik közvetlenül közük alig volt. Az a helyzet azonban, amely ma Közép-Európában uralkodik, tökéletes mása annak, amely már igen régóta a Balkánon áll fenn. Ugyanazok a veszélyek, amelyek a balkánországokat fenyegették, fenyegetnek bennünket ma Közép Európában is. Ezen a veszedelmes helyzeten csakis kölcsönös összefogással lehet segíteni. Meg vagyok győződve arról, hogy ez az összefogás < — ha annak előfeltételei meglesznek — nem is összeegyezhetetlen a mi politikánkkal, mert néni hiszem, hogy a felelős tényezők a velünk barátságot tartó országokban osztanák azt a kegyetlen felfogást, amelyet publicisztikájukban egyes szélső nacionalisták olykorolykor képviselnek, amikor azt mondják, hogy nekik legjobb, ha a középeurópai országok — bármily végzetes legyen is ez reájuk nézve — nem békülnek egymással, mert ha megbékülnének, ezzel el volna részükre zárva bizonyos terjeszkedési lehetőség. A kérdés mármost az, van-e mód arra, hogy azt a feszültséget, amely ma KözépEurópában politikai tekintetben fennáll, enyhítsük. Mindannyian ismerjük ennek a feladatnak objektív nehézségeit. Ott vannak a békeszerződések a lehetetlen határintézkedésekkel, ott vannak a kisebbségi kérdések, sőt magának a^kisentente-nak a létesítése, amely Magyarország ellen irányuló formájában állandó akadálya e feladat megoldásának. Ezek olyan nehézségek, amelyek — sajnos — ma teljes egészükben megoldhatóknak nem látszanak. De ezeknek az akadályoknak, ha ezidőszerint lehetetlenné is teszik a szoros politikai barátságot a középeurópai országok között, nem kell okvetlenül lehetetlenné tenniök azt, hogy legalább azokban a kérdésekben, ahol ilyen ellentétek nincsenek, meg ne keressük a közeledés útjait. Vannak ennek is akadályai- De ezek az akadályok inkább szubjektív természetűek. Felhozzák azokat a barátságtalan nyilatkozatokat, amelyek irányukban a szomszéd álla-