Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-85

Az országgyűlés képviselőházának 85. megye ma abban a ritka és kitűnő helyzetben . van, ellentétben a többi megyével, hogy két i alispánja van. (Bródy Ernő: Ugyan!) Ma az . a helyzet Szatmár megyében, hogy volt egy alispánja, egy Komoróczy nevű úr, aki^ ellen : azért, mert egy ellenzéki képviselő úrnak, j mint magánember gratulálni mert, fegyelmit , indított a főispán úr, Péchy László, most je- j lenleg képviselőtársam. Megindult egy rend- j kívül éles harc és az igen t. alispán urat fe- ! gyelmi úton egy-kettőre elcsapták azért, mert j az ellenzéki képviselőnek gratulálni mert. Az ; igen t. alispán úr természetszerűleg elment a j közigazgatási bírósághoz végigszenvedte azt a ! teljes torturát, teljes egészében igazat kapott ; minden fórumon, megállapították, hogy jogta- 1 lanul mozdították el, megítélték neki az összes ! elmaradt illetményét. Visszahelyezték állá- j sába, tehát most abban a kitűnő helyzetben ; van Szatmár vármegye, hogy két alispánja le- ! het. (Buchinger Manó: Tehetjük! — Bródy j Ernő: Racionalizálnak!) Ezek bizonyságai annak, hogy itt bizonyos ; szempontok kicsinyesen, nem egészen magas ; államérdekből ítéltetnek meg és ezek azok a j kérdések, amelyekben sajnos, bármenyire fáj- J lalom is, nem tudunk egyetérteni, bár külön- | ben — ezt kénytelen vagyok koncedálni — nagyon sok tekintetben egyetértünk a jobboldallal. Van egy második kérdés, amelyre csak egészen röviden akarnék kitérni és ez: a külpolitikai szempontból felvetett Tardieu-kérdés. Azt hiszem, ma már a Tardieu-kérdés éppen olyan anakronizmus, mintahogy Kállay Miklós igen t. képviselőtársam felemlítette a választójog kérdésére vonatkozóan. Amióta itt a vita megindult, Tardieu már a múlté lett és Herriot lett az új ember. Ha lehet ma beszélni új orientációról, akkor szerény véleményem szerint feltétlenül meg kell keresni Herriot-ban az új orientáció emberét, őt egészen véletlenül személyesen is van szerencsém ismerhetni, sőt párizsi kiállításomat annakidején ő nyitotta meg. Ellentétben az eddig hiresztelt mondásokkal, határozottan ismerem az ő kifejezett magyarbarát érzelmét. (Éljenzés balfelől.) Az, hogy Herriot eddig antipátiákat válthatott ki, illetve helyesebben olyan -színben tűnt fel, hogy nem magyarbarát, sohasem a magyar nemzetnek szólt, ezt kifejezetten megmondotta, ez szólt azi akkori kormányzati rendszernek. Ebben a tekintetben éles különbséget tesz, miután amint mondja, teljesen informálva van és informálva volt az itteni viszonyokról. (Buchinger Manó: Minden barátunkat ez a kormányzat kergette el!) Szerény véleményem szerint tehát, amikor itt arról van szó, hogy az igen t. eljövendő miniszterelnök úr, ahogy Bethlenről mondják az egységespártban, az igen t. Bethlen képviselő úr francia orientációt, vagy olasz orientációt keres, akkor azt kell mondanom, hogy minden tiszteletem mellett is, a volt miniszterelnök úr, Bethlen képviselő úr személyét külpolitikai szempontból éppen az előbb elmondott okoknál fogva, sajnos, nem tartom alkalmasnak erre az orientációra. Mert ha Magyarország érdeke meg is kívánja, hogy francia orientáció legyen, ez Bethlen képviselő úr személyével lehetetlenség, hiszen éppen a személlyel nem hajlandók tárgyalni. Nem Magyarország, hanem a személy az, amely nekik nem garancia. Nem szívesen említem fel, de éppen mivel Kállay Miklós képviselő úr beszédében is látom, hogy maga is felemlítette, ülése 1932 május 13-án, pénteken. 325 hogy a frankügyet kiélezték ellenünk, azt mondom, maga a frankügy sem alkalmas arra, hogy Bethlen képviselő úr bármilyen reláció; ban is Magyarországot a francia orientáció szempontjából odakünn képviselhesse. Ha pedig, amint Kállay Miklós képviselő úr mondotta, az eddig elhangzott ellenzéki felszólalásoknak éppen az ellenkezője az igaz, tehát az, hogy a volt miniszterelnök úr tíz esztendő alatt minden igyekezetével a francia orientációt igyekezett kidomborítani, akkor ez csak azt bizonyítja, hogy éppen az ő személye nem volt alkalmas arra és ezért nem bírt az elmúlt tíz esztendő alatt semmit sem elemi, mert azt csak nem vitathatja, hogy valamit el is tudtunk érni! Éppen a költségvetés benyújtása előtt ratifikáltuk azt a bizonyos francia kereskedelmi megállapodást, amely pezsgő és francia parfőmök behozatalára vonatkozott, de ne méltóztassék rossznéven venni, ez olyan sovány hal, — nemcsák nekünk, hanem nekik is — hogy ezt kereskedelmi szempontból mint értéket elkönyvelni szerintem teljes lehetetlenség. Ami pedig az ifjúság kérdését illeti, én erről az oldalról is a legnagyobb köszönettel és elismeréssel viseltetem Illés képviselő úr akciója iránt, mert tényleg látnunk kell, hogy ő ezt a problémát a maga teljes horderejében felismerte és teljes odaadással foglalkozik is ezzel a kérdéssel. Azt hiszem, nem lehet a Háznak egyetlenegy tagja sem, aki nem ismerné el, hogy Illés képviselő úr igen helyes munkát végez. Amikor azonban Illés képviselő úr rámutat arra az igen szomorú helyzetre, hogy míg Nagy-Magyarországon az őstermelésben 11.314 diplomás alkalmazott volt, addig CsonkaMagyarországon 5807 van, — szóval azt akarja mutatni, hogy itt m bizonyos visszaesés állott be a számban, amely visszaesés nem áll arányban az elveszett területtel — és amikor Illés professzor úrnak elgondolása az, hogy az ifjúságot a mezőgazdasági térre kell átterelni: akkor azt kell mondanom, hogy ez elgondolásnak lehet igen kitűnő és igen szép, azonban a mai ifjúság már mai kér kenyeret és nem várhatja meg az egész nevelés átszervezését, míg az iskolákból kikerülő ifjúságot úgy nevelik, hogy életpályájául olyan hivatást válasszon majd magának, amely a mezőgazdaság, illetőleg őstermelés^ területére esik. Az hogy az ifjúsági problémát ebbe a szerintem ugyan igen helyes mederbe terelve akarják megoldani, szerintem tíz-tizenötesztendős terv, a mai ifjúság pedig dönget a kapukon, ma akar megélni, ma kell néki kenyér. Olyan expedienseket kell tehát teremteni, amelyek ezt lehetőivé teszik. Meglepett Illés képviselőtársam felszólalásában hogy ő igen kitűnően kiaknázta mindazokat a lehetőségeket, ahol elhelyezkedésre lehetőség van, egyet azonban elfelejtett, talán éppen pártjára való bizonyos regard-ral és ez: az összeférhetlenségi törvény. En szerintem, ha az összeférhetlenségi törvényt és az állashalmozás eltiltását törvénybe iktatják, akkor — nem mondom, hogy azonnal — aa ifjúság kérdése meg van oldva, legalább is részben. Epp olyan statisztika val, mint ahogy a képviselő úr kitűnő statisztikai feldolgozással bizonyította, bizonyíjuk mi azt, hogy maga a kettős állások betöltése több mint 3400 állást jelentene. Már magában véve ez olyan rendkívül nagy szám, amelyet lebecsülni nem lehet. Arra hogy most az Államvasutaknál és az üzemeknél, általában a magyar államnál, a sutícrescentiára nézve bizonyos intézkedéseket 44*