Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-78

'468 Az országgyűlés képviselőházának de rendes intézkedések nem történtek arranézve, hogy a mezőgazdaság ellenállóképességét fokozzák, hogy az olcsó termelést és a többtermelést lehetővé tegyék. Hogy lehetővé váljék a mezőgazdaságnak a külfölddel való konkurreneiája, ezt megtenni elmulasztották. Ha tehát avolt miniszterelnök úr itt ma arról beszélt, hogy a világpiac helyzete, azonkívül a rettenetes válság okozza az ország elszegényedését, akkor nekem azt kell mondanom, hogy azon felül, amit ezek okoztak, a miniszterelnök úr egész politikája gondoskodott arról, hogy az ország olyan szegénnyé váljon, mint amilyen lett. Az előttem szóló t. (képviselő úr beszélt arról, hogy Magyarországon az a nagy baj, hogy a nemzet vagyonszaldója ugyan aktív,, és nem passzív, de nem rentábilis, mert nincs forgótőkéje. Miért nincs forgótokéje? Egyszerű a magyarázat. Azért nincs forgótőkéje ennek <a nemzetnek, mert minden életerőt kiszívtak az adózó polgárságból. A népszövetségi kölcsön felvétele alkalmából mintegy 600 millió pengőben állapították meg azt a költségvetést, amelyet az ország mai gazdasági struktúrája mellett még elbír. Ez volt az utolsó reális költségvetés, amelyet Smith Jeremiás idejében állítottak össze. Ezt szerencsésen feltornázták 950 millió pengőre, azonfelül még megszámlálhatatlan milliókat pumpoltak ki, amelyeket, mint mondottam, rapszodikusan, sub titulo mezőgazdaság felsegítése, sub titulo a nemzeti méltóság megtartása, sub titulo nemzeti kultúrfölény megtartása, egyszerűen elherdáltak. Ha ma ez a pénz az adózó polgárság zsebében volna, ha ez a takarékpénztárakban lenne »apró betétekben, akkor nem lenne ez a szörnyű hitelválság, amelynek "terhe és súlya alatt az egész magyar gazdasági élet pang. Van azonban még valami, amire felelnem kell és éz a revízió kérdése. Tegnap mindannyian úgyszólván megdöbbenve, elhűlve hallgattuk Nagy Emil t. képviselőtársunknak valóhian drámai hangon tartott beszédét a revízió kérdéséről. Mindenkinek joga van ebben a Házbán a revizióról beszélni, csak a volt miniszterelnök úrnak neon. Bethlen képviselő úrnak nincs joga erről beszélni (Jánossy Gáfoór: Ö vitte bele a világ köztudatába a revízió gondolatát!), azért nem, mert a revízió érdekében minidladdig, amíg az optáns ügy dűlőre nem jutott, Bethlen akkori miniszterelnök úr nem tett semmit sem. (Ügy van! a szélsőbaloldaIon.) Egész tevékenysége abban merült kV 'bogy a Népszövetség iminden ülésén ezt erőltette, ezt a kérdést vitte a viták homlokterébe, mi tesz az optánsokkalí Ha kevesebbet foglalkozott volna "az optánsüggyel és többet foglalkozott volna a magyar revízió kérdésével, akkor ez iá kérdés már előbbre lenne, mint, amennyire ma van. Előbbire való volt az optánsrkérdés, előbbre volt azért, mert ott osztályos társakról van szó, a revízió kérdésében pedig csak a nemzetről. (Jánossy Gábor: Óriási tévedés! — Kabók Lajos: Jánossy részéről!) Még valami, amire rá akarok mutatni ebben a vonatkozásban. Az ellenforradalom vérgőzös mézesheteiben az lakköri illetékesek •'—j már az új honalapítók— eltökélték, hogy kiirtják a magyar proletariátust. Ezt a pokoli tervet természetesen nem lehetett keresztülvinni. (Jánossy Gábor: Mert meg sem született!) A proletariátus sokkal nagyobb, ellen-; , állást tanúsított, mint ezek iaz urak képzelték * és éppen azért, mert a munkásságban maradt 73. ülése 1982 május ú-én, szerdán. még egy kis erő az ellenállásra, ez nem sikerült. De ami nem sikerült az ellenforradalom böllérlegényeinek, az nagyszerűen sikerült Bethlen István volt miniszterelnök úrnak, mert az ő gazdasági politikája következtében maholnap tényleg elpusztul a proletariátus, egyik gyár a másik után zár be, egyik ipartelep kéménye a másik után hül ki és ma ott vagyunk, hogy a szorgos munkásból nem proletár, hanem pauper lett, aki sorbaáll egy kis híg levesért, hogy életét tengetni tudja; ma ott vagyunk, hogy az életet adó munka helyett a munkásság, széles köreit az foglalkoztatja, hol lehet üjélben egy kis híg levest kapni. Amíg mindjen kultúrállambian, még sokkal szegényebb államokban is a szomszédos Ausztriában is, a imiunkanéliküliekről intézményesen gondoskodnak, gondoskodnak arról, hogy a munkanélküli, aki hasznos tagja a társadalomnak, mert hiszen annak munkája jelenti az értéktöbbletet, segélyben részesüljön, addig az elmúlt kormánynak, de ennek a kormánynak is a politikája kimerül abban, hogy egyfelől policiális és csendőri intézkedéseket tesiz a munkanélküliek ellen, másfelől az éhes gyomrot úgy próbálja elhallgattatni, hogy egy kis híg levest juttat neki. Nem lehet csodálni, hogy ilyen rövidlátó és teljesen egyoldalú osztály felfogástól sugalmazott politikának a következménye az, amit a volt miniszterelnök úr nekünk itt elmondott^ hogy mindenki elhagy bennünket (Meskó Zoltán: Ha emlegeti, még visszajön! — Derültség.) nincsen jób aratunk, pénzt és miegyebet követelnek rajtunk. Azzal a politikával, amelyet tíz éven át folytattak, azzal az antidemokratikus politikával természetesen nem is lehet barátokat szerezni, legfeljebb olyanokat, akik hasonló gondolkozásúak, talán Mussolinit lehet barátnak megszerezni, vagy Hitler Adolfot és ehhez hasonló felfogásúakat, de demokratikus gondolkozású embereket nem. Ma itt állunk a tízéves Bethlen-uralom után Európában minden barát nélkül, legalább olyan barátunk nincs, aki hathatósan támogatná ezt a népet törekvésében. (Propper Sándor: Achmed Zogu, az hajlandó velünk barátkozni! — Meskó Zoltán: MacDonald is, nyugodt lehet! — Reisinger Ferenc: A spanyol király! — Jánossy Gábor : Már nincs spanyol király! Lemondott szegény már ré^en. — Meskó Zoltán: Saját kérelmére mentették fel. — Reisinger Ferenc: Ha hazamenne, szegény feje is lemondana! — Zaj.) A volt miniszterelnök úr azt mondotta ma, hogy a Tardieu-terv nem egészen jó és szívesen látná, kívánatosnak találná Olaszország, Magyarország és Ausztria összefogását egy közös vámterületen. Ez azonban csak egy jámbor óhaj, már csak azért is, mert az osztrákok erről hallani sem akarnak. Maga az a körülmény, hogy Ausztria vélünk szemben olyan vámtételeket léptetett életbe, amelyek a. kivitelt Ausztria felé majdnem lehetetlenné teszik, bizonyítja legjobban, hogy az osztrák nép nem kér ebből a közös vámterületből. Amellett nekünk az a meggyőződésünk, hogy nem is segítene ez rajtunk. Rajtunk az segítene, ha demokratikus, pacifista politikát folytatna a kormány és ezzel a szomszédos államokkal baráti viszonyba jutnánk. Meg lehetne teremteni Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia, Németorszáág és esetleg Olaszország vámközösségét, vagy valamely vámegyezményt, amely lehetővé tenné az áruk szabad forgalmát és kimentené Magyarországot abból a gaz-