Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-80

96 At országgyűlés képviselőházának é Valóban kacagást kell, hogy kiváltson ez a rendőri bölcsesség, amely itt napvilágot látott. Tudni kell még azt is, hogy az író előadását leközölték a budapesti napilapok, onnan tud­hatták volna, de a végzés mégis azt mondja, hogy az ellenkezőjéről nem voltak meggyő­ződve. Vagy olvasnak újságokat, vagy nem, hiszen minden lapban leközölték az előadást és abból megtudhatták volna, mikről volt ott szó: Julius Caesarról, Titus Pomponiusról, Napó­leonról, Wallensteinről és az ezekkel kapcsola­tos történelmi eltolódásokat, a köztudatba át­ment közismert füllentéseket írja le a szerző. Engedelmet kérek, itt tartunk Magyarországon (Jánossy Gábor: Ez kivétel!), hogy egy vidéki rendőrkapitány ilyen előadást azon cím alatt, hogy azt politikai gyűlésnek minősíti, nem en­gedélyez? Bátor vagyok a t. Ház figyelmébe ajánlani, hogy még a rendeletet sem ismeri az a rendőr­közeg, aki ilyen címen betiltotta az előadást. A rendelet aképen szól, hogy politikai jellegű népgyűlések, felvonulások és körmenetek tar­tása nem engedélyezhető. Egy irodalmi társu­lat Debrecenben az nem körmenet, nem felvonu­lát. Nem tudom, miféle ideges remegés fog­hatta erre a hallatlan nagy címre a rendőr­tisztviselő urat, hogy „történelmi hazugság". (Vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: A PetŐfi-tár­saság tagja volt!) Talán az, hogy ez a két szó „történelem" és „hazugság" nem fór össze, mert ami történelem, az igazság. Valahogyan el kell igazodnunk ebben. Ha már a kormánynak egy tagja jelen van, (Kabók Lajos: Nem figyel ide!), mégis elvárhatná nem az interpelláló, de elvárhatná ez a Ház, hogy amikor valaki a magyar kultúráról beszél, akkor a t. miniszter úr figyelje ineg ezeket a kijelentésekét. (Kabók Lajos: Hogyne! — Halljuk a kultuszminiszter urat! — Jánossy Gábor: Igaza van, halljuk! — Mihálffy Vilmos: Nem az ő dolga!) Mert en­gedelmet kérek, bizonyos kötelezettséggel is jár az, ha valaki tagja a kormánynak és a Kép­viselőház iránti kötelezettségek a legelsők. Én itt olyan dolgokat mondottam el* hogy szégyelem, hogy ezeket el kell mondanom pa­naszképpen a magyar képviselőházban. (Mi­hálffy Vilmos: Akkor miért mondja el, ha sze­gyéül) Szégyelem azt, hogy nekünk Ady Endre miatt, Petőfi Sándor miatt interpellálnunk kell, Gyóni Géza miatt, fel kell itt szólalnunk és még jobban szégyelem, hogy amikor írásban előre közöltetett ez az illetékes miniszter úrral, akkor a miniszter úr nem tartja szükségesnek, Hitelesítették: : \ '••-.;' • - . Flandorffer lanác s. k. 9. ülése 1932 május 7-én, szombaton. hogy ő maga itt legyen és vagy eloszlassa eze­ket a kételyeket, vagy pedig ígéretet tegyen arra... Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr! Gál Jenő: ...befejezem kérem — ígére­tet tegyen arra, hogy ilyen eset elő nem for­dul többé. Itt azonban lábrakapott egy . új szokás. A kormányváltozás előtt legalább megvolt az, hogy ha egy minisztert interpel­láltunk, az eljött ide. Most azonban, mióta a kormányváltozás megvan, ebben változás tör­tént. (Ügy van! Ügy van! half elöl.) Azóta a miniszter urak nem jönnek ide (Felkiáltá­sok jobb felől: Dolgoznak!) és csak írásban levelezgetnek a t. Házzal, mert ez kényelme­sebb. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatás­ügyi miniszter: Én eljöttem, az interpellá­cióra választ adni! Az interpelláló képviselő úr nem jött el! Véletlenül ez az eset nálam! Más dolgom is van!) Ki nem jött el? (Kara­fiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Hozzám interpelláció volt bejelentve, én itt voltam, de a képviselő úr nem volt itt!) Ké­rem, rám ez nem vonatkozhat!k. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Az is helytelen, mert arról előre kell értesí­teni a miniszter urat, hogy megkíméljék attól, hogy hiába eljöjjön. —Ügy van! jobb felől.) Vi­szont a miniszter uraknak is respektálniuk kell a képviselő interpellációs jogát, mert ez nem egyéni jog, hanem: az egész magyar kö­zönség joga. (Ügy van! balfelől.) Ennélfogva elmondottam az interpellációt s a választ nem kaphatom meg, de ha majd írásban meg fog érkezni, akkor.meg fogják,látni a t. képviselő ! urak, hogy igazam volt,'nem érdemes fenntar­i tartani azt a régi tradíciót, amely szerint in­terpellációkkal , járulunk közérdekű kérdé­! sëkbèri a Ház elé. (Ügy van! tfgy van! bal­I félőt) Elnök: Az interpelláció kiadatik a bel­ügyminiszter úrnak. Hátra van még a mai ülés jegyzőköny­vének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy a jegyzőkönyvet felolvasni szíveskedjék., ,..--- • : - • • •..' Pataesi Dénes jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét.) • .-, Elnök: yan-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nincs!) Ha senkinek sincs- észrevétele, a jegyző­könyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 6 őr a 24 perckor.) Gallasz Â. Rudolf s. h. naplábiráló-bizottsáqi taqo

Next

/
Thumbnails
Contents