Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-71

60 Àz országgyűlés képviselőházának 71. ülése 1982 április 21-én, csütörtökön. Bankon csodálkozom, csodálkozom a magyar bankok szolgálati készségén is, hogy ezeket a kincstári váltókat így átveszik és hajlandók a Nemzeti Banknál lombardirozni. Azt is hangsúlyozom, hogy egyáltalán nem osztom abban a nagy elragadtatásban, amellyel a pénzügyminiszter úr a Nemzeti Bankról nyilatkozott. Elérkeztünk odáig, hogy a Nemzeti Bankról igenis beszélnünk kell; nem vagyunk hajlandók tovább némán kísérni ezeket a hókuszpókuszokat. Emlékszem a Nemzeti Bankra, amikor még 300 milliós ércfedezete volt. Az leszállt 250 millióra, leszállt 200-ra, leszállt 150-re. Mindenki tudta, hogy a valutasíbolás nagymértékben történik a külföld felé, a Nemzeti Bank nem mozdult meg, s amikor az összes valutákat és devizákat kicsempészték, akkor verte félre a Nemzeti Bank a harangokat és akkor jöttek a devizakorlátozások. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Kérdem tehát, hogyha ugyanaz a Nemzeti Bank ilyen olimpuszi magasságokban lebeg felettünk, hogyan van az, hogy a devizakorlátozási rendelkezések is teljesen elkésetten kerültek napvilágra!« De kérem — hiszen sok hónap múlt el azóta, hogy a külföldön levő magyar devizák és valuták beszolgáltatására vonatkozóan a rendelkezések megjelentek — ki tud ebben a Házban felvilágosítást adni, hogy ezekből mennyi folyt vissza a Nemzeti Bankhoz?. Hallottunk becsléseket, nagy számokat, 300 millióról, és akkor, amikor még Károlyi Gyula volt a pénzügyminiszter, Korányi előtt, és hárman intézték az ország pénzügyeit: Károlyi Gyula, Teleszkv és Vargha államtitkár úr és talán Walkq is, (Egy hang a baloldalon: Jahabb is! — Dinnvés Lajos: Kvintett! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Kvartett volt!) mondom, amikor úgy becsülték, hogy ez 300 millió, akkor Teleszky azzal állt elő, azt mondotta: itt nagy eredményt nem lehet várni, ez legfeljebb 50 millió. Van egy házszám, a 300, a másik házszám az 50, s azóta nem hallottunk semmit. Amikor látjuk, hogy a Nem zeti Bank milyen nehéz küzdelmet folytat a 10 és 5 milliós valutatételek körül, akkor megérdemelné a közvélemény, — mert ez is valami — hogy erről a kérdésről informálódhassák. De csodálkozom a Nemzeti Bank vállalkozási készségén már azért is, mert látom, hogy a Nemzeti Bankot a bázeli Biz.-kölcsön, a kooperációs kölcsön is súlyosan nyomja. Látom ezenkívül, hogy a Nemzeti Bank a transzfer-pénzeket is magábaszívja, amely transzfer-pénzekről szintén nem hallottunk még semmit. (Pakots József: Mi lesz azokkal a pénzekkel!') Ezért csodálkozom azon, hogy amikor a Nemzeti Banknak ilyen gondjai vannak, akkor még arra vállakozik, hogy en gros lombardirozza ezeket a kincstári váltókat. Ügy látom, hogy a Nemzeti Bank a bravúrok terére tévedt. Egyik bravúr a másik után. (Egy hang a haloldalon: Az infláció terére!) és lassanként odakerülünk, ahol voltunk Korányi Frigyes második minisztersége idején, amikor még Jegyintézet működött a mai Nemzeti Bank helyett. Akkor is Jegyintézet volt az, amely a szükséghez képest szolgáltatta a fizetési eszközöket. De én azt hallom, pénzügyminiszter úr, hogy ezekre a kincstári jegyekre az egyes bankok már előleget is adtak a kormánynak, hogy az igen t. kormány a bankokat bizonyos vonatkozásban már igénybevette. Hát most kiket vesz igénybe az igen t, kormány? A bankokat? Hiszen legutóbb a kormány kénytelen volt egyik nagy bankunknak hatalmas részvénypakettjét megvásárolni éppen akkor, amikor még az igen t. miniszter úr a Pénzintézeti Központnak elnöke volt. Akkor megvették egy nagy banknak egy tekintélyes részvénypakettjét. (Mozgás a jobboldalon. — Rassay Károly: Azt mondja, hogy nem!) Bocsánatot kérek, köztudomású és benne is volt az akkori jelentésben, hogy «a Pénzintézeti Központ dotálása 40—50 millióval részvényvásárlásokra.» (Br. Korányi Frigyes pénzügyminiszter: Nem függ össze ezzel!) Nem függ össze? Most kérdem a miniszter urat nyíltan, megvették-e akkor a Hitelbank részvénypakkettjét, igen vagy nem? (Br. Korányi Frigyes: Máskor fogok felelni!) Igénybevették-e, igen vagy nem? Nekem, mint törvényhozónak jogom van erre választ kapni. (Br. Korányi Frigyes pénzügyminiszter: Fogok válaszolni! — Zaj a baloldalon. — Jánossy Gábor: Fog válaszolni; nem szabad közbeszólni! — Zaj. — Hegymegi Kiss Pál: Nem lehet ezt így megmondani, sok bibije van ennek!) Veszélyes játéknak látom azt, amit a pénzügyminiszter úr a kincstári váltókkal produkál. Nem helyeslem azt a közbeszólást, amikor az egyik t. képviselő úr azt mondotta: «Korányi átvágta a gordiusi csomót!» Nem ünneplem a pénzügyminisztert, mint nagyságot. Azzal, hogy kincstári jegyekkel manipulál, nem vágott át semmiféle gordiusi csomót. (Sándor Pál: Ugyanaz, mint a hadikölosön!) Csak súlyosbította a bajokat és prolongálta a bajokat ez a lombardírozás. Nem hittük, hogy ez a «lombardírozás» szó itt még állampénzügyi vonatkozásban szóbajöhet. Lombardíróztak valamikor — hiszen valamennyien még ettől sínylődünk — hadikölcsönöket. Akkor is lehetett hadikölcsönöket jegyezni valamelyik nagy banknál s az akkori Osztrák Magyar Bank lombardírozta a hadikölcsönt. (Sándor Pál: Köteles volt lombardirozni!) Hogy mi lett ennek a vége, ezt valamennyien tudjuk. így jöttem rá, hogy tulajdonképpen mire kell ez a felhatalmazás. Ez a felhatalmazás tényleg csak arra kellhet, hogy ha a kormány meg fog szorulni, akkor ezt az 50 milliós tranche-ot meg fogja toldani 25-tel vagy megint 50-nel, mert, f kedves miniszter úr, az infláció nem 50 milliónál és nem 100 milliónál kezdődik, az infláció abban ia pillanatban elkezdődött, amint ön ott kincstári váltókat leszámítoltatott. (Ügy van! Ügy van! balfelŐl. — Gál Jenő: Akkor nincs, megállás! — Zaj a jobboldalon. — Egy hang balfelől: Hiába nevetnek! — Propper Sándor: Nevettek már máskor is! — Zaj. — Jánossy Gábor: Halljuk a szónokot, ezek súlyos dolgok!) Elnök: Csendet kérek. Friedrich István: A Nemzeti Bank pénzügyi politikájának igazolására és védelmére újabban mindig az aranypengő-teóriával és a pengőnek vásárlóképességével és értékállandóságával dicsekszenek. T. Ház! Az aranypengő-teóriával nem akarok foglalkozni. Foglalkoztam én ezzel egyszer itt nagyon óvatosan és nagyon nagy megértéssel és akkor Bessenyey Zénó t. képiviselőtársam szememre vetette, (Bessenyey Zénó: Ügy van!)- hogy én a magyar pengőről lenézően nyilatkozom. (Bessenyey Zénó: Most is a szemére vetem!) T. képviselőtársam, én ma sem nyilatkozom a magyar pengőről lenézően; én keresem az igazságot s objektíve fogok a másik problémáról beszélni és nem foglalkozom az aranypengővel. (Bessenyey Zénó: Nem az igazságot, hanem ia nemzeti érdeket kell nézni! — Propper Sándor: A nemzeti érdek nem azonos az igazsággal? — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) En foglalkozni akarok a Nemzeti Bank má-