Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-70

Az országgyűlés képviselőházának 70. ülése 1932 április 20-án, szerdán. 23 Láttuk, hogy hova vezet az, ha a kormány bizottságokat alakit, úgy amint »a kormány a 33-as bizottsággal működött együtt. Láttuk ezt néhány perccel azelőtt, hogy a maga hirtelenségében ez az ideterjesztett javaslat megszületett. Megtörtént, hogy a 33-as bizottság egészen ellentétes álláspontra helyezkedett a kormánnyal az ennek a törvényjavaslatnak gyökerét képező dologra nézve, amennyiben információim szerint sem az egységespárti képviselők, sem a keresztény pár ti képviselők nem voltak hajlandók magukévá tenni e javaslat indokolásának gondolatkörét, yagyis azt, hogy a kormány felhatalmazva legyen olyan rendelet kibocsátására is, amelynek hatása csak július elsején kezdődlik. Felmerült az a kérdés is, hogy egy olyan rendelet, amely beletartozik a költségvetési jogba és ate egész költségvetés mezejébe, kihasson-e a költségvetési éven túl. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy valaki úgy magyarázza a felhatalmazást, — amint annakidején az igazságügyminiszter úr mondotta, de tévesen idézte, — hogy a kormány olyan intézkedést, amelynek hatása kiterjed a jövő költségvetési évre, szintén tehet. Hát igen t. igazságügyminiszter úr, annakidején, amikor ezt a javaslatot tárgyaltuk, felhívtam a Ház figyelmét arra, hogy ha ezt a magyarázatot hozzá nem fűzzük, akkor annak a törvénynek alapján a kormány felhatalmaztatik, hogy nem tudom hány évre terjedő bérleteket kössön, elidegeníthesse, eladhassa majdnem az egész államot, talán az egészet nem, mert ez non sens volna és mindenki előtt be volna bizonyítva ez a lehetetlen állapot,, de eladhatja az állami vagyon nagy részét. A pénzügyminisztériumot akkor képviselő Vargha Imre államtitkár^ úr azt mondotta kérdésemre, hogy az ő véleménye szerint bennne van abban a törvényben az, hogy a kormány felhatalmaztatik, hogy elidegeníthessen államgazdasági célok biztosítására az állam vagyonát képező javakat is. ÍHegymegi Kis Pál: A dohányjövedéket! — Pakots József: Hogy a telefont bérbeadják!) Az egyik leghivatottabb interpretátor, azt hiszem, kétségtelenül a pénzügyi államtitkár úr, akit mégis csak illetékes interpretátornak kell neveznem. Ez tehát ebben a törvényben benne van. Nem: állítom, nem is állíthatom, hogy a kormány eddig élt volna ezzel a felhatalmazással, ámbár igaz, vannak bizonyos aggályaim, mert a pénzügyminiszter úr olyan kijelentést tett, hogy az állami vasgyárak és a magánipar között tárgyalások vannak, hogy kapcsolatba kerüljenek egymással. Hogy mi lesz ezeknek a tárgyalásoknak eredménye, azt nem tudom, de mindenesetre^ ez is példája annak, hogy az intern tárgyalások nagyon súlyos következményekkel járnak és így ez a hatalom mégsincs egészen jól elhelyezve ennek a törvénynek alapj í.:i í 1. ci kormány kezében. Én azt hiszem, hogy vannak dolgok — ezt hosszú évszázadok tapasztalata mutatja, — amelyek nyilvánosságra kívánkoznak, amelyeket csak nyilvánosan lehet jól megoldani. Nem mondom, hogy a nyilvánosságrahozatal mindig biztosítja a jó megoldást, de a nyilvánosság biztosítja azt, hogy a korrupció kisebb legyen. ÍBródy Ernő: Elszégyeli magát!) Nem mondom, hogy nagy élvezet volna minduntalan botrányokat és bírósági tárgyalásokat hallani, de kétségtelen, hogy a mai viszonyok között mindenhol — akár Amerikát nézzük, akár Franciaországot, — összehasonlítva a jelent a régi időkkel, több nyilvánosságra került skandalum van ma, mint régebben. Ez nem jelenti azt, hogy a múltban nem volt sokkal több, mert ha beletekintünk azokba az okmányokba, amelyeket különböző külföldi parlamentek őriznek, de amelyek nem kerültek soha a parlament nyilvánossága elé, meglátjuk azt, hogy hova vezet, ha az állam^ pénzügyeinek vezetésében titokzatosság van és nincs biztosítva a nép küldöttjeinek, a közvéleménynek, a nyilvánosságnak betekintése az ügynek nek, a nyilvánosságnak betekintése az ügyek menetébe. Azt hiszem, nagyon sok állam belső ügyeiben sokszor toronyszobákban készítettek bizonyos előkészítő cselekményeket. Mindenesetre teljesen lehetetlennek és \ veszélyesnek tartom, hogy egy ország törvényhozása, akár Magyarország, akár más ország törvényhozása kiadja kezéből azt a jogot, hogy alkalma, módja és joga legyen az életbevágó rendelkezéseket kritika tárgyává tenni s a káros rendelkezések létrejöttét megakadályozni és beérje azzal, hogy mindenkor érvényesüljön a salus rei publicae suprema lex est. Ott is, ahol ezt belátják, ha gyors intézkedésekre van szükség, a törvénypótló rendeletek alkotására ott is kautélákat hoznak. Ilyen kautéla például az, hogy a kormány az ilyen törvénypótló rendeleteket köteles^ letenni a Ház asztalára, ahol is, a Ház asztalán, az bizonyos ideig ott .lévén, módot nyújtanak arra, hogy a Ház tagjai kifogásaikat előterjeszthessék és amennyiben kifogást terjesztenek elő, akkor annak a rendeletnek érvényessége nem is kezdődik meg. Azzal, ha kimondja a törvényhozás, hogy mi gazdasági téren mindenféle hatalmat ráruhá

: zunk a kormányra, tulajdonképpen feleslegesek vagyunk (Friedrich István: Megyünk a toronyszobába, a népjólétibe!) és tulajdonképpen csak okot és módot adunk arra, hogy a közvélemény és az a választóközönség, amely a képviselőket ideküldte, teljes joggal megkérdezze tőlünk: Uraim, maguk a napot lopják, maguk miért vannak ott és mit csinálnak? (Ügy van! Ügy van! — Taps a baloldalon.) Az országban teljes elégedetlenség van, és akkor, amikor teljes elégedetlenség van, az a választóközönség, amelylyel szemben majdnem minden egyes képviselő kötelezettséggel viseltetik, joggal érdeklődhetik. Azért mondom, hogy majdnem minden képviselő, mert lehetséges, hogy vannak olyan kéoviselők is, akik nem vállalkoztak kötelezettségre. (Kun Béla: Azokat nem a választóközönség küldte be a parlamentbe!) Mindenesetre a túlnyomó többség mégis csak megbizatás_ alapján van itt, és nem tisztán csak imint párttag. Ezért tőle, az ő működéséről terjes doggal számadást kívánhat a választóközönség. És nem állítom azt, hogy itt minden problémát megoldhatunk azzal, ha ezekről a kérdésekről hosszú vitákat rendezünk. Véleményem szerint azonban kötelessége volna ennek a parlamentnek ezekkel a súlyos gazdasági dolgokkal foglalkozni, kötelessége volna a hitelkérdéssel foglalkozni, kötelessége volna a banktörvénnyel, a részvénytársaságok f törvényével foglalkozni. Nem a jegybanktörvényeket értem, én elsősorban más banktörvényekről beszélek. Amikor minden külföldi államban, most legújabban Ausztriában terveznek törvényeket, mert mindenhol látják, — s akinek a szeme nyitva van, az láthatja •— hogy ma a világgazdaságban valami még sincs rendben, hogy itt zavarok vannak, amely zavaroknak többféle oka van, de van olyan oka is, amely törvényhozásilag elvégezhető^ megelőzhető és amikor általában a piacok hiánya miatt termelési válságokat látunk, akkor nem gátunk semmit, egyáltalában még csak a jelét sem látjuk annak, hogy a magyar törvényhozás fog-