Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

Az országgyűlés képviselőházának 8U. váii-e foglalkozni. Ez azonban e pillanatban nem is érdekel engem. Én csak arra kérem a kormányt, hogy ne késsék el ezzel az intézkedéssel is úgy, miként a tanszfermoratórium életbeléptetésével elkésett. És ha más lehetőség nem kínálkozik ezen a téren, akkor jó volna legalább is egy átmeneti segítség. Jó volná egy részletfizetési kedvezménynek lehetőségét megadni az eladósodott magánembereknek éppen úgy, mint ahogy az adóhátralékosok is megkapnák indokolt esetben az engedélyét arra, hogy 10, 12 vagy 20 hónap alatt fizessék meg hátralékukat. T. Képviselőház! Mindezek a kérdések és még sok más kérdés, amelyek megoldásra várnak, időt igényelnek. Nem tudom, hogy hónapokat vagy csak heteket, de mindenesetre időt igényelnek, nekünk pedig két olyan feladatunk van, amelyek megoldása nem tűr egyetlen perc halasztást sem. Az egyik a munkaalkalmak megteremtése. Igaz, hogy Éber Antal t. képviselőtársam egyszer azt mondotta: «Az is gazember volt, aki ezt a szót, hogy «munkaalkalom» kitalálta» — de nein hiszem, hogy ma ugyanez volna az álláspontja. Nem hiszem, hogy ma ugyanezt merné elmondani a Kereskedelmi és Iparkamarában. A munkaalkalmak megteremtése ma életkérdés, tekintet nélkül arra, hogy azt hogyan teremtik meg. Vannak tervek, s én nem értem, hogy miért nem foglalkoznak velük. Beosey Antalnak van például egy közismert, előterjesztett és nyilvánosságra hozott terve. De nem lehet elérni azt, hogy a hatóságok ezzel foglalkozzanak. Vagy mondok egy másik példát, amely bizonyítja, hogy az ember nem értheti, mi történik. Néhány esztendővel, talán három évvel ezelőtt, amikor a pénz még nem volt annyira megkötve és a tőke nem bújt el annyira, amikor — ha jól emlékszem — egy pénzügyi szakember mondotta, hogy abban az időben még utánunk dobták külföldről is a pénzt — kidolgozott valaki egy tervet, egy nagyon érdekes, életképesnek látszó gondolatot. Ez arra vonatkozott, hogy a közalkalmazottaknak lakbér helyett adjanak természetbeni lakást. Nem tudom, hogy ez a terv megvalósítható lett volna-e, csak rámutatok arra, hogy ez a terv, pénzügyileg is ki volt dolgozva és alá volt támasztva. Arról volt szó, hogy a közhatóságok, az állam és a városok rengeteg pénzt fizetnek ki évenként lakbérekre, ha azonban ennek a pénznek legalább egy részét tőkésítenék és abból építenének házakat — esetleg családi házakat — és azokat a tisztviselőknek, közalkalmazottaknak rendelkezésére bocsátanak, akkor 30 év múlva nemcsak nem kellene többé lakbért fizetnie az államnak, hanem egy hallatlan vágyon-komplexussal növekedne az állami vagyon. Ezt a tervet előterjesztették például a fővárosnál, de nem lehetett négy esztendőn keresztül elérni, hogy egyetlenegy referens csak el is olvassa. (Mozg'ás.) A munkaalkalmak megteremtésével kapcsolatosan az inségakciót is újra át kell szervezni. Néhány héttel ezelőtt egy hatósági üzemnél elintéztem, hogy a nyári munkálatok folyamán olyan munkásokat alkalmazzanak, akiket télen át a főváros ingyen étkeztetésben részesített. Az egyik kerületi elöljáróságtól ciZ l

cLZ intézet bekért egy listát és behivatta az ingyenes étkeztetésben, az inségakció kedvezményeiben részesülőket. A behivottakból tíz közül hét nem fogadta el a napi három pengővel dotált munkát. (Dencz Ákos: Ez így van!) Ez a körülmény ülése 1932 május 12-én, csütörtökön. 295 kell, hogy arra figyelmeztessen és vezessen minket, hogy az inségakció átszervezését csakis a munkaalkalmakkal összekapcsolva lehet, szabad és kell megvalósítani. (Elénk helyeslés.) Mint mondottam, ezt a költségvetést átmenetinek tekintem, átmeneti szükségességnek, tehát azért kell, hogy legyen idő és^ alkalom arra, hogy az ország egész közéletét átszervezhessük. Mert — ismétlem — minden életfunkciónk átszervezésre vár, egy új honfoglalásra van szükség, ehhez az új honfoglaláshoz pedig fel kell fűteni a kazánt. Élénk tevékenység, lázas munka, törhetetlen energia és lendület kell, amely magával ragadja az egyént és tömegeket egyaránt. Ez az, amit kérünk, várunk és követelünk a kormánytól. Es ha ezt látni fogjuk, akkor ennek a pártnak minden tagja gondolkodás nélkül részt fog venni ebben a munkában. Fontosnak tartom ezt azért, mert az embereknek látniok kell, érezniök kell, hogy a munkának a láza áthatja az ország egész közéletét, érezniök kell a nagy elhatározások lüktetését. Akkor Pallavicini őrgróf t. képviselőtársunknak nem kell ezt az országot féltenie a forradalomtól. Mert a magyar nép zokszó nélkül tűr el minden szenvedést, zokszó nélkül visel el minden fáradságot és hajlandó a legnagyobb önfeláldozásra akkor, ha tudja, hogy miért teszi, akkor, ha látja, hogy egyenlően mérik számára az igazságot és ha érzi, hogy a vezetőiben van erő, céltudatosság és a nemzet életképességébe vetett hit. A költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik. Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Sándor^ István! Sándor István: Igen t. Képviselőház! Előttem szólott Payr Hugó igent, képviselőtársam olyan széles mezőt felölelő és olyan érdekes beszédet mondott, hogy szinte csábít arra, hogy az ő beszédjének menetét kövessem és megjelöljem azokat a pontokat, — sok ilyen pontot jelölhetnék meg — ahol vele egyetértek, és viszont vitába szálljak ott, ahol ellenkező véleményen vagyok. Azt hiszem azonban, hogy ezt mellőzhetem azért, mert az én beszédem általánosabb vonalában körülbelül mégis elő fognak jönni ezek a kérdések, és álláspontomat módomban lesz a fontosabb. nagyobb kérdésekre nézve kifejteni. De mellőzhetem azért is, mert akkor, amikor az igen t. képviselőtársam a demagógiáról beszélt, igen helyesen és igazságosan a független kisgazdapárttal ezt a kifejezést nem hozta kapcsolatba, és így e tekintetben sem szükséges, hogy reflektáljak az általa elmondottakra. Ha azután, mégis én talán valamivel sötétebben látom a helyzetet, mint ahogyan az igen t. előttem szólott képviselőtársam látja, annak valószínűleg az az oka, hogy vidéki városban élek, és pedig olyanban, amely tele van nem kis-, de törpebirtokossal és egyformán látom úgy a városi elemnek a nyomorúságát, mint a mezőgazdasági elemnek, a falusi elemhez hasonló tanyai és egyéb elemeknek nehéz küzdelmeit. Amikor azt látom, hogy sem innen, sem onan erőt, javulást az ország rekonstrukciójához meríteni nem tudunk, akkor bizony talán nem csodálatos, ha némi elszomorodás, némi lehangoltság fogja el az embert. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Ezt a lehangoltságot különösen éreztem akkor, amikor a költségelőirányzatot áttekintet-