Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

Az országgyűlés képviselőházának 84. gíteni, mert később a imagyar mezőgazdaság nem bírja tovább húani ezeket a terheket. A gazdasági szakoktatás tekintetében, amelyről a költségvetésben is találunk tételeket, számszerűleg nem afcarok vitába szállni, csak megállapítom, hogy Magyarországon a három gazdasági akadémián tkívül van a Budapesti Közgazdasági Egyetemnek is mezőgazdasági fakultása. Ezekről az akadémiákról, amelyekről imitt-amott azt is hallani, hogy ezek jóformán állam az államban, rendkívül sok diplomás fiatalember kerül ki, akik nem tudnak elhelyezikedni. Akár mezőgazdasági okleveles, akár gazdasági akadémiai okleveles az illető, egyben hasonlítanak egymáshoz: hogy nem tudnak elhelyezkedni. Előáll az a helyzet, hogy ebben az. agrár államban még gazdatiszti törvény sincsen, amely kötelezően írná elő az akadémiai végzettséggel vagy diplomával bíró szakemberek alkalmazását. (Ügy van! a jobboldalon.) Nagyon sok helyen jött-ment botosispánokat ültetnek be a gazdaságkba, aikiknek szakértelmében nincsen agyán okom kételkedni, de .akkor nem értem, hogy minek termeljük az okleveles gazdatiszteket, ha az állam nem tud gondoskodni arról, hogy ezek méltóképpen el tudjanak helyezkedni. A gazdasági akadémiák tanterve teljesen rossz, elavult és nem felel meg a modern kor köivetelményeinek, felesleges sallangokat tanítanak. Maga ez a tény indokolttá teszi, hogy á gazdasági akadémiák tantervét, tanítási módszereit a lehető leggyorsabban revízió alá vegyük. Ëppen ezért, tekintettel arra, hogy a mezőgazdasági szakoktatásnak gyakorlati alapon kell nyugodnia, jogosultnak tartom a t. kultuszminiszter úr álláspontját, amely szerint a közgazdasági egyetem mezőgazdasági szakosztályára Budapesten semminéven nevezendő szükség nincsen. Ha jól emlékszem, Berki Gyula t. képviselőtársam kérdezte, vájjon az ellenzék kifogásolhatja-e azt, hogy a kormány 30 millió költséggel kislakásokat építtetett és 117.000 földmívest juttatott ezzel hajlékhoz. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Kérnem kell a képviselő urakat, szíveskedjenek kissé 'csendben lenni. , Dinnyés Lajos: Azt is kérdezte Berki képviselő úr, vájjon azt is kifogásoljuk, hogy 34 milliót fordított a kormány népművelési célokra, s felsorolt még több adatot. Erre csak azt felelhetem, hogy az ellenzéki oldalról, tudomásom szerint, senki sem. kifogásolta a népművelési és népegészségügyi célokra fordított összegeket, különösen akkor nem, ha — amint Berki képviselő úr is mondotta — ezekben az összegekben benne foglaltatik a kutak létesítésére és a vízben szegény községek egészséges vízzel való ellátására fordított kiadások is. Remélem, Berki Gyula t. képiviselőtársam a kútépítési kérdést nem azonosította a lillafüredi fúrással, amelynek csupán •&' leszerelése belekerült 96.961 pengő 58 fillérbe, amint ezt ina megállapítottam. Ebből a pénzből, ha kutankint 200 pengőt számítunk, 485 darab kutat tudtunk volna létesíteni. En hivatottnak érzem magam ebben ai kérdésben nyilatkozni, mert magam is azon sokak közé tartozom, akik egészségtelen, posványos, fertőzött és baktériumokkal teli kút vízétől tífuszt kaptam. Akik járunk odakint az országban, tudjuk, hogy egyes vidékeken a községeknek lehetetlenül rossz ivóvizük van, és a: járás-orvosok nem tudnak ez ellen semmit tenni. S a községeknek nincs pénzük kutak létesítésére. Ha a ülése 1932 május 12-én, csütörtökön, 289 felesleges beruházások helyett, amelyeket igenis kritizálunk, ilyen népegészségügyi és más helyes szociális célokra költötte volna az előző kormány azt a sok pénzt, akkor ez ellen az ellenzéki oldalról semmi kifogás nem esnék. Mi joggal kritizáltuk és kifogásoljuk ma is, hogy 270.000 pengő van a költségvetésbe beállítva Collegium Hungarioumokra, ugyanakkor azonban a tuberkulózis elleni küzdelemre állami támogatásként a kormány mindössze 217.000 pengőt fordít. Méltóztatnak valamenynyien tudni, hogy a tuberkulózis katasztrofális arányokat ölt a vidéken. (Jánossy Gábor: Igaza van! A legveszedelmesebb nemzeti nyavalya! — Pakots József: Negyvenezer ember hal meg évente tüdő vészben!) Én a saját magam szorgalmából vizsgáltam meg a tanyai iskolába járó gyermekeket és míg 1926-ban csak 4% volt a tuberkolitusok száma, addig ma ez a szám felment 25—30%-ra. És mit látunk ezzel szemben, t. Képviselőház? Ezzel szemben azt látjuk, hogy a vidéki kisgazda, a vidéki polgár vagy a parasztember, ha már megállapították rajta a tüdővészt, és nem tagja valamely biztosító intézetnek, vagy bármely más betegsegélyző pénztárnak, akkor — én magam is próbáltam és azt hiszem képviselőtársaim is sokan próbálták — kilincselni kell, azonban nem tudjuk azt a tüdőbeteg embert elhelyezni, mert nincs állami vagy megyei tüdőiSzanatórium, vagy pedig ha van, az olyan kicsi, hogy képtelenek vagyunk a beteget elhelyezni. A magyar jövő szempontjából ezeknek a kérdéseknek ide kell jönniök a Ház elé. Ha a tuberkulózis elleni küzdelemre igenis nagy összegeket áldoznánk, akkor ezt egy szóval sem kifogásolná senki ezentúl, mert létünk vagy nemlétünk — méltóztassanak elhinni — ezen a ponton fordul meg. Ha a magyar generációnak, a magyar jövőnek nem adjuk meg a lehetőséget arra, hogy betegségét elején elfojtsa, akkor a tuberkulózis rettenetes pusztulást és rombolást idézhet elő az országban mindenütt. Hasonlóképpen meg kell emlékezni azokról a szerencsétlen vidéki betegekről, akik valamely külső vagy belső oknál fogva elvesztik öntudatukat, őrültekké válnak. Méltóztatnak tudni, t. Képviselőház, hogyha vidéken valaki megőrül, megbetegszik, akkor tortúrát kell végigjárnia, amíg nagynehezen vagy a Lipótmezőre, vagy Csongrádra, vagy másik — Magyarországon nagyon kevés számban levő — kórházba felveszik. Méltóztatnak tudni arról a szomorú jelenségről, hogy mit csinálnak ezekkel a szegény vidéki őrültekkel, betegekkel? Felhozzák ide Pestre, elengedik és akkor szólnak egy rendőrnek, egy hatósági közegnek, hogy ott egy őrült ember. Pest területéről lévén szó, megfogják őt, értesítik a mentőket, s akkor azért, mert Pesten fogták el, beviszik a Lipótmezőre. Csak így, ilyen raffinait, ilyen fifikus és ilyen, az emberi méltóságot megalázó módon tudják ezeket a nyomorult elmebetegeket kórházba juttatni, gyógykezelésre beutalni Pesten. Az állam ezekkel egyáltalában nem törődik és nem gondoskodik róluk. Ezek a népegészségügyi kérdések a legfontosabb kérdések egy nemzet szempontjából. (Jánossy Gábor: Négy állami elmegyógyintézetünk megszállott területen van! Ez a baj!) Nem akartam kitérni, t. képviselőtársam, Lillafüredre. El akartam kerülni ezt, de erre válaszképen azt tudom mondani, hogy abból a. pénzből méltóztattak volna egy tüdőbeteg-