Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

Az országgyűlés képviselőházának 91. ülése 1932 május 27-én, pénteken. 27 V emelte fel, amilyenre lehetett, s elment addig a határig, ameddig elmehetett, de azt is tudjuk, hogyan szakad le testükről az egyenruha gyakorlatozás közben, hiszen — amint értesültem róla — a miniszter erősen befogja őket, jobban be vannak fogva, mint a múltban, erőteljesebb a szolgálat. Kérem tehát a miniszter urat, hogy — ha lehetséges lenne — a ruházat kérdésében, olcsóbb beszerzés formájában, vagy más valamilyen formában segítsen a mai helyzeten. (Petrovácz Gyula: Civilruhát kell nekik adni!) Nem vagyok barátja a civilruhás katonatiszteknek; fáj a szívem, amikor egy katonatisztet aktatáskával civilben látok, de nem tehet mást. Itt tenni kell valamit, a katonatisztek nem várhatnak addig, amíg az árelemző bizottság évek múlva kisüti, hogy óriási drágulás van az országban. Ne elemezzünk, hagyjuk ezeket a komédiákat, hagyjuk ezeket a gyermekes játékokat, a dumákat, a szóbeszédeket! Itt a tettek ideje érkezett el! Rendet kell teremteni abban a dzsungelben, amelyet a kartell képvisel ebben az országban, s amely lehetetlenné teszi maholnap, hogy az ember tisztességesen ruházkodjék. Tessék ebbe erőteljes kézzel belenyúlni, rendet teremteni, tessék arányba hozni a föld termékeinek áraival az iparcikkek árait. Elnök: A képviselő úr szíveskedjék a honvédelmi tárcához szólani. Meskó Zoltán: Bocsánatot kérek, megnyugszom a mélyen t. elnök úr figyelmeztetésében, azonban arról van szó, hogy nem várhatjuk meg, míg a katonatisztek lerongyolódnak. Ez a kérdés mégis csak ide tartozik. Elnök: A képviselő úr bocsánatkérését tudomásul veszem. Tessék beszédét tovább folytatni a honvédelmi tárcához. Meskó Zoltán: Legyen szabad csak egy kérdésre felhívnom az igen t. honvédelmi miniszter úr figyelmét. Ismerem az ő gondolkodását, a magyar föld iránti szeretetét és érzékét a magyar földmíyes sorsa iránt. Most jön a legfontosabb mezőgazdasági munkák ideje, most jön az aratás. Ne várjuk azt, hogy azok a szegény emberek kérvényt adjanak be, hanem hivatalból történjék ezeknek szabadságolása. (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Már elrendeltem!) Örülök, hogy már el van rendelve. Tudom, hogy a miniszter úr megelőz mindenkit minden ilyen intézkedésnél. Ez rá vall, ezt már megszoktuk tőle. A miniszter úr a tettek embere, annak ismerem, azonban arra kérem őt, szíveskedjék alantas közegeit utasítani, hogy rendeleteit valóban be is tartsák. Tudjuk azt, hogy a katonaságnál hogyan van: megjön felülről az utasítás, a rendelet és bizony sokszor egy őrmesterecskénél megakad a dolog és az a földmíveskatona nem mehet idejében szabadságra. Remélem, hogy ezentúl ezek az ügyek nem fognak megakadni úgy, mint ahogy az a régi időben történt, amikor — mint magam is tudom — azok sokszor megakadtak, ki kellett azokat piszkálni. Mindenesetre arra kérem a miniszter urat, szíveskedjék ebben az irányban intézkedni (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Rendben van!) A miniszter úr iránti bizalomból a költségvetését elfogadom. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! Még azok is, akik a milícia álláspontján vannak, a nemzeti hadsereg költségvetésénél kell, hogy a megértésnek azt a szellemét ápolják, amelynek minKÉPVISELÖHÁZI NAPOLÓ VIH. den, a haza védelmével összefüggő kérdésben minden törvényhozót vezetnie kell. Ezért az a meggyőződésem, hogy a világ folyása és az, hogy jobb sorsa legyen az emberiségnek, elsősorban a haza védelmének kérdésének kellene a nemzeteket jobb belátásra, több megértésre vinni. Az a meggyőződésem, hogy ahogyan az állandó hadseregekkel és fegyverkezéssel ma a világ meg van verve, nem lehet megtalálni a kibontakozásnak azt a módját és azt az útját, amely a nemzetek közötti békés megegyezésnek azt az igazi terrénumát egyengetné, ahol nem kellene arról tárgyalni, hogy milyen legyen, vagy milyen ne legyen a gáztámadás, ahol a kultúrának, valamint a technikának nagy vívmányait nem veszélyes jellegük szempontjából kellene taglalni. Ettől az időtől azonban — fájdalom — nagyon messze vagyunk. Ránkcáfol, minden kulturális magaslatunkra, valami hihetetlen törvényszerűsége annak, nogy az emberiség egymás mellett sohasem tudott békességben megélni. S amikor egy reánk kényszerített háborúról beszélünk, még akkor is felötlik mindnyájunk előtt, minden gondolkozó és olvasó ember előtt az a probléma, miként lehetne mégis valamiképpen közelebb jutni, ha már elérni nem lehet ahhoz, hogy a katonaság, a haza védelmére kirendelt szervezet azt a helyet töltse be, amelyet neki ebből a szempontból szánunk. Ha az ember' olvassa, hogy: «Tomori büszke vezér, miért hagytad el érseki széked?» — mennyi minden van egy ilyen megfigyelésben, mennyi minden van egy ilyen feljajdulásban, mennyi mélység, mennyi hazafiasság, mennyi polgári önérzet is van benne! Hiszen az ember a napóleoni hőstetteket megcsodálja, a bismarcki gondolatot, a kossuthi gondolatot a harckészség tekintetében megcsodálja, de azért mégis fáj, hogy annyi életnek kell elpusztulnia, annyi olyan életnek kell elpusztulnia, gyakran évtizedenként megismétlődve, akik a kultúrának lehetnének szolgái. Amikor körülnézek a Háziban és például meglátom Klebelsberg volt miniszter urat, akkor mindig azt kívánom, hogy bár az ő hadserege lehetett volna nagyobbszámú, bár azt a kulturális erőt lehetett volna még jobban

r növelni, amely az ő koncepciózus elgondolásában annyiszor napvilágot látott itt a Házban és a Házon kívül. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) De amikor a tényleges viszonyokat látom, akkor kénytelen vagyok belenyugodni abba, hogy a haza védelme szükségének kérdésében, valamint azokban a kérdésekben, amelyek mindig, mint kísérőzene mutatkoznak meg, nevezetesen a hadsereg ellátásának, a hadsereg fejlesztésének, a hadsereg nívója fenntartásának kérdésében igen gyakran ránkparancsol az a nagy és mélységes nemzeti érzület, amely kell, hogy mindnyájunkat eltöltsön és ilyenkor tartózkodom minden kritikától. De a mai szervezet mellett is kell, hogy a^ miniszter úr figyelmét egyes hibákra ráirányítsam. En abból indulok ki a katonai igazgatás szempontjából, hogy azt mondom, hogy én egy nívóra helyezem a katonai igazgatás szükségességét az igazságügyi szolgálattal. En kiírnám a kaszárnyákra az igazságügyi épületeken díszelgő felirat mintájára, amely a justitia regnum fundamentumot hirdeti, azt is, hogy egy emelkedett szellemű katonaság, egy emelkedett szellemű és polgári társadalommal egybeforrott, nemzeti vé37