Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-88

Az országgyűlés képviselőházának 8 megközelíthető — amit a munkálat alapul vesz — egy bizonyos központ, itt először is azt is figyelembe kell venni, mi van azon a központon készen, és mi az, amit a másik központon azután kellene megcsinálni. Mert lia például egy központnak nincsen megfelelő közlekedése, ha ott utakat, vasutakat kell építeni, hogy az az egy-két napi megközelíthetőség csökkenthető legyen, ezek nem vesznek kárba, ezek a gazdasági életet megtermékenyítik, ezek az általuk átszelt községek termésének értékét felfokozzák sőt a vasutak a szállítási díjból sokszar a saját fenntartásuk költségeit is fedezhetik, míg ellenben azok az újonnan épült vagy elhagyott intézmények nemzetgazdasági szempontbóól teljesen kárbavesznek. Ezért ne csupán a távolságot, a megközelíthetőséget vegyék alapul az ilyen székhelykijelöléseknél, hanem vegyék alapul azt is, amit a munkálat is alapul óhajt venni, de hiányosan vesz alapul, hogy t. i. mennyi dolgát intézheti el egyúttal azon a bizonyos székhelyen az, akinek be kell odamennie, hogy elintézheti-e dolgát mentől több hivatalban, elintézheti-e iskolába járó gyermekeinek dolgát, elintézheti-e kórházban lévő vagy oda viendő betegeinek dolgát. Szóval, hogy minél több gazdasági és kulturális szükségletét ki tudja elégíteni annak a központnak közigazgatási szempontból való felkeresésénél. E mellett még egy dolgot óhajtok figyelembe ajánlani, nevezetesen azt, hogy ismét hiba volna az, — mint a munkálatból itt-ott látszik — ha az ország határszélén lévő városokhoz igyekeznének olyan városokat vagy községeket csatolni, amelyek nincsenek messze a fővárostól. Ebben az országban a gazdasági élet minden áramlása Budapestre és innen Nyugat felé tör. A minisztériumok csak Budapesten lesznek azután is, ha a pénzügy igazgatóságot vagy nem tudom, micsoda más hivatalt vidéken helyeznek el. Itt tehát dolga van minden embernek. Azt a területet tehát, amely ma is ide vergál, mondjuk például... (Fráter Jenő: Kecskemét!) Mondjuk, Kecskemét. Nincs ok ezt szegy élni, hiszen a kecskeméti embernek Budapesten üzletileg, a hivatalokban szakadatlanul dolga van, de Szegeden például nagyon ritkán van dolga, az ott elintézendő dolga ötödrészét sem teszi ki annak, amit Budapesten kell elintéznie, (Friedrich István: Ha csak nem nézi meg a Márkus-teret.) Ha azt a kecskeméti embert racionalizálás címén arra kényszerítik, hogy lemenjen bizonyos hivatalokat felkeresni Szegeden, ezzel még nem takarít meg semmit sem budapesti útjának költségeiből és idejéből. Éppen ezért azokat a kisebb centrumokat, amelyek az országban alakulnak, aszerint kell elkülöníteni és csatolni a fővároshoz vagy távolabb eső nagyobb vidéki városokhoz, hogy tényleg azok érdekkörébe tartoznak-e, oda; jár-e a lakosság és van-e ott elintézni való ügye. Én ezekre kvázi csak úgy előzetes óvatosságból kívántam a figyelmet felhívni, miután az eddigi munkálatok már bizonyos félrecsuszamlásokra engednek következtetni. (Fráter Jenő: Szó sincs ezekről!) Ennélfogva előzetesen, mikor még nincsenek kialakult vélemények és elhatározások, kívántam ezt a t. Háznak és különösen az igen t. miniszterelnök úrnak szíves figyelmébe ajánlani. (Helyeslés a baloldalon,) Elnök: Szólásra következik?« Patacsi Dénes jegyző: Frühwirth Mátyás! ülése 1982 május 20-án, pénteken. 153 Frühwirth Mátyás: T. Képviselőház! Parlamenti szokás szerint a következő szónok bele szokott kapcsolódni az előtte szólott képviselő mondanivalóiba, így tehát méltóztassanak megengedni, hogy teljesen aláírhassam előt-i tem szólott t. képviselőtársamnak azt a felfogását és véleményét, hogy Magyarországon a túlságos centralizáció odáig ment, hogy minden itt maradt Budapesten, hogy minden kultúrát, amely Magyarországon értéket jelért, igyekeztek összeesoportosítani és összecsomósítani Budapesten, aminek megvannak a maga nagy hátrányai. (Ügy van! Ügy van!) Minden intézmény, minden építkezés, amely közpénzekből emeltetett és indíttatott, javarészt Budapestet szolgálja. Ez szerintem szociális gazdasági szempontból helytelen irányzat volt, s nekünk ezt meg kell változtatnunk. Ezt nemcsak nagy általánosságban ég azokban a dolgokban látjuk, amiket igen t. képviselőtársam elmondott, hanem például a szociális intézmények kezelésében is. Például a Mabi. és az Oti. egész berendezkedése és intézkedései javarészt csak Budapestet és környékét érintik, és bizony a falusi és egyéb lakosság, amely pedig mélységesen érdekelve van az adózás tekintetében, teljesen kiesik ezen intézmények szociális hatásaiból. Ezt az irányzatot meg kell változtatnunk és az ország területén több helyen kell centrumokat, empóriumokat emelnünk, ki kell fejlesztenünk azokat a városi helyeket, ahol találkozhatik a magyar kultúra, a magyar szociális gondoskodás. Én tehát teljesen aláírom képviselőtársamnak ezt a felfogását. Ha nézem a miniszterelnöki tárcát, látom, hogy teljesen a takarékosság alapján igyekeztek lefaragni mindazt, ami ebben a tárcában esetleg felesleges volt. Én mint az egyik újságírói szociális intézménynek, az Újságírók Nyugdíjegyesületének szerény tagja, örömmel kell, hogy konstatáljam, hogy a miniszterelnök úr iniódot talált arra, hogy az újságírók, a névtelen szerény munkások ezen egyesületének, ennek a szociális intézménynek, az Újságírók Nyugdíjegyesületének munkásságát, amelyet az elmúlt évben 90.000 pengővel honoráltak, most mégis 50-000 pengővel honorálta. Ezt örömmel konstatálom és megbízás nélkül köszönöm imeg a miniszterelnök úr gondoskodását, mint ennek az intézménynek szerény tagja, azoknak az özvegyeknek, árváknak, rokkant és öreg újságíróknak a nevében, akik ennek az intézménynek áldásaiban részesülnek. Ezt még soha szóvá nem tették ebben a Házban, de úgy gondolom, becsületbeli kötelességünk nekünk, újságíróknak, a kormánynak és az államnak ezt a gondoskodását megemlíteni és megköszönni. Ha valamely osztály megérdemli a szociális gondoskodást, akkor az újságírók megérdemlik azt, akik akár a védelemnek, akár pedig a kritikának fegyverével állanak a magyar közéletben, mindenképpen megérdemlik a gondoskodást. Az újságíró mindenképpen azok közé tartozik, akik mindenféle gondolatot hatalmassá, naggyá tudnak fejleszteni. Kicsi ideákat, gondolatokat, amelyek egyes államférfiak agyában felmerülnek, az újságírók kiszélesítik és hatalmas nagy intézményeket fejlesztenek belőlük. Az újságíró az a névtelen hőse a magyar közéleti munkának, aki akár a kritika jogán, akár a védelem jogán mindenképpen ott áll az ország nagy gondjainak eltüntetésében és a bajok megszüntetésében. Mint szerény tagja az Újságírók Nyugdíjegyesületének, hálás köszönetet mondok a minisz21*