Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-85

Az országgyűlés képviselőházának 85. hitelt igénybe venni. (Kun Béla: Kátukmálták a kölcsönöket a kisemberekre!) Azt mondották: nézze János bátyám, kölcsönt adunk» ennyit és ennyit, vegye igénybe. Ez látszik abból is, hogy amikor 1400—1600 pengß volt egy hold föld, adtak rá a bankok, a pénzintézetek 600—700—800 pengőt, r és ma már ott tartunk, hogy leesett a föld értéke, és természetesen annál inkább szorítják most az adóst, mert látják, hogy veszélyeztetve van a pénzük. En nem hibáztatom ezen a téren a bankot, természetesen arra alakult, hogy üzleteket csináljon és lehet, hogy jó szándékkal gondolták akkor, hogy üzletet csinálnak, lehet, hogy nem számított a bank sem erre a hatalmas árzuhanásra, ami bekövetkezett úgy az ingatlannál, mint a terményeknél és egyéb ingóknál. Viszont azonban nem hibáztatom azt az adóst sem, aki hozzányúlt a kínálat folytán ehhez a kölesönhöz. Önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe, s most közeláll ahhoz, hogy földönfutó legyen és a munkanélküliek számát szaporítsa, (Kun Béla: Ügy van! Ez igaz!) Igen nagy tehertétele ennek az országnak a munkanélküliek eltartása, de ha a gazdálkodás rentábilis volna, akkor sokkal kevesebb volna a munkanélküli (Ügy van! Ügy van!) és «okkal jobban tudnánk a kevesebb munkanélkülit eltartani, mint most a nagy tömeget. (Ügy van! Ügy van!) Tegnap délután az egyik képviselőtársam azt mondotta, hogy a falun is kinőtt a luxus, nagyon sok luxust űznek; ha nem is éppen ezekkel a szavakkal mondotta, de ez volt az értelme. Közbeszólásommal erre azt mondottam: igen, a luxus már a falun is nő, mert szaporodnak a mezítlábasok, amennyiben ezt luxusnak lehetne mondani. Szerencséje ennek a szerencsétlen országnak részben az, hogy a falu népénél még ez a luxus is nőhet, kicsi zúgolódással, de nem t túlságos nagy zúgolódással, mert a falu népe. amely kora hajnaltól késő estig dolgozik, összes szórakozását abban leli, hogy neki legyen munkája, hogy dolgozhassék napestig, hogy eleget tehessen mindenféle kötelezettségének. Most azonban, t. Ház. szomorú időket élünk, most már az emberek talán el is fásulták és már talán odadobják magukat a sorsuknak. Az energiás, erős, ideálokkal felruházott magyar parasztság dolgozott mindig és fizetett, hacsak volt miből. Ha mezítláb járt is, ha kétszer evett naponta, vagy a száraz kenyér mellé nem jutott egyéb, mint csak vöröshagyma, akkor is dolgozott, hogy adóját megfizesse. Ma azonban már elfásult, mert azt látja, hogy hiába minden kitartás, nem tud eleget tenni a kívánalmaknak, mert nincs pénze. Éppen az egyik lapban olvasom, hogy talán az áprilisi jelentés után egy újabb jelentés szerint bankjegyforgalmunk 24,400.000 pengővel csökkent. Ha mindig kiszívjuk ebből a szerencsétlen országból a forgótőkét, utoljára nem lesz itt pénze senkinek. Nem lehet alkalmazni munkást, mert nincs pénze a munkáltatónak és az a nagyon sok munka, amely munkáskezekre vár, elmarad. Látjuk, hogy a gazdaságok le vannak romolva, látjuk, hogy a gazdasági épületeket nem javíttatja senki (Gr. Somssich Antal: Ügy van! Igaza van!), ott pedig munkáskezek vesztik el a kenyerüket. Igen t. Ház! A költségvetési vita folyamán a t. képviselőtársaim majdnem kivétel nélkül minden párt oldaláról, pártkülönbség nélkül hangsúlyozták és hangoztatták a kamatleszálülése 1932 május 13-án, pénteken. 329 lítást. De ezt nem tudjuk eléggé hangoztatni, nem tudjuk pedig azért, mert arra már olyan sürgős szükség van, hogy itt nem a tizenkettedik, hanem már a huszonnegyedik órában vagyunk- Meg kellene menteni, ami menthető. Itt van a földteherrendező bizottság. Dolgozunk töbh, mint egy esztendeje, — ^ talán ha kettőt mondunk, akkor se sokat hibázok — és nem tudunk egy lépéssel se előrehaladni. Pedig ez a bizottság szép reményekkel fűzte a jelent a jövőhöz. A bajbajutott emberek reménykedtek, a bajbajutott emberek hittek és vigasztaltuk is őket, mert magam is reménykedtem, hogy mégis csak jön valamerről valami segítség és nem tudunk, legalább eddig nem tudtunk elérni semmit sem. Pedig ezt a kérdést is meg kellene oldani, itt szintén csinálni kellene valamit. Figyelmébe ajánlom az igen t. kormánynak, hogy ennél sürgősebb probléma alig van, mert ha azok az emberek elvesztik életkedvüket, elvesztik adófizető képességüket is és az a szerencsétlen birtok, amely tele van adóssággal, más kezére, idegen kezekbe jut és akkor nem tudom, hogyan tudjuk fenntartani ezt a szerencsétlen országot. T- Ház! A tisztviselői kérdés igen nagy probléma. A tisztviselők fizetését már leszállítottuk. En ugyan mindig amellett voltam, hogy az alacsonyabb fizetésű tisztviselők fizetését ne bántsuk, a nagytisztviselők még elbirják. Hiszen mindenkinek számolnia kellene fe,zsal, aki ennek a szerencsétlen kis csonka és bajbajuitott magyar hazának igaz polgára, hogy onnan elvenni, ahonnan még_ lehet, mert az a kisfizetéses tisztviselő, mondjuk az a tanító, aki 80 pengőért tanít havonta, ha még a fizetéséből meg leütnek és adót rónak rá a fizetése után, alig tud megélni, pedig eddig is nyomorgóit és beletörődött. (Gr. ^ Somssich Antal: Meg se kapjia néha két-három hónapig!) Sokszor hallottam olyan hangokat megütni, hogy olyanok jogának csorbításába, akiknek illetménye jogosan jár, nem szabad belemenni. Azt hiszem, hogy ezeknek is szerzett joguk volt az illetményekre, amikor ezekhez hozzányúltunk, itt is a szerzett jogokba nyúltunk bele; de ha itt bele tudtunk nyúlni a szerzett jogokba, még inkább bele kell nyúlni oda, ahonnan többet lehet elvenni. (Helyeslés.) Nem tiltakozom az ellen, hogy esetleg a szerzett jogokat is megcsorbítsunk. Hiszen annak a földmívelő, gazdálkodó embernek is szerzett joga volt, amikor őseitől örökölte vagy a két körmével kaparta kis földtulajdonát és most azt a földet nem is csökkentik, hanem elárverezik és őt magát koldusbotra juttatják. Itt is a szerzett jogot, a magántulajdon szentségét sértik. Ha szerzett jogokat lehet csorbítani az egyik oldalon, csorbítani kell a másik oldalon is, különösen ha ennek a szerencsétlen országnak olyan nagy szüksége van rá. Igen t. Képviselőház! Ha az ember a költségvetést lapozgatja, látja, hogy itt a tisztviselői fizetések és a nyugdíjak a költségvetésnek több, mint 50%-át emésztik fel. Magyarország, hah ár megcsonkítva, nyomorogva is, gavallériát mutat, mert hiszen fizet mindenkinek és fizetni akar akkor is, ha nem tud. Mint már az előbb is hangoztattam, nem azt mondanám, hogy nem fizetek, de azt mindenesetre mondanám, ' hogy nem tudok fizetni. Magyarországnak pl. — statisztikát nem: tudok idehozni, mert statisztikai Összeállításával nem is foglalkoztam — hány nyugdíjasa van, aki kül-