Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.
Ülésnapok - 1931-71
50 As országgyűlés képviselőházának 7 itt a vitában elhangzott. Annál meglepőbb tehát, hogy alig néhány ülésnapnyi vita után, amikor a vita amúgy is már nyolcórás ülésekkel kezdődött, (Szakács Andor: Három nap volt eddig!) amikor, amint Szakács igen t. képviselőtársam megjegyzi, összesen három nap volt eddig, a t. kormány és a t. többségi párt már a vita negyedik napjára 12 órás tanácskozási rendet kíván. (Mihálffy Vilmos: Dolgozni kell! — Dinnyés Lajos: Miért küldtek haza bennünket egy hónapra?) T. képviselőtársaim a túloldalon elfelejtik, hogy ez a parlament az elmúlt hetekben néma volt, mert a kormány nem tudta munkarendjét biztosítani. Pedig jól tudjuk, hogy a mai politikai viszonyok között, ha a parlament száján lakat van, akkor lakat van az egész ország száján, ha a parlament néma, akkor elnémul az egész ország. Ha hónapok óta szakadatlan tanácskozások színhelye a Képviselőház, akkor talán indokolható lenne ez a türelmetlen sietség, vagy érthető lenne ez a hajrá! (Derültség.) akkor, ha ez a vita obstrukciós tendenciát mutatott volna, ha felmerülhetett volna legtávolabbról is a t. kormányban vagy a t. többségi pártban az az érzés, hogy a kisebbség valamilyen taktikai cél érdekében obstrukciós szándékkal pocsékolja a t. Ház idejét. Ez azonban nem így volt. Egyetlen felszólalás volt csupán az egész vitában, amely talán másfél óráját vette igénybe a t. Háznak és ez a felszólalás is azok közé tartozott, amelyet nemcsak az ellenzék, hanem a t. többségi párt is a legnagyobb figyelemmel hallgatott végig. Eckhardt Tibor t. barátom felszólalásáról beszélek, aki ezzel a hatalmas beszédével is bebizonyította, hogy a szenvedő magyar nemzeti társadalomnak az ő személye és közéleti szereplése méltán egyik legszebb reménysége. (Mozgás a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! balfelől.) Talán várok addig, míg az urak megbeszélik dolgaikat. Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Dinnyés Lajos: Vagy megafont vagy csendet kérünk!) Ne méltóztassék a vitát zavarni. (Felkiáltások balfelől: Megvárjuk, míg csend lesz! — Zaj.) Csendetkérek! A képviselő urak szeretnek az elnöki jogokba beleavatkozni. Tessék csendben maradni! Figyelmeztetem a jobboldalt, méltóztassék csendben lenni. Lázár Miklós: Ennek a vitának eddigi eredménye az, hogy kétségtelen bizonyossággal megállapíttatott, hogy a második szanálás vonata ... (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak a jobboldalon. Lázár Miklós: ... amelyen a t. kormány a véleményünk szerint nem a vonatvezető, hanem a jegyszedő szerepét tölti be, szintén finánctechnikai holtvágányra futott. Mi ennek a vitának lényege 1 ? Az a nagy per, amely tíz év óta folyik és amelynek, bár csak rossz jós lennék, igen rossz vége lesz. A magyar társadalom idegzete úgy meg van viselve, az események oly rohamos tempóban zúdulnak reánk, hogy elfelejtkezünk arról, hogy tíz év előtt már az első szanálás idejére ugyanazok az érvek birkóztak a fórumon, mint ma és akkor is holtvágányra j'utott a szanálás vonata azért, mert a szanálás központi problémájának az. előző miniszterelnök úr a Há^ többségével együtt az államháztartás egyensúlyának helyrehozását jelölte meg. (Ügy van! Ügy van! bálról!) Nagyon tanulságos elmerengni az első szanálásnak parlamenti és közéleti vitáin. (Halljuk! Halljuk!) Elhangzottak itt a Házban na. ülése 1932 április 21-én, csütörtökön. gyón érdekes felszólalások és megjelentek nagyon tanulságos hírlapi cikkek. Már most megállapítom, hogy a t. egységespártnak az a frakciója, amelynek akkor Istenben boldogult Nagyatádi Szabó István volt a vezetője. — aki autodidakta államférfiú volt, de kitűnő gyakorlati ösztönökkel megáldott ember — már akkor aggodalmát fejezte ki a sorrend felett és inkább afelé az álláspont felé hajlott, hogy előbb a magángazdaságot hozzuk rendbe vagy legalább a magángazdaság szanálása egyidejűleg történjék az államháztartás egyensúlyának stabilizálásával. Engedjék meg, hogy felolvassak gróf Hadik Jánosnak Teleszky Jánossal szemben folytatott polémiájából egy passzust. Annak a kamerális dogmának ugyanis, hogy mindenekelőtt akár a magánháztartás romjain is elsősorban az államháztartást kell felépíteni, akkor a volt miniszterelnök úrral együtt legszenvedélyesebb propagálója Teleszky János volt, akivel szemben Hadik János gróf akkor a következőket jelentette ki (olvassa): «Szakítani kell azzal a régi rendszerrel, amely az ország financiális boldogulását az adók emelésében és az államháztartási deficit eltüntetésében keresi, mert adórablássá fajul az adókulcs megállapítása (Nagy zaj jobbról.) akkor, ha a gazdasági teljesítőképesség figyelmen kívül hagyásával egyedül az állami terhek és kiadások nagysága vétetik mértékül.» Ki kell jelentenem, hogy az események nem a volt miniszterelnök úrnak, nem Teleszky Jánosnak, hanem Hadik Jánosnak adtak igazat és igazat adtak Nagyatádi Szabó Istvánnak is és annak a csoportnak, amely akkor az egységespárt kisgazdafrakciója nevén volt ismeretes. (Dinnyés Lajos: Hol van az a kisgazdafrakció? — Péntek Pál: Itt vagyunk! — Pakots József: A frakciónak már frakkja van! — Dinnyés Lajos: Széttöredezett a szikla! — Jánossy Gábor: Ott vagyunk az összes magyar falvakban! — Elnök csenget.) De nem érdektelen, hogy mindazok, akik nem ennek a kamerális dogmának bálványimádói voltak, azok a kitűnő politikusok, előbb vagy utóbb elsősorban éppen gazdaságpolitikai okokból lassan mind ezeken a padokon foglaltak helyet. Gaal Gaston és Rassay Károly, akik abban az időben, tíz évvel ezelőtt, az akkori kormánypárt és a többség padsoraiban foglaltak helyet, éppen ezekből a gazdaságpolitikai okokból lettek először bizajmatlanok a rendszer iránt. (Kuna P. András közbeszól. — Dinnyés Lajos: Maga csak hallgasson, András bácsi!) Elnök: Csendet kérek! Lázár Miklós: Folytatom. Még egy megjegyzését fogom felolvasni Hadik Jánosnak, aki ezeket mondotta (olvassa):^ «Az államháztartás egyensúlyának biztosítása, pénzünk értékének feljavítása és gazdasági életünk fellendítése sokkal sikeresebben és gyorsabban oldható meg organikus közgazdasági alapon, mint fenyegető, erőszakos financiális intézkedések útján, mert a fenyegető, erőszakos financiális intézkedések, amelyek az államháztartást a magánháztartás romjaiból akarják felépíteni,» — újból Hadikot idézem, az ő tíz # év előtti rezignált jóslatát: — (Halljuk! Halljuk! a közepén.) «az ilyen szanálási rendszerek az árdrágító tényezők szapora kitermelését vonják maguk után, a forgalom teljes megbénulását, a termelés teljes elhalását és ezzel befelé a szegénység és az inség növekedését, kifelé pe-
