Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

Az országgyűlés képviselőházának 91 ges!) Az egész hadifelszerelés értéktelen pár év múlva, tehát az összes beruházás mind kidobott pénz. (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Nein, mind!) A miniszter úrnak látnia kellett a háborúiban, hofí-y nem a régi fegyverek, a kettősrendek, meg a Mannlieherek döntötték el a háború sorsát, hanem új badieszközök, amelyeket a háború alatt találtak fel és alkalmaztak, (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Részben!) Nemcsak ön, de minden állam így csinálja. Elég baj, hogy így csinálja, bár csak ne csinálnák. Ezt a pénzt fordíhatnák okosabb, emberségesebb célra, a társadalom boldogítására. (Zaj a jobboldalon.) De mi kisállam vagyunk, mi különösen csak úgy tudunk célt elérni, ez az állam a maga céljaival csak akkor érvényesül, ha gyakorlatilag is bebizonyítja békés szándékát. Mi követeljük a leszerelést az egész vonalon. Ez természetes dolog, (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Helyes!) A szociáldemokraták mindenütt követelik a leszerelést, de Magyarország járjon elől. Ne a kultusztárca meg a népjóléti tárca költségvetését szállítsa le, hanem a honvédelmi, meg a belügyi tárcákét, azokét a tárcákét, ahol feleslegesen ad ki. Ezt kell megvizsgálni. Ha ezen a területen megy előre, akkor gyakorlatilag bizonyítja be jóindulatát s gyakorlatilag veszi rá a nagyhatalmakat és a környező államokat is arra, hogy hasonló dolgokat csináljanak. A leszerelés problémája fontos, de ezt gyakorlatilag kell megcsinálni. Hiszen a magyarországig külképviselet ezeken a leszerelési konferenciákon az egyenjogúságot követeli. Helyes ez az egyenjogúság, mert Magyarországot kötik a békeszerződések. De ennél nem szabadna megállni. Ez kevés egy olyan államnak, amely rá van szorulva a környező államokra. Ezt az országot a nagyobb államok úgy kell, hogy nézzék, mint olyan államot, amely a maga szellemi, gazdasági erejéből akar felemelkedni ' és mentes mindennemű olyan katonai akciótól, amelyet csak elgondolhat valamely vonatkozásban valamely nemzet, vagy politikus. Ha ez a^ gondolat vezeti az állami költségvetés összeállítóit, ha ez a gondolat vezet bennünket a katonai kérdéseknél is, akkor leszerelhetünk s akkor felesleges ez a sok kiadás, felesleges a kiadásoknak legalább egy nagyrésze, mert ezen a területen kétségtelenül megtakarítást eszközölhetünk, amelyet más célra felhasználhatunk. (Lukács Béla: ön azt szeretné, ha a szakszervezetek maradnának az egyedüli szervezeti erők?) Szerencsétlen közbeszólás, szerencsétlen, mert ha odafejlődnek a viszonyok, hogy a szakszervezet lesz az erő, akkor a katonatisztek jönnek hozzánk a szakszervezetekbe, mint ahogy jöttek hozzám, de önhöz nem mentek. En tudnék beszélni, mert adtam igazolványt a forradalmak után elég tiszt úrnak, igazoltam, hogy nem vettek részt a forradalomban. Ne tessék tehát ezt mondani, mert én nem a szakszervezetekkel akarok állami életet csinálni. (Lukács Béla: Szóval hamis bizonyítványokat állított ki. — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne tessék közbeszólni! A képviselő úrnak ehhez nincs joga. (Buchinger Manó: Különösen ne blamálja magát!) Csendet kérek! Kijelentésem vonatkozik a képviselő úrra is. Ne tessék közbeszólni! Farkas István: Nagyon fontos kérdés ez és nagyon meg kellene gondolni, Higyjék el. ülése 1932 május 27-én, pénteken. 263 En legalább állítom, hogy az egész világon — és mi nyugodtan állíthatjuk szociáldemokraták — a nemzeti gondolatot a háborús politika szolgálatába állítja a nagytőke, a kapzsi nagy kapitalizmus. A nemzeti gondolatot használja fel arra, hogy ezt az öldöklő mesterséget minél tökéletesebbé kifejlessze. Azok a háborús kilátások, amelyek Keleten is vannak, mind kapcsolatosak a kapitalizmussal, a kapitalizmus nagy kapaszkodó, terjeszkedő vagyával, keresési lehetőségeivel. A nemzeti szempontot nem szabad annyira vinni, hogy a kapitalista kapzsiság karmai közé vigyük, és ezen keresztül tegyünk neki szolgálatot. Már pedig ebben a Házban magában is látjuk, hogy van egy ilyen gondolat, mert igaz, hogy Magyarország le van törve, igaz, hogy nagy igazságtalanságok történtek vele, igaz, hogy mindenki lelkében él az a tudat, hogy tizeket az igazságtalanságokat jóvá kell tenni, de no gondoljon senki háborús készülődésre, erőszakra, mert ezzel nem fognak célt érni. Mindenki tisztában lehet azzal, hogy ahol háborúk lesznek ezután, ott foraadaímak is lesznek, és a háborúk nem úgy fognak lefolyni, mint eddig, hanem egészen máskép. Hiszen a világháború legutolsó szaka mindenkit meggyőzhetett arról, hogy mások a társadalmi és gazdasági viszonyok és máskép érvényesülnek azok az erők, amelyek itt megvannak és amelyeket fejlesztenek, ha itt nem lesz más szellem. Beszéltek itt katonai szellemről. Tudom, hogy a katonaságnál sokan vannak, akik univerzálisabban gondolkoznak sok politikusnál, sokszor átfogóbban látják a dolgokat, mint egyes pártpolitikusok, de éppen azért, mert ilyen szellem van, nyilvánvaló, hogy ott is érik valami önmagában, egy olyan átfogó modern fölfogás, amely az igazibb nemzeti szempontokat érvényesíti azzal a régi nemzeti szemponttal szemben, amely minden meggondolás vagy nagyobb megfontolás nélkül belemegy abba a háborús gondolkozási módba, amit a nagy kapitalizmus képvisel azért, hogy jó üzleteket csináljon. Én azt gondolom, t- Ház, hogy ezek olyan kérdések, amelyeket ennél a tárcánál nekünk figyelembe kellene vennünk. Az eddigi felszólalásokban azonban, sajnos, mind az ellenkezőt hallottuk. Egv pár részletkérdést azonban mégis csak el kell mondanom. Nem akarok beszélni a rokkantkérdésről, többen beszéltek már erről a kérdésről, sőt előttem szóló képviselő úr meg is rótta itt Vázsonyi képviselőtársunkat, akit a múlt ülésen erről a kérdésről beszélt, hogy miért éppen itt beszélt erről. De szóvá kell tenni a katonai bíráskodást is, amelynek régi követelése van, minden demokratikusan gondolkodó embernek. Az én megítélésem szerint — szakemberektől vagyok informálva erről a kérdésről — ha a katonai bíráskodást megszüntetnénk, igen nagy megtakarítást lehetne eszközölni a tárca kereteben és nem kellene, hogy külön bíráskodás legyen. Tessék csak nyilvánosságra hozni a dolgokat. Méltóztassék csak erre a szerencsétlen Ruttkay-ügyre gondolni. Micsoda borzalmas dolog ez a nyilvánosság előtt. Beleavatkozik a katonai hatóság, beleavatkozik a polgári hatóság. Mi történt e körül a dolog körül? Ez rébusz, találgatásokra ad lehetőséget ez a Ruttkay-ügy. Tessék csak végiggondolni, mi van ebben az ügyben: agyonlőtte-e magát, vagy nem lőtte agyon magát, jelen volt-e^ a nő, amikor agyonlőtte magát és a többi és a többi. Nem tudni semmi pozitívumot erről a kérdésről, úgyhogy a gyanú-