Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-86

ülése 1982 május 18-án/szerdán. 6 Az országgyűlés

86- ülése ságügyi kormány az utóbbi éveiében aiosérexP módon erre a kérdésre egyre nagyobb súlyt fektetett. Meg kell állapítanom, hogy a rabok mezőgazdasági foglalkoztatása egyre fokozottabban növekedik. Ennek számtalan előnyére talán felesleges is rámutatnom. Az első óriási előnye az, hogy azdk az állandó támadások, amelyeknek az igazságügyi kormányzat az ipari rabmunkáltatás folytán (ki volt téve, megszűntek. A másik, hogy a rabok élelemimel való ellátása ma már megoldottnak tekinthető és. pedig a gazdaságosság élveinek figyelemmel tartásával, miután az igazságügyi gazdasági üzemek olyan kiválóan takarékos és kitűnő gazdálkodást visznek, hogy nemcsák el tudják látni az összes szabadságvesztésii intézeteket, hanem még arra is képesek, 'hogy a vételáraik törlesztését is fedezzék a jövedelemiből. Ezt meg tudjuk állapítani akkor, ha alaposabban megnézzük a költségvetést. Hogy ez a vételártörlesztés külön van feltüntetve a kiadások közt, ez a költségvetés brutto rendszerének tudható be, lényegében azonban a raJbgazdaságoik jövedelméből törleszti ezeknek^ a birtokoknak vételárát az igazságügyi minisztérium. T. Ház! Befejezem előadásomat. (Halljuk! jobbfelől.) Mint már előadásom elején voltam bátor jelezni, az igazságügyi tárca — a tőle megszokott komolysággal és lelkiiislmeretességgel — nemcsak most, amikor már az államháztartás helyzete fokozottabban szükségessé teszi a takarékosság elvének keresztülvitelét, hanem már az előző években is állandóan nagy súlyt fektetett arra, ihogy a legnagyobb takarékossággal és gazdaságossággal állítsa össze költségvetését. Csak azt (mondhatom, hogy ez a gazdaságosság és ez a takarékosság most még jobban fokozódott és az, aki az idei igazságügyi költségvetést alaposan szeimügyre veszi, megállapíthatja, hogy atárca tényleg már odáig jutott el, aminél tovább menni az igazságszolgáltatás komoly veszélyeztetése nélkül nem szabad. (Ügy van! jobbfelől.) Ennek megállapítása mellett és annak hangsúlyozásával, hogy ezidőszerint a tárcák költségvetésének összeállításánál, sajnos, a pénzügyi szempontoknak döntőeknek kell lenniök, nyugodt lélekkel merem a tárca költségvetését a 1 Háznak elfogadásra ajánlani. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! Mélyen sajnálom, hogy nem adózhatom az előadói beszédnek azzal a megnyugvással és elismeréssel, amellyel szeretnék. Az előadó úr befejező mondata, hogy, sajnos, a pénzügyi kérdések, ezeknek a iszámoknak f regisztrálása irányítják az igazságügyi költségvetést és hogy erről (kell beszélnünk, nagy szomorúsággal ikell, hogy eltöltsön valamennyiünket, akik a jogszolgáltatás szerény szolgái vagyunk. Nézzük meg ezt a kényszerhelyzetet, amelyet a mélyen t. előadó úr itt vázolt. Meg kell egy kicsit vizsgálnom, mi az oka annak, hogy az igazságügyi tárcát, amely pártkereteken és pártpolitikán felül áll, ennek a kényszertakarékosságnak jegyében kell tárgyalni?. Mélyére kell hatolni a dolgoknak és azt hiszem, helyesen járok el, ha kimondom azt, — amit a költségvetés általános vitájában minden oldalról mint a múlt rezsim fölösleges kiadásait, tékozlásait említettünk fel — hogy száz- és százmilliókat dobtak ki egy évtized óta haszontalan célokra, a hitelkeretek túllépésével, meg nem szavazott, költségvetésileg nem biztosított öszszegek elherdálásával. Az mondom a mélyen t. előadó úrnak, 'hogy annak, aki az igazságot szereti, az igazságügyi tárcánál meg kell mondania, hogy annak oka, hogy erre a tárcára nem jutott pénz, — mintahogy annyi igazságos és méltányos dologra nem jutott péná —az, hogy jogtalanul költekeztek és elherdálták száz- és százmilliókat. Most nem én magam akarok beszélni, hanem engedjék meg, hogy beszéljenek a bírák. A t. Ház minden egyes tagjának figyelmét és a mélyen t. miniszter úr megértő lelkületét kérem ahhoz a felterjesztéshez, amelyet 1932 február 27-i kelettel a bírák juttattak el á- miniszter úrhoz. Alig több mint két hónapja annak, hogy a bírák eképpen szólottak a miniszter úrhoz, az 1869 : IV. te. 5. §-ára hivatkozva (olvassa): «Ez a törvény, amely a magyar alkotmány védőbástyája, úgy látszott, hogy örök időkre szóló érvénnyel kimondja, hogy kinevezett bírónak megállapított fizetése le nem szállítható.» Tanulságul hívok^ mindenkit^ ahhoz, hányszor történt azóta a bírák fizetésének leszállítása. Azután végső sóhajtással és fohászkodással azt mondják (olvassa): «Ne feledjék el mindazok, akiknek szól, hogy ezeket a szavakat az állam polgárainak anyagi és erkölcsi javai felett ítélkező bírák mondják. Nem a megnyugvás csendje ez, hanem a lelki elernyedettségé, azé az elernyedettségé, amely 1918 októberében lehetővé tette, hogy a polgári társadalom kezéből kicsavarják a hatalmasakkor, amikor még az ország területi épségét meg lehetett volna menteni. Ilyen lelkiállapotban olyan veszélyek rejlenek, amelyeknek hatása beláthatatlan.» Elkeseredett és elernyedt bíráink vannak tehát, akik írásban folyamodnak és azt mondják: nem bírják tovább. S akkor az előadó úr azt mondja nekem: milyen sikere van a büntetőparancsnak. Bocsánatot kérek, ezt a dekadens helyzetet észre kell venni, mert hiába ragyog itt szemközt annak a nagy épületnek homlokán, hogy: Justitia regnorum fundamentum, ha a bíró maga azt mondja: el fagyok ernyedve, el vagyok keseredve. Sajnálom, hogy nincs itt Wolff Károly t. képviselőtársam, aki ezt a fölterjesztést, mint a Bírói és Ügyészi Egyesület elnöke, aláírta. Aláírta, Ő tehát tudja, hogy itt olyan szomorúság és lelki megtöröttség tapasztalható, amelynél észbe kell kapnunk és azt mondanunk, hogy meg kell állapítani a felelősségét azoknak, akik bűnöztek abban, hogy a bírák fizetését le kellett szállítani, hogy a bírót közönséges tisztviselővé^ kellett degradálni, holott mindnyájunk fölé kellene emelni és nem volna szar bad krajcáros takarékoskodással intézni a dolgokat, nem volna^' szabad az igazságszolgáltatás menetét egy általános pénzügyi szempontból idáig juttatni, mint ahogy az előadó úr mondotta, hogy a pénzügyminiszter nem engedi, hogy a pénzügyminiszter szabja meg, hogy mennyi bíró legyen. Nem^ lett volna szabad erre az útra térni a szanálási időnek attól a korszakától kezdve, amikor Smith Jeremiás itt rendbehozta a dolgokat s rendet hagyott hátra, hiszen csak utána kezdődött el az a tékozlási korszak, amelyet megszenvedünk és megszenved az ország egész népe. Olyan országban, ahol olyan bírák dolgoznak és ítélkeznek, akik így beszélnek, hogy lelkileg nem bírják^ tovább, nem lehet olyan az igazságszol gáltatás, amely mindenkit kiegyenlítő erővel megnyugtat. T. Képviselőiház! Egy percre én isi a financiák mellett maradok és azt mondom, hogy azok az illetékek, amelyekről meg méltóztatott