Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-82

184 Az országgyűlés képviselőházának a gazdasági és pénzügyi helyzet javítása mellett aizokat az áldozatokat meghozni, amelyek a belső rend és a külső védelem ^ztosítása szempontjából szükségesek. Éppen azért a magam részéről mindazokat a. költségvetési összegeket, amelyek a honvédelemre és a belső rend fenntartására vannak előirányozva, a legnagyobb készséggel szavazom meg. (Helyeslés jobbfelől.) S ha már Rassay t. képviselőtársamnak ezzel a felfogásával kerülök ellentétbe, akkor itt meg kell emlékeznem arról a beszédéről is, amelyet e napokban Szegeden elmondott. (Halljuk! Halljuk!) Ebben a beszédben, amint azt a hétfő reggeli újságokban olvashattuk, egy üzenetet küldött a miniszterelnöknek és ez az üzenet az volt, hogy szórja szét ezt a parlamentet úgy, mint egy kéve pelyvát. Rassay képviselőtársamat eddig úgy ismertem, mint aki mindig a közjogok és közszabályok védelmére kelt ebben a Házban, és eddig úgy ismertem őt, mint aki az alkotmányosság szempontjait felszólalásaiban mindenkor szőrszálpontossággal maga előtt tartotta, aki, igenis, kifogásolt mindent, ami ezeréves alkotmányunknak bármilyen kis tételébe a legkisebb mértékben is beleütközött volna, ez a mondata pedig olyan diktatórikus törekvést tüntet fel, amely, azt hiszem, a magyar alkotmánnyal homlokegyenest ellentétben van. (Simon András: őszinte megnyilatkozás!) Azt hiszem, ez a kijelentés a magyar Képviselőháznak olyan megszégyenítése és olyan lekicsinylése, amely felett a Ház nem térhet szó nélkül napirendre. (Berki Gyula: Csak négy tagja van pártjának, nem rejt magában veszélyeket! — Derültség jobbfelől.) Joggal felvethetem a kérdést, hogyan értette azt, hogy a miniszterelnök úr Bzórja szét a parlamentet, a magyar szuverenitásnak ezt a képviseletét, mint egy kéve pelyvát? (Berki Gyula: Nehéz lesz megemelni ezt a kévét!) Jól tudom, hogy egy túldimenzionált költségvetés leszállítása, és csökkentése egyik napról a másikra nem megy olyan könnyen és jól tudom, hogy a túlerőszakos lépések sokkal nagyobb kárt okoznak, mint a szükséges reformoknak lépésről-lépésre való megvalósítása. Ezt az álláspontot kell elfoglalnom akkor is, ha az ember azt az aggályt osztja, hogy talán az ország mai leromlott állapotában, talán a búzaáraknak és a mezőgazdasági termékek árának még soha nem látott zuhanása mellett azpk a bevételi összegek, amelyek elő vannak irányozva, nem is fognak befolyni. Éppen azért, azt hiszem, hogy a kormánynak továbbra is feladata kell, hogy legyen a mostani költségvetés reviziója és redukciója, annál is inkább, mert hiszen a közterhek mai túlságos magas volta sokáig fenn nem tartható. (Ügy van!) A költségvetés áttanulmányozásánál szembeötlő mindenekelőtt az, hogy költségvetésünknek több, mint fele személyi kiadásokra és nyugdíjterhekre esik. Kérdés, hogy tudunk-e ezen mi változtatni és tudjuk-e azt csökkenteni? Erre igenlő feleletet annál nehezebb adni, mert a köztisztviselői fizetések további leszállítását az állami adminisztráció további sikeres vitele szempontjából nem tartom megvalósíthatónak. A köztisztviselői kar elismerésreméltó munkát végez és nem szabad ebbe a nemzetfenntartó elembe az elkeseredés csiráit és érzéseit elhelyezni és fokozni. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az állami tisztviselői fizetésredukciók a legmegbízhatóbb és leghazafia82. ülése 1932 május 10-én, kedden. sabb érzésű tisztviselői kart keserítik el, ami nemcsak a munka mennyiségében és minőségében mutatkozik, hanem egyszersmind abban a hazafias érzésben is, amellyel nekünk úgy a jelenben, mint a jövőben minden körülmények között számolnunk kell. Éppen azért máshol kell keresnünk a megoldást és különösen máshol kell keresnünk azokat a lehetőségeket, amelyek a nyugdíjterheknek áthárítására irányulnak. Ezen a téren azután több lehetőség van. Az egyik lehetőség az, hogy a kormány teljes eréllyel folytassa azt a munkát, amelyet már az előző kormány megkezdett abban az irányban, hogy azokat a nyugdíjterheket. amelyeket a fennálló békeszerződések értelmében az utódállamok volnának kötelesek fizetni, azok tényleg át is vegyék és ennek a kötelezettségüknek eleget tegyenek. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezenkívül vannak még egyéb megoldási lehetőségek ós imlás egyéb módozatok is, financiális, megolidiások, amelyek megfontolás tárgyai kell hogy legyenek és ezek között komoly szerepet játszhatik az a lehetőség is, hogy az egye« nyugdíjasok egy telepítési akciónak keretében nyerjenek kielégítést. Amikor azt látjuk, hogy a kiadásoknak csökkentése fizetésredukciók folytatásával, a bevételeknek fokozása pedig adóknak emelésével meg nem oldható, akkor világos» hogy egy átfogó és a kérdésnek mélyébe hatoló sürgősen végrehajtandó intézkedésre van szükség és így jutunk el ahhoz a kérdéshez, amellyel tulajdonképpen már az előző kormányok is foglalkoztak, eddig azonban a kellő eredmény neun mutatkozott. Világos, hogy kisebb adminisztratív jellegű intézkedések és változások nem hozzák meg az eredményt, nekünk azonban nem szabad megijednünk a nehézségektől, erős akarattal és elhatározással kell átvágnunk a gordiusi csomót. Az állami, a törvény hatósági és a községi adminisztrációra; gondolok, amelyről nem vitásan tudjuk azt, hogy mai nehézkes és komiiplikált formájában fenn nem tartható, már csak azért sem, mert nem tudja megvalósítani azt, ami tulajdonképpeni célja. Az adminisztráció átfogó intézkedéssel való megoldása nem jelentheti azt, hogy egyes intézményeket, amelyek közérdekűek, egyszerűen töröljünk és eltöröljünk a föld színéről (Ügy van! jobbfelől.) és nem jelenti azt, hogy a zöld- vagv fehérasztalnál elképzelt elgondolások alapján olyan adminisztratív könnyítéseket hajtsunk végre, amelyek a gyakorlatban neuru válnak be. Hogy az adtniiniszttráció hibáit világosan lássuk, ahhoz az adminisztráció szervezetének legalsóbb fokától a legfelsőig kell elmennünk. Az egyes ügyek intézését az iktatástól az irattározásig kell tanulmány ozmmk, hogy meg tudjuk állapítani, hol is van tulajdlonképpen az adminisztrációban hiba. Nálunk éveken keresztül igyekeztek az adminisztrációt egyszerűsíteni, de ez legtöbbnyire abban állt, hogy csökkentették a tisztviselői létszámot, de meghagytak mindent abban a nehézkes és forxnalisztikus mederben, ajmielybe az ügyek évtizedeken keresztül beleszövődtek. Ezzel azután a helyzet ahelyett, hogy könnyebb lett volna, tulajdonképpen lényegesen megnehezedett, mert ugyanazon kezelési és elintézési rendszer, mellett kevesebb tisztviselő állt rendelkezésre, akiknek — a mindig növekvő munkatömeget látva — az az érzésük támadt, hogy hiábavaló munkát végeznek és így az elintézésben is mindig nagyobb és nagyobb elhúzódások következtek be. Méltóztassanak megfigyelni, hogy hány napig tart, amíg egy akta az iktatóhivatalból fel-