Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-83

194 Az országgyűlés képviselőházának ha azt mondjuk: mindezért ez a tizéves rendszer felelősséggel tartozik! (Ügy van! balfelől.) Emlékszem rá és kötelességem felemlíteni, hogy egykor egy fiatal magyar képviselő, párt nélkül, egymagában vonult be a nagy arénába. Ott beszédet mondott arról, hogy neki, mint a görög sorstragédiákban, nincsenek kórusai. Egymagában állott ki, telítve egy új korszellemtől és vitatta, hogy nem a hőstettek és nem a történelmi okmányok az igazi bizonyítékai egy nemzet haladásának, — amelyeket / kellő tiszteletben tartani mindenkinek kötelessége — hanem megérteni a kor szavát, egy evolúció ösvényén elindulni és a jogegyenlőség korszakát megteremteni, felszabadítani nemcsak a jobbágyokat, hanem a gazdasági függésben és rabszolgaságban élő polgárokat is. Ez a jövendő evolúciójának képe, ez a demokrácia útja. Akkor kigúnyolták őt s akkor ez a képviselő, a nemzeti demokratikus párt alapítója, Vázsonyi Vilmos elindult egy szédületes karrier útján és amikor miniszter lett, mint az Esterházy-kabinet tagja mondott egy alapvető nagy beszédetamelynek osztatlan sikere volt, amikor azt mondotta, — és jó lesz ha a túloldal megfigyeli ezt a megállapítást — hogy egy egységes pártot kell alakítani. Mint az Esterházy-kabinet minisztere mondotta azt, hogy egységes pártot kell alakítani, ahol a jóakaratú, a képzett emberek, az evolúció emberei mind együtt legyenek a reakció embereivel szemben, nem téve különbséget, hogy világnézetileg hova tartoznak, mert nem a messze jövendő, hanem a jelen korszak megjavítása a cél és azért megjelölve a választójogi reformot, mint sarkpontot, kezet fogott a szociáldemokratákkal és kezet fogott mindenkivel, aki nem revolucionárius, mert senki jobban nem gyűlölte a forradalmat, mint ő. S akkor mi történt itt? Egy nagy elgánesölás/ ö, aki választójogi törvényjavaslatot készített, aki a kulturális fokot négy elemiben jelölte meg, aki minden egyebet eltörölt és általánossá, titkossá, a nőkre ig' kiterjedővé kívánta tenni a választójogot, egyszerre azt találta, hogy ugyanazok, akik akkor mint fia; tal emberek odaálltak az országgyűlés elé s nyugateurópai reformokat és demokráciát hirdettek, gáncsolták el miniszter korában ezt a törvényjavaslatot. Merem mondani, hogy ma nem kellene így tárgyalnunk és nem kellene rekriminációkkal élnünk, ha akkor szót fogadnak neki, ennek a most már halála után mindinkább eszméiben élő nagy embernek szavára hallgattak volna. Pedig tudok példát idézni arról, milyen véleménnyel voltak róla legnagyobb ellenfelei. Szabad legyen emlékezetbe idéznem, hogy 1918 március 18-án, amikor Vázsonyi igazságügyminiszter volt, ebben a teremben ezt mondotta (olvassa): «Az igazságügyminiszterben nagyon messzemenő szabadságszeretet nagyon erős nemzeti érzéssel egyesült, amit nem ia. gadott meg egész politikai karrierje alatt.» Szöges ellentét volt az, amelyben Vázsonyi Tiszával állt, mégis Vázsonyi személye Tisza ajkairól kiváltotta a politikai ellenfél iránt a megbecsülésnek ezeket a szavait. Nem kellene-e példát venni róla, hogy ne a személyes invektívák területén keressük a kritikát, hanem ilyen kitételekkel becsüljük meg egymást és a jóakarat, a jóindulat, a jószándék vezessen bennünket? Ehelyett nap-nap után látjuk • a személyes támadások pergőtüzet onnan énre, innen arra. (Felkiáltások a jobboldalon: Inkább onnan erre! — Buchinger Manó: Ahogy Megérdemlik!) Nem teszek különbséget. (Bu3. ülése 1932 május 11-én, szerdán. chinger Manó: A néppel béküljenek ki, ne velünk! — Szűcs István: A néppel nem vagyunk haragban. — Malasits Géza: Tegnap hallottuk, hogyan bánnak a néppel! — Buehinger Manó: Adják vissza a népnek elsikkasztott jogait! - Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Gál Jenő: Ha panaszhangok merülnek föl személyek ellen, hatósági személyek ellen, akik tettlegesen bántalmaznak polgárokat a XX. században, akkor ez nem személyi élű támadás, ez megjelölése annak a dolognak, amely ahhoz a személyhez fűződik. Ha mi erről az oldalról arról panaszkodunk, hogy nem engedik a szabadságjogok gyakorlását, a szabadságjogok olyan érvényesülését, mint ahogy erre a napokban rámutattam, hogy nem engedik irodíalmi estélyen elszavalni Ady Endre vagy Gyóni Géza versét: ezek olyan jelenségek, amelyek miatt azokat, akik ennek okai, támadnunk kell, azokat fel kell hívnunk, akik ezért politikai felelősséggel tartoznak. (Helyeslés balfelől.) Most engedjék meg, hogy rámutassak egy másik olyan történelmi eseményre, amely előtt szintén nem lehet szemet hunyni. Csaknem abban az időben, valamivel később, elindult egy másik férfiú egyedül a parlamentarizmus ösvényén, aki a kisgazdákat képviselte, az igazi kisgazdákat, akik maguk művelik földjüket, akik a földből élnek. Ebiből a sorból, ebből a húsból és vérből származott és ő, aki beállt a küzdők közé, jelentőségteljessé küzdötte fel magát. Demokratikus felfogással a dolgozó emberek képviselője volt, akik ott kint a falvakban laknak és akikre most olyan sokat hivatkoznak itt, akik az ország lakosságának túlnyomó részét alkotják. Mindenkinek el kell ismernie, hogy a földmívelő nép és a föld hozamának kérdése a legalapvetőbb kérdései a kibontakozásnak ebhen az országban. Tehát nagyatádi Szabó István emlékére hivatkozva engedjék meg, hogy szembeállítsam őt Vázsonyi Vilmossal. A városból elindul a kispolgárért Vázsonyi Vilmos, a faluból elindul a kisgazdáért nagyatádi Szabó István. Valóban olyan ez, mint amikor alagutat fúrnak és a fúrást egyszerre két oldalon kezdik, az egyik elkezdi az egyik oldalon, a másik elkezdi a másik oldalon és amikor középen találkoznak, kezet fognak. Sem Vázsonyi Vilmosnak, sem nagyatádi Szabó Istvánnak nem engedték meg, hogy azon az úton elérjenek odáig, hogy keresztül fúrva a nagy akadályhegyet, alagutat verjenek, hogy ott a levegő áramlása és világosság behatoljon, és nem engedték, hogy kezet fogjanak. (Mozgás.) Azt mondom, Ifoogy ma ezt az utat kell folytatni és mi, nemzeti demokratapárt, igenis, odanézünk azokra a képviselőtársainkra, akik ezt a népies politikát képviselik. Mert a demokrácia ösvényén nincsenek válaszfalak. Nem az a lényeg, hogy az egyik elkereszteli magát agrárdemokratának, a másik pedig annak, hogy ipari demokrácia. A demokrácia egységes, mint a szabadság és a becsület, ezekben nincsenek különbségek. Engedjék meg, hogy most itt rámutassak egy külpolitikai tekintetben nagyon favorizált kérdésre. Egy történelmi előzményre kell visszamennem. Gróf Bethlen István nagy beszédében külpolitikai szempontból megjelölte azt az egyesülést, amely az osztrák, magyar és olasz gazdasági érdekközösségen nyugszik. (Feniczy Ignác: Ügy is van!) Ügy is van! Mint kibontakozási út, kétségkívül ez helyes meglátás, és amikor erről az oldalról annak