Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-79

12 Az országgyűlés képviselőházam ségéből kiemelni. Amint Brüning kancellár mondotta nem régen: nicht der Staat trägt die Wirtschaft, sondern die Wirtschaft trägt den Staat — százszázalékos igazság. A termelés istápolásának követelményét felállítva, természetesen nem gondolok úgynevezett hasznos be

j ruházásokra és nem gondolok az államkincstár fokozottabb igénybevételére. A termelés, és pedig minden rendű és rangú termelés kímélésére ésa termelés folytonosságának minden körülmények között való biztosítására gondolok, aminek alá kell rendelni egész adópolitikánkat, egész devizagozdálkodásunkat, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.), a szociális élet követelményeit és természetesen egész politikai életünket, sőt — ha megméltóztatnak engedni, talán ezt is hangsúlyoznám — a közgazdasági élet dogmáit is. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) A magyar termelés erői ma le vannak kötve, de meggyőződésem szerint ezek az erők nem sorvadtak el. (Úgy van! Ügy van!) Ha ezeket az erőket mi a béklyókból ki fogjuk szabadítani ha szabad )erőkifejtésüket lehetségessé fogjuk tenni, úgy meggyőződésem szerint Genfben, Lausanneban, Parisban és Londonban még mindig tárgyalni fognak a mi sorsunkról, amikor mi önerőnkből már régen a talpraállás útjára fogunk léphetni. Eddigi megállapításaimat a mélyen t. kormány felé adresszáltam. Tartozom azonban néhány megjegyzéssel — ahogy azt beszédem elején jeleztem — lefelé, illetve kifelé is. A magyar életet ma odakinn a perifériákon legjobban izgatják azok a teóriák, amelyek nem organikus úton^ keresik a gazdasági válságból való kimenekülés útját, hanem a gazdasági alkímia segítségével akarják a mennybeli ( boldogságot nekünk már itt a földön biztosítani. Az infláció minden nyomort megszüntető^ jelszavától, az adófizetés feleslegesséválásának eldorádójáig minden elképzelhető és el^ nem képzelhető gazdasági csodarecept formájában próbálják odakünn a nép fantáziáját foglalkoztatni. A pénzügyminiszter úr beszédében nagyon helyesen szembeszállt a próféták e tanaival, de nemcsak a vezéreknek, hanem nekünk közkatoknáknak is kötelességünk megállapítani és megmondani azt, hogy az alkimisták ideje már régen lejárt; mert papírból nem lehet aranyat csinálni. Egyet i lehet: aranyból is papírt csinálni, de Isten óvja, meg népünket az értékeknek attól a pusztulásától, amin ez a magyar nép már két ízben átment. (Taps a jobboldalon.) Meg kell értetnünk ugyanis, hogy az értékrombolás nem áll meg a nagyvagyonoknál, hanem pusztító árvízként száguld tovább és elragadja a legkisebb ember nyomorult keresményét is. Ez az igazság, amelynek innen, ebbóT a Házból ki kell hatolnia, hogy a maga erejével elnémítsa az országban ama nagyszámban grasszáló közgazdasági szektariánusokat. Másik megjegyzésem azoknak szól, akik a tőke- és a magántulajdon halálraítélését látják abban, ha itt akármelyik oldalról valaki a kapitalizmus túlzásait teszi szóvá. Bocsánatot kérek, de teljesen hamis úton jár, vagy elferdíti a tényeket, aki azzal jön, hogy ebben az országban egyre erősödik a tőkeellenes hangulat. Ezzel szemben állítom, hogy ennek az országban semmi nyomát nem láttam. Mert hiszen nemcsak a nagy kapitálist a rendelkezik tőkékkel, de tőkét, — akármilyen szerényen — reprezentál a kisgazda kis földecskéje, a zsellér kis házacskája, az iparos primitív mű79. ülése május 6-án, pénteken. helye, sőt talán a középosztálynak az a megtakarított néhány száz pengője is, amelyet esetleg a községi temetkezési üzemnek tartogat. Csak nem lehet feltételezni a polgári társadalomról, hogy a maga tőkéjét és vagyonkáját ne védené meg, és beállna az antikapitalisták kétes hadseregébe! Nem, itt kétségtelenül fatális fogalomzavarral állunk szemben, amely abból állt elő, hogy ha valaki a kapitalizmus bajairól, túlzásairól, hibáiról és elfajulásairól beszél, {Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) arra mindjárt ráterítik a pokrócot, mondván, hogy a tőke ellensége. (Igaz! Ügy van! Taps a jobboldalon.) Ügy vagyunk ezzel, mint aimikor mi, agráriusok, az egyes kartellek közgazdaságilag meg nem védhető gesztusait bíráljuk és akkor rögtön ránkfogják, hogy iparellenesek vagyunk. Avagy pedig, ha itt valaki a Házban az új részvényjogot^ sürgeti, rögtön megállapítják, hogy az illetőnek valami tőkepusztító és devasztáló szándéka van. Mi, akik a polgári gondolat alapján állunk, a tőkét is védjük, de a polgári gondolatot is védjük az olyan mentalitástól, amely a kapitalizmust még túlzásaiban is védi és akkor sem látj embert, hanem mindig csak az aranyat. Az angolnak van egy kitűnő kifejezése és ez a selfcontrol. Mi nem kérünk mást a kapitalizmustól, csak ezt a selfcontrolt, ezt az önellenőrzést, amivel nem akarom a kapitalizmust kitanítani és oktatni, de azt hiszem, nekünk kötelességünk éppen azoknak a nagyobb éredekeknek szempontjából, amelyeket itt meg akarunk menteni, a polgári gondolat szempontjából, ezt a selfcontrolt követelni a kapitalizmustól. Mert meggyőződésem szerint ezzel az önellenőrzéssel szembe tud szállni a tőke

> minden felforgató törekvéssel, ezzel meg tudja védeni a polgári gondolatot és ezzel meg tudja menteni önmagát is. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) T. Ház! Beszédem másik részéhez érve, szíves türelmüket feltételezve, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) három kérdéssel kívánok foglalkozni. Az első kérdés, amelynek tárgyalása elől ki nem térnetek, külkereskedelmi mérlegünket, illetve abban a mezőgazdasági export rendkívül aggodalmas visszaesésének problémáját érinti. Mezőgazdasági exportunk azi 1929. évi 691 millió pengőről, illetőleg az 1930. évi 610 millió pengőről 1931-ben 347 millió pengőre hanyatlott vissza. Az 1931-ben kivitt összes mezőgazdasági produktumok értéke csak 56 '8% -a volt az 1930-as kivitelnek. A mennyiségi adatok — amivel nem akarom, a mélyen t. Házat untatni, — hasonló visszaesést mutatnak. Kérdem, t. Ház, vájjon hogyan gondolják a mi hitelezőink, hogy kötelezettségeinknek a mai méretekben eleget tudunk tenni, ha mezőgazdasági exportunk — mert ez dönti el a külkereskedelmi mérleg egész alakulását — a mostanihoz hasonló akadályokba ütközik? (Ügy van! Ügy van! a középen-) Hiszen a külföldnek mi csak három eszközzel fizethetünk; arannyal, amink nincs, hitellel, amit nem kapunk, és esetleg azzal a plusszal, amit a külkereskedelmi mérlegben mint aktívumot produkálni tudunk. (Jánossy Gábor: Igaza van!) Ez az aktívum 1981-ben mindössze 17*5 millió pengőt tett ki. Az a bölcs tanács tehát, amelyet genfi uraktól kaptunk, hogy importunkat szorítsuk vissza és exportunkat minden erővel fokozzuk, (Fábián Béla: Ezt aiz egész világnak tanácsolják. Erre séma van! — Zaj. — Elnök csenget.) szépen felcsúszott olyany-