Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

268 Az országgyűlés képviselőházának nagyon kiesi térre szorul az a kritika, amelyet igen t. képviselőtársam itt elmondott éppen a katonaságra vonatkozólag. Helyén van az, hogy a mi fiaink örüljenek annak, hogy katonák lehetnek és kitüntetés számukra az, hogy a faluból ki lehet katona. Ez kétségtelenül így van. Törekedni kell arra, hogy ez így is maradjon, mert hiszen a katonaságnak, a nemzetvédelemnek alapja az, hogy a katonák lelkesedéssel legyenek katonák, nem pedig azért, mert esetleg zsoldot kapnak, vagy más célokért, úgyhogy én azt gondolom, hogy igen t. képviselőtársam talán hamisan van informálva, nem egészen helytálló információi vannak. Szerintem a néppel való megszerettetés gondolatát éppen a honvédelmi miniszter úr vitte bele a hadseregbe. Csak egy példára akarok hivatkozni. A honvédelmi miniszter úr nemcsak technikailag képezi ki a katonaságot, hanem igyekszik annak kedélyét is javítani, különösen egy tényt akarok kiemelni, nevezetesen azt. hogy éppen a honvédelmi miniszter úr ifi tje alatt fejlődtek ki például a katonai dalárdák. (Ügy van!) Talán sok ember azt mondja, hogy ez felesleges valami, de tudjuk nagyon jól, hogy a kedélynevelés, a hadsereg egyik legfontosabb feladata. Más nemzetek messze-messze elől vannak ezen a téren. A régi hadsereg nevelésének éppen ez volt a hiánya, mulasztása, úgyhogy a német csapatok és más hadseregek is, ezen a téren az osztrák-magyar monarchia hadserege felett álltak. En örülök annak, hogy a honvédelmi miniszter úr éppen a katonák kedélyhangulatát emeli, hogy ezt a rendkívül lényeges feladatot beiktatta munkaprogrammjába. Ennek vonatkozásait mindenütt tapasztaljuk. Nemcsak a hadsereget magát emeli ez, hanem a hadsereg belső szellemét is közelebb hozza a polgári gondolathoz. Nem volt helyes dolog a múltban, hogy a katonaság, a legénység annyira távol volt a polgári társadalomtól sok tekintetben és bizonyos ellenséges érzület uralkodott a katonaság és a polgárság közt régente, 20—30 évvel ezelőtt. Ma azonban a kettő teljesen egy és a mienk; érezzük, hogy a mienk ez a hadsereg, mi magunk vagyunk az és éppen azért örülünk annak, hogy a honvédelmi miniszter úr ezt az utat követi ezen a téren és ha mi erről nem is beszélünk nyiltan, mi figyeljük a honvédelmi miniszter úrnak ezt a tevékenységét s örülünk neki, hogy hangot adhatunk annak, hogy a honvédelmi miniszter úr nagyon helyesen neveli ebben a tekintetben a hadsereg szellemét. Előttem szólott igen t. képviselőtársam rátért már a kisiparosok részvételére a közmunkáknál. A hadsereg maga adja a legtöbb közmunkát és valóban csak a nemzet szegénysége okozza azt, hogy nem adunk és nem tudunk többet adni ennek a hadseregnek, amelynek nagy hivatása van a belső rend fenntartása szempontjából és különböző politikai szempontokból. Ha ez a nemzet gazdagabb volna, bizonyára sokkal többet adna a hadsereg céljaira, belső berendezkedésére, felszerelésére, mint amennyit ma adhat. Nemzetpolitikai szempontból, birtokpolitikai szempontból azonban kétségtelenül lényeges és nagy fontossággal bír az, hogy azok a pénzek, amelyeket a hadsereg a közből szerez és amelyeket az állam ad, visszafolyjanak a nemzeti termelésbe. Nem volna tehát helyes, ha a hadsereg kiadásai, mondjuk, a nagyvállalkozások révén jutnának csak be a nem91. ülése 19S2 május 27-én, pénteken. zeti termelésbe. r Ha a honvédelmi miniszter úr elhanyagolná a kisipart és a kézműipart, szerintem helytelenül cselekednék, de örülök neki, hogy e tekintetben még szocialista oldalról is elismerés hangzott el. En magam, aki ismerem a honvédelmi minisztérium kiadási lehetőségeinek néhány területét, nagyon jól tudom, hogy ezen a téren nem kis, de óriási utat tett meg a honvédelmi miniszter úr, úgyhogy meg kell állapítanom, hogy a kézműipar sokkal nagyobb arányban kapja meg a közmunkákat most, mint kapta meg azelőtt, de ez rendjén is^ van, ez nem külön kedvezés a kézműipar számára, mert nemzetpolitikai szempont ; ennek meg kell lennie, mert a hadseregnek éppúgy szüksége van az apró kisvállalkozók szakképzettségére, mint a nagyvállalkozásoknak. Vannak kérdések, vannak problémák, vannak szakkérdések, amelyeket csak az egyéni rátermettség és ügyesség képes megoldani; egy nyereg helyes elkészítése annyira egyéni munka és annyi képzettséget kíván, (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Nem is lehet gyárilag gyártani!) hogy a szakmunkások nevelése valóban elsőrendű nemzeti feladat. Valamikor a kézműipar irtózatos munkát végzett ezen a téren, később azután leszorult a nagyvállalkozások olcsóbb és könnyebb termelése következtében, a kézműipart azonban nem szabad elpusztulni engednünk, csak azért, mert egy bizonyos időpontban a gazdasági és pénzügyi szempontok visszaszorítják. A honvédelmi miniszter úr ezt a nemzetpolitikai szempontot nagyon megértette és éppen ezért a kézműiparosság ma csaknem 50%-át kapja a munkának. A nagyipar sok olyan terrénumot vett el a kézműipartól, ahol a kézműipar nem versenyképes. Ezt mindenki tudja és senkinek nem jut eszébe, hogy mesterséges úton tartsa fenn a kézműipar szerepét ott, ahol az nem lehetséges. A nemzet éppen azt kívánja, hogy a legolcsóbb termelés útján jusson a hadsereg hozzá a szükséges eszközökhöz. A miniszter úr nagyon helyesen rátért arra is, hogy a szövetkezeti gondolatra igyekszik rászortíani az iparosságot, amivel eliminálhatók lesznek az e téren előforduló hibák, mert ilyen .módon^ nem lesz lehetséges, hogy 2—3 iparos összeálljon és próbáljon megszerezni a maga számára minden munkát azon a címen, hogy kézműiparosok, a többiek pedig pusztuljanak el. Kell módot találni arra, hogy a kézműiparosság a hadsereggel szemben a termelésben és az elszámolásban bizonyos jogi egységképpen érvényesüljön és erre a legalkalmasabb a szövetkezeti gondolat, amelyet a kézműiparosság nagyon szépen meg is valósíthat. A hadseregnek is sokkal megfelelőbb, ha nem kell minden iparossal külön-külön értekeznie, hanem a kézműiparosok egy egységként jelentkező szövetkezete fog a minisztériummal szemben állani. Mi törekszünk minden befolyásunkkal a minisztériumnak szolgálatára lenni, hogy azok a visszaélések, amelyeket a kézműiparosság maga is el szokott követni, megszűnjenek és a kézműiparosság szövetkezeti alapon bekapcsolódhassék a közmunkába. Természetesen ki kell kapcsolni a strohmannrendszert, amely a közszállításoknál sokszor előfordul, (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Ezért kell a szövetkezet!) Erre a szerepre különösen alkalmas személyek akadnak a kézműiparosok között. Vannak iparosok, akik az ő kis cégüket odaadják a visszaélések végre-