Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-85

Az országgyűlés képviselőházának 85. ülése 1932 május 13-án, pénteken. 327 lajdonosnak 55%-ban meg- kell fizetnie az adót, ha hagyja ott lakni azt a szegény embert. Az a kemény szőrösszívűség, az a kemény kegyetlenség- tehát nem a háziúrtól származik, hanem az állam megértésének rettentő hiányosságából ered. Volna megértés igen sok emberben, igenis van nagyon sok emberben jó szándék, jó elgondolás, mert átérzi a helyzetet. Bizonyos fokig hazabeszelek, mert nálunk is olyan emberek vannak, akik 20—30 évig becsülettel fizettek. Mindig bizonyságát szolgáltatták an nak, hogy akarnak fizetni. Most is megvan bennük a szándék. De ennek ellenére — kérdem az igen t. képviselő urakat — hogyan lehetséges az, hogy az ember ezeket bennhagyja a házban, amikor az állam nem hagyta ezt, mert ennek ellenében tönkreteszi a háztulajdonost, illetőleg lefoglalja magát a házat annak a bérnek 55%-áig, amelyet az illető nem fizet. Igen t. képviselőtársaim! Azt látjuk, hogy a hónalj izzlap-kereskedőtől kezdve a kiskereskedőn, detailkereskedőn végig a gyárosig mindegyiknek csendestársa az állam, sőt egy kegyetlen szívű, meg nem értő csendestársa, sőt merem mondani, nem is csendes társa, hanem lármás társa, mert .az első alkalmat felhasználja arra, hogy kérlelhetetlenül járj on el saját felével szemben. Evvel magyarázható az, hogy ezek a dolgok visszahatnak, mert olyan adóztatási rendszert honosítottak meg nálunk, amely lehetetlenné tette hosszú éveken keresztül a termelést. Látjuk, hogy túlméretezett költségvetéssel, állami feleslegekkel dolgoztak, tehát elvontak 'adófilléreket a gazdasági termőtalajból, amelyek, ha abban gyökeret ereszthettek volna, később jobban fmktifikálódhattaik volna az állam számára. De mindezek könyörtelenül kigyomláltatták a rövidlátó gazdasági politika folytán. Eettenetes adóztatást vittek véghez, aminek következménye az, hogy majdnem azt merném mondani, hogy itt. az történt, hogy nem a tehenet fejték ki, hanem rövidlátásból a tőgyét vágták le a tehénnekEnnek a rendszernek rettenetes súlyát érezzük ma. A túlsó oldalon az egyik igen t. képviselő úr panaszkodott a cukorrépa beváltási árának nehézségei felett. Teljesen igaza Van a képviselő úrnak. De a képviselő urak csak egyet nézzenek meg — azt hiszem, a képviselő urak meg vannak győződve, hogy én igazán harcolok a kartellek és az indokolatlan nagy mammutjövedelmek ellen — nézzék meg azt, hogy ma Ausztriában és Csehországban a cukor 50%-kai olcsóbb, mint Magyarországon kilónként egyedül az adó. Itt találjuk magunkat egy 56 filléres kilónkénti cukóradóval szemben, itt találjuk a megnehezítést egyik mezőgazdasági termék r értékesítésének. Azt látjuk, hogy az állam ránehezedik mindenre s ahelyett, hogy az állam protekcionált helyzeténél fogva szeretetével alányúlna mindennek, igyekezne gyámolítani mindenkit és a zsenge termelő mellett mint egy karó állna, ahelyett ő maga kérlelhetetlenül legázol minden termelés]- lehetőséget. Ez magában véve is azt bizonyítja, hogy semmi esetre sem volt helyes a kormány gazdaságpolitikája- Állítom azt is, hogy ma tulajdonképpen a pénzügyminiszternek olyan rendkívül fontos szerep jutott, mint még soha egy században sem, egy pénzügyminiszternek sem. Mert ma tulajdonképpen a rendet, a közbiztonságot ő tartja fenn. A csend őre ma nem a belügyminiszter, nem a hadügyminiszter, hanem a pénzügyminiszter az ő helyesen lefektetett költségvetési tételeivel. A pénzügyminiszter meglátásában rejlik a közbiztonság bázisa és ha ő ezt a kérdést helyesen fogja fel, ha ő szem előtt tartja a szociális szempontokat, ami egy ilyen költségvetésnél feltétlenül szükséges, akkor ezt elsősorban lehet helyesnek minősíteni. Sajnos, ennél a költségvetésnél ezt nem látjuűi. Most.még csak egy dolgot kívánok röividen megemlíteni, — talán ne méltóztassék rossznéven venni — ez pedig az, hogy Jánossy Gábor igen t. képviselő úr, aki az ő rendkívül magyaros hazaszeretetével, nagy felbuzdulásával, igazi hazafiúi érzésével kitűnő magyar költőket szokott citálni, szemrehányást tett ä magyar íróknak és a magyar művészeknek a mindenféle izmusokért, azokért a bizonyos futurizmusokért, impresszionizmusíokért és, nem tudom, micsoda kubizmusokért, amelyeket szerinte igen helytelenül követnek és amelyeket ő sohasem fog megérteni. Őszintén megvallom, hogy én Jánossy képviselő úrban, ha valamit becsülök, becsülöm azt a nagy hazaszeretetet, amely minden felszólalásából kicsendül s amely — merem állítani — szinte elhomályosít mellette minden más érzést. En ezt feltétlenül javára írom, de nem ismerhetem el kompetenciáját ugyanakkor arra, hogy ő a mai fejlődő irodalmat, a mai művészet fejlődését ebben a formában kritika tárgyává tegye. Igen t. képviselőtársaim, ebben feltétlenül iszakembernek érzem magam s ezért szükségesnék tartom, hogy erre reflektáljak. A művészetben ugyanis csak egyetlenegy dolog van: a haladás. A megállás egyenlő a bukással. Az azután más lapra tartozik, hogy az a haladás feltétlenül haladás-e, hogy az a haladás helytelen-e, vagy sem. Lehet, hogy Jánossy képviselő úrnak később majd El SZaZadok igazat fognák adni, de hogy egy haladásra, egy mozgásra, egy lüktetésre, akármilyen irányban, 'ha az helytelen is, szükség van, azt bizonyítja az eddigi történelem. Hiszen emlékezzünk csak vissza a 60-as esztendőkre, amikor az olaj nyomatsz agú piktúra, szobrászat és irodalom jelentkezett mindenütt, s ez a megállás, ez a tespedés, ez a poshadás, volt a halál. Ettől menekülni kell. Egyben van igaza az igen t. Jánossy képviselő úrnak, amit az igen t. többségi pártról, a kormánypártról is mondhatok, abban tudniillik: hogy ez a tízévi megállás, ez a tízévi tespedés, ez a tízévi poshadás volt az olajnyomat korszaka és ma már joggal merem állítani, hogy e kormányzat képe nem más, mint olyan olajnyomat, amelyet a beköpött légypiszoktól ma már fel sem lehet ismerni. (Mozgás a jobboldalon) Elnök: A képviselő urat sértő kifejezéséért rendreutasítom. (Szűcs István: Tíz év alatt nem volt mozgás? Ezt nem értem! — Csizmadia András: Ilyet csak nem szabad mondani! — Zaj.) Csendet kérek! Andaházi-Kasnya Béla: Ez csak egy hasonlat. Elnök: A képviselő úr ne használjon olyan hasonlatot, amely beleütköziik a parlamenti illemlbe. Andaházi-Kasnya Béla: Végeredményiben csak egyetlenegy kéréseim van a képviselő urakhoz. Miután a t. képviselő urak, mint látom, mindnyájan a titkos választójog alapján állanak, tűzzük ki ezt minél hamarabb napirendre. Döntsön az ország, döntsön a nép a felett, hogy melyikünk hivatott arra, hogy a mai sorsdöntő kérdésekben állást foglaljon. A magam részéről a költségvetést — sajnos — nem fogadJhatom el. (Helyeslés a baloldalon,)