Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-77

Az országgyűlés képviselőházának 77. ülése 1932 május 3-án, kedden. 389 mentegessünk olyan hibákat, amelyeknek feltárása lenne elsőrendű érdekünk, mert csak ezek nyomán találjuk meg azokat a helyes módokat, amelyek bennünket egészségesebb gazdaságpolitika felé terelnek. (Helyeslés a baloldalon.) Hogy mennyire így van ez a megállapítás, méltóztassék csak visszagondolni a múlt kormány gazdaságpolitikájára, amelyet azzal jellemezhetek, hogy túlságosan figyelem bevette azt a kétségtelenül meglevő tényt, hogy egy demokratikus szellemű parlamentben, illetőleg egy demokratikus fejlődés alatt álló társadalomban érvényesül az a folyamat, hogy sokkal nagyobb igényeket emel az államhatalommal szemben úgy szociális, mint kulturális szempontból, mint amilyet a társadalom akár még egy fél évszázad előtt az államhatalommal szemben igényelt. Készséggel elismerem, hogy ennek a fokozott igénynek honorálása előtt egy kormány, amely az élettel kapcsolatban áll, nem zárkózhatik el, de ugyanakkor ugyanolyan határozottsággal megállapítom, hogy a kulturális feladatok ellátása, a szociális követelmények kielégítése mindig csak abban a mértékben történhetik, (hogy ezáltal a gazdasági élet erői, a gazdasági termelés erőforrásai szükségtelenül meg ne gyengüljenek. Ha ez az igazi kontaktus nincs meg, akkor alakul ki az a helyzet, hogy a tömeg elé való hangzatos jelszavak érvényesítése, sokszor egyéni politikai ambíciók kielégítése szempontjából tetszetős kultúrpolitika, tetszetős szociálpolitika keretében olyan intézkedések történnek, amelyek az élet való követelményeivel szemben a termelő erőknek teljesítőképességét szükségtelenül lerombolják. Nem kraszirozok abban, amikor azt mondom, hogy ez a gazdasági politikai irány vezetett oda, hogy nálunk az utolsó öt évben sub titulo kultúrfölény sok mindent megalkottunk, ami a múlttal szemben egész lényeges változást jelentett, amelyet valójában úgy jellemezhetek, hogy a gyermekről úgy történt nálunk gondoskodás, legalább elvileg, mint Európa hasonló gazdasági teljesítőképességű országában seholsem és előállott az a helyzet, Ihogy iá szociális parancs hatása alatt az aggk orral is foglalkoztunk behatóan és olyan mulasztásokat pótoltunk rövid néhány év alatt, aminőket évtizedek alatt lehetett volna csak a gyakorlatban kiküszöbölni. (Sándor Pál: Megmondottuk előre!) így állott elő az a helyzet, hogy a gyermekről és az laggról megvolt a gondoskodási készség, csak éppen arra nem gondoltunk, hogy a gyermeki és aggkor között levő férfikorról a munka és az alkotókészség koráról gondoskodtunk volna, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) sőt nemcsak nem gondoskodtunk, nanem annak termelési lehetőségét, teljesítőképességét hamis, az élettel valóban kapcsolatban nqmi álló jelszavak érdekében legyengítettük. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Amikor ezeket megállapítom, én a magánkapitalista termelés szempontjaiból leszögezem minden haladási, minden szociális téren hangoztatott igénnyel szemben azt a tényt, hogy a kapitalista magángazdálkodás keretében érvényesülnie kell annak ia gazdasági politikának, amely lényegesnek, döntő jelentőségűnek azt tartja, hogy a termelő individuum; megtalálja munkájának ellenértékét, boldogulását és az egyén múló rövid élete ellenére nem von el többet az egyéntől, maradandó institúciók céljaira sem, mint amennyi felesleget munkája termel. Intézmények kiépítése, kulturális és ' szociális alkotások a kapitalista társadalomnak is elsőrendű feladatai, de hogy ezek a feladatok maradandó jelleggel teljesíttessenek, a gazdaságpolitikának végered|ményben mégis elsősorban arra kell irányulnia, hogy az országerőforrásai, az ország termelőképessége ne csak megőriztessék, haneon minél tökéletesebben fejleszttesséb

v

_ T. Ház! Őszintén bevallom azt, hogy ezek az igazságok itt nem érvényesültek és nem érvényesülhettek, elsősorban annak a hiánynak tudóim be, hogy a parlament összetétele nem gyakorolta a kormánnyal szemben soha azt a szükséges kritikát, amely ezeknek a szempontoknak érvényesülését lehetővé tette volnaAzt pedig, hogy ezt a parlamenti ellenőrzést nem ellensúlyozhatja semmi, hogy a kormányjóindulat, a közvélemény nyomása, a sajtó egymagában nem képes ezt a feltételt nyújtani, megint a magyar események igazolják. Méltóztatnak emlékezni, hogy amikor a konszolidációval kapcsolatban, a magyar államháztartás egyensúlyának helyreállíthatása érdekéin a Népszövetség intervenciójával kölcsönt kaptunk, a hitelezők bizottságot küldtek ide ki, amely éveken át intenzív befolyást gyakorolt a magyar budget alakulására. Amikor érzése szerint ez az egyensúly eléretett és munkáját befejezettnek tartotta, Jeremiás Smith, amerikai állampolgár, a Népszövetség főbiztosa, 1927-ben elhagyott bennünket. Nem érdektelen leszögezni azt, hogy amikor Smith elhagyta Magyarországot, zárójelentésében megállapította:— majd szó szerint idézem, anynyira emlékezetembe zártam szavait — «Magyarország gazdasági helyzete ma kielégítő és ilyennek is kellene maradnia, feltéve, ha először a kormány a nehéz időkben nehezen leépíthető állandó kiadások tekintetében konzervatív politikát folytat, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) másodszor, ha az ország nem vesz igénybe túlzottan külföldi kölcsönöket.» 1927-ben kaptuk ezeket az intelmeket, 1927-ben, amikor egészen más gazdasági viszonyok között voltunk. Hiszen csak arra utalok, hogy a búza ára, a búza értékesítési lehetősége menynyivel kedvezőbb volt, mint ma. Akkor, még helyes gazdálkodással valójában, nagyjában igazolódtak volna Smith szavai, hogy Magyarország gazdasági helyzetének kielégítőnek kellett volna maradnia- Mégis mi történt? 1927-ben hagyott el hennünket a Népszövetség főbiztosa, amikor az állami költségvetés kiadási oldala 806 milliót mutatott, tehát körülbelül a mostani költségvetés összegét. És mégis már ebben a költségvetési évben nem a 806 milliós szükséglet volt mérvadó, hanem az adóprés, az adópolitika olyképpen érvényesült, hogy 954 milliót vontak el a magyar gazdasági életből, aminek legközvetlenebb következménye volt az, h

r ~v egy vélt konjunktúra hatása alatt a következő 1927/28. költségvetési év budgetje már 891 millióra szökött fel a konzervatív politika karikatúrájaként, a bevétel pedig 987 millióra tornásztatik fel és a kiadás természetszerűleg a bevétel összegét követve, a következői évben, sőt mondhatnám a következő években már 974 millió a magyar közigazgatási budget végösszege, és marad ezen a színvonalon a gazdasági élet állandó sírása, az ellenzéki politikusok állandó kritikája között mindaddig, amíg az 1931. évben bekövetkezett események nagyon is tár ""világosan és minden kétséget kizáróan igazolták azt, hogy mennyire helytelen volt a népszövetségi főbiztosnak valóban nem politikai szempontoktól vezetett tárgyilagos, sőt mondhatnám szubjektív, de jóindula55*