Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.
Ülésnapok - 1931-79
Az országgyűlés képviselőházának le lehet venni 25%-ot, úgyhogy 10,004.000 pengő volna a megtakarítható összeg. A belügyminisztérium költségelőirányzatából tehát 24 millió az előbb említett I— X. fejezetig pedig 6,703.000, összesen tehát 30,818.000 pengő megtakarítást sorakoztattam fel. Hogy mennyire igazam van, azt tanúsítani tudom azzal, hogy az 1929/30. évi zárszámadás adatai szerint a belügyi költségvetés tételei 69,926.823 pengőt tettek ki, holott most, amidőn háromszori fizetéscsökkenés után vagyunk, még mindig 69 millióra rúg ez az összeg, tehát igenis megfelel a valóságnak az az állítás, hogy a kormány gondoskodása tárgyát képezi a fegyveres erőnek minél nagyobb mértékben való állandó növelése. Áttérve most a pénzügyminisztériumra, az állami térképészeti intézet címén 843.800 pengő van előirányozva. Ez az összeg túlságosan nagy, 300.000 pengő teljesen elegendő volna és ilyenmódon 543.800 pengőt lehet megtakarítani. Legfeljebb az következik be, hogy nem jut majd idejük idegen államok pénzét meghamisítani, mint ahogy azt alkalmunk volt már más esetben tapasztalni. Elnök: A képviselő urat ezért a gyanúsító és sértő feltevésért és kijelentésért rendreutasítom.. Nincs joga egész intézményt ilyenekkel megvádolni. (Mozgás és zaj a baloldalon. — Esztergályos János: A frankhamisításra gondol!) Kafoók Lajos: A pénzügyőrség kiadásaira 6,296.800 pengő van előirányozva. Ez is túlzott összeg, 20%-kai mindenesetre csökkentendő. Egyre jobban fogy az adót fizetni tudók száma, minek tehát ilyen hatalmas apparátus? Ezen a címen 1,259.360 pengőt lehet megtakarítani. A vámőrség költsége a vámigazgatással együtt 13,828.550 pengő. Ez is túlzott mértékben van beállítva. Itt is legkevesebb a 20%-os megtakarítási lehetőség, éppen ezért 2,765-710 pengőt lehet megtakarítani. A kegyúri kiadásokra 90.000 pengő van felvéve. (Farkas István: Az egészet lehet törölni!) Ez teljesen törlendő és az összeget meg lehetne takarítani. A pénzügyminisztériumnak csak ez a felsorakoztatott négy tétele 4,658.000 pengő megtakarítást jelent. Az előbbi összegekkel együtt tehát már 35.5 millió a megtakarítható összeg. Nézzük meg most a kereskedelemügyi minisztérium költségeit. A MFTR segélyére be van állítva 3.5 millió pengő. Az ország ilyen leromlott helyzetében nem viselhet el nagyobb terhet, mint pl. a múlt esztendőben. A múlt esztendőben másfélmillió pengő volt beállítva. Miután a magyar államot erre törvény kötelezi, ezt a másfélmilliót meg kell hagyni, azonban kétmillió pengőt minden körülmények között törölnünk kell, mert nem lehetünk tekintettel arra, hogy egy magánvállalkozás milyen gazdálkodást folytat, milyen anyagi bajokba jut és ezeknek a bajoknak eltüntetését nem lehet állami pénzen végezni. A légügyi hivatal költségeire 6,712.300 pengő van előirányozva. Ez teljesen felesleges intézmény. Ez csak egy burkolt tétel, amely szerintem hadügyi kiadásokat céloz, mert a költségvetésben megemlített kereskedelmi célokat a légügyi hivatal egyáltalában nem szolgálja. A hadügyi költségekről egyébként is külön meg lesz a megjegyzésem. Ezt az összeget mint teljesen feleslegeset és mint a mai viszonyok között elviselhetetlent, teljesen törölném. '9. ülése május 6-án, pénteken. 27 Az állami közvetítő hivatalról számtalanszor elmondtuk már véleményünket, hogy mennyire nem tudja kitűzött célját szolgálni, mégis 167.700 pengőjébe kerül az országnak. Ez az intézmény szintén megszüntetendő volna, ami 167.700 pengő megtakarítást jelentene. A kereskedelmi tárca három tétele tehát 8,880.000 pengő megtakarítást jelentene, a többivel együtt a megtakarítás összesen 44,357.000 pengő lehetne. T. Ház! A földmívelésügyi tárcánál a gazdasági akadémiákra 596.160 pengő van beállítva. Nálamnál sokkal hivatottabbak és sokkal nagyobb közgazdasági tudással rendelkező férfiak e Házon belül és e Házon kívül is elmondták már, hogy az ország mai viszonyai közepette nincs szükség annyi gazdasági akadémiára, mint amennyi van. Éppen azért a megelőző évre felvett 300.000 pengővel ezt a célt bőségesen el lehetne érni, 296.160 pengőt pedig meg lehetne takarítani. A mezőgazdasági termények értékesítésére 5,605.000 pengő van beállítva. Ez az összeg a korábbi költségvetésbe nem volt felvéve és itt nem szolgál semmi egyéb más célt, mint a nagybirtokosok megsegítését, számukra jövedelemosztogatást. A boletta elmaradása miatt most ilyenmódon akarják a nagybirtokosokat megsegíteni. Mikor százezreknek éhezniök és nyomorogniok kell, nem tűrhető, hogy a nagybirtokosok megsegítésére ilyen összeget állítsanak be, miért is ennek az összegnek a teljes törlésével 5,605.000 pengő megtakarítást lehetne elérni. A szőlészet üzemi kiadásaira 1,012.710 pengő van felvéve. Az előzőévi költségvetésben erre a célra elegendő volt 512.700 pengő. Szerintem most sincs nagyobb összeg felvételére szükség, tehát 500.000 pengőt meg lehetne takarítani. A mezőgazdasági termények termelésének átszervezésére 500.000 pengő van felvéve. Ez is egy burkolt cím, amelyről nem tudok egyebet mondani, mint hogy ezen a címen tovább akarják támogatni és segíteni a nagybirtokosokat. Ezt a mai viszonyok között nem lehet megengedni. Törölni kell az egész tételt és ezen a címen 500.000 pengőt lehet megtakarítani. A földmívelésügyi tárcánál ez a négy tétel 6,901.160 pengő megtakarítást jelentene és az előző tételekkel együtt 51,258.718 pengő lenne a megtakarítás. T. Ház! A közoktatásügyi tárcánál szintén vannak olyan tételek, amelyek a mai viszonyok között nem tarthatók fenn. Vallási célokra 7,381.550 pengő van beállítva. Ez egyrészt a különböző egyházak támogatását, másrészt az egyházi alsó papság fizetésének kiegészítését szolgálja. Ma ilyesmit elviselni nem tudunk. Az egyházak rendezkedjenek be arra, hogy az egyházi adóból tartsák el magukat, avagy pedig támaszkodjanak a hívek adakozására, de az ország mai súlyos helyzetében 7,381.550 pengőt egyházak támogatására, a kormány lelki rendőrségének megsegítésére adni nem lehet. Ezt az összeget teljes egészében törölném, s ezel 7,381.550 pengőt lehetne megtakarítani. A hittudományi kar díjazására vonatkozólag hasonló a megjegyzésem. 252.448 pengőt lehetne megtakarítani ezen a címen. A közgazdasági egyetemre 386.360 pengő van előirányozva. Erre szükség nincs. Nehogy azt méltóztassanak mondani, hogy talán én nem értem ezt, mások megállapításaival élek, hozzáértő szakférfiak mondták, hogy erre az egyetemre az országnak nincs szüksége. Nagy4*