Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-74

294 Âz országgyűlés képviselőházának 74- ülése 1932 április 27-én, szerdán. időkre megörökíttetem azoknak laz elhalt rend­őröknek, nevét, akik ennek a törvénynek hiánya folytán áldozatai lettek a számukra ezideig ferde helyzetnek. Istenben boldogult Antal András lovas­rendőr Budapesten, a Verseny-utcában rendőri intézkedés közben egy polgári egyén által le­szuratott s meghalt. Istenben boldogult Fehér József rendőr, hivatásának hűséges teljesítése közben gyilkos merényletnek esett áldozatul. Istenben boldogult Molnár III. Antal rend őr a VIII. kerületi kapitányság épületében egy általa előállított polgári egyén által orvul le­szuratott s meghalt. Istenben boldogult Rogulya Gyula rendőr­felügyelő a képviselőházi tüntetések alkalmával súlyos belső sérülést szenvedett és sérülésébe utólag belehalt. Istenben boldogult Szűcs III. József rendőrt intézkedés közben Medve Imre kintornás az utcán leszúrta. Istenben boldogult Bitter József lovasrend­őrt szolgálatteljesítés közben a Szabadság-téri munkástüntetés alkalmával egy orvul kilőtt golyó halálra sebezte. Istenben boldogult Bányai K. Mihály rend­őrellenőrt ellenőrző körútja alkalmával egy Csont Domonkos nevű ember orvul agyonlőtte. Istenben boldogult Antal Pál rendőrt szol­gálat teljesítése közben egy tolvaj hasbalőtte, sérülésébe utólag belehalt. Istenben boldogult Varró IV. István rendőrt egy Krischostola Pál nevű ember a Garai- és Murányi-utca keresztezésénél konyhakéssel hasbaszúrta, sérülésébe utólag belehalt. Istenben boldogult Bodor István rendőr az? Ö-utcai erkölcsrendészeti hivatal ellen elköve­tett bombamerénylet alkalmával életét vesz­tette. Istenben boldogult Csordás János rendőrt szolgálat közben egy garázdálkodó francia gyar­mati katona agyonlőtte. Istenben boldogult Csikós György, Kolonics Sándor, Kovács VII. Ferenc és Nagy III. Zsig mond rendőrök az 1919. évi február hó 20-án a Conti-utca és Népszínház-utcai zavargások al­kalmával a Népszava védelmében halálos sérü­léseket szenvedtek. Istenben boldogult Paucu György rendőr­ellenőrt szolgálat közben a katonai élelmezési raktárba behatoló garázda emberek agyon­lőtték. Istenben boldogult Szálai III. András rend­őrt Rákospalotán egy üldözőbe vett tolvaj agyonlőtte. r Istenben boldogult Soltra József rendőrt már délelőtti beszédemben részletezett módon egy utcai garázdálkodó agyonlőtte. Istenben boldogult Orbán György rendőrt éjjel Újpesten, az Árpád- és Mária-utca sar­kán egy igazolásra szólított egyén hasbalőtte, sérülésébe utólag belehalt. Isteniben boldogult Zsolnai Zsigmond rend­őrőrmester utcai csőcselék lövöldözése közben ^súlyos sérüléseket szenvedett, később e sérülé­seibe belehalt. Istenben boldogult Csizmadia III. József rendőrt a 6-os számú őrszobán egy általa elő­állított betörő hasbalőtte, sérülésébe utólag belehalt. Végül még a rendőrség nyilvántart több olyan hősi halált halt rendort isi, akiket utcáin gépkocsi gázolt el. így Istenben boldogult Kovács XXI. József III. osztályú rendőrfel­ügy elohelyettest a Lipót-köráton egy magán­gépkocsi halálra gázolta. Istenben boldogult Gulácsi II. József rend­őrt a Margitszigeten egy ismeretlen gépkocsi­vezető gépkocsijával halálra gázolta. Istenben boldogult Gőbölöst II. János rend­őrőrmestert a Rákóczi-úton egy bér gépkocsi halálra gázolta. Végül a rendőrségnek legutóbbi hősi ha­lált halt vértanuja, Istenben boldogult Sinkó József rendőrtörzsőrmester, akit 1931 decern­ben 19-én szolgálata teljesítése közben a Fáy utcában egy Horváth István nevű kőmíves­segéd agyonlőtt. Azt hiszem, helyes, hogy amikor ezt^ a törvényjavaslatot a Képviselőház többsége megszavazza, nyoma marad a Képviselőház Naplójában annak, hogy ennek a törvénynek hiánya következtében, azt megelőzőleg mi­lyen tömegesen haltak vértanúhalált azok a rendőrök, akik a fegyverhasználati jog bir­tokában okvetlenül élnének köztünk és akik kötelességüket máig is híven teljesíthették volna. (Elénk helyeslés jobbfelől és a közé­pen.) , A címet természetszerűleg eredeti alakjá­ban elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Kelemen Kornél! Kelemen Kornél: T. Ház! Nagy figyelem­mel hallgattam végig Gál Jenő igen t. kép­viselőtársam felszólalását, őszintén megvallom azonban, nem tudom felszólalásából megálla­pítani, hogy tulajdonképpen mi az ő kíván­sága ezzel a javaslattal kapcsolatban. Foly­ton a demokratikus államokra hivatkozik. Itt is zavarban vagyok. (Kabók Lajos: Azt elhisszük!)^ Sem szociáldemokrata igen t. képviselőtársaim, sem Gál Jenő igen t. kép­viselőtársam nem mondják meg, melyik az a nem úgynevezett, hanem valódi demokratikus nyugati állam, — tessék erre^ hivatkozni, hogy tudjunk rá reflektálni — Németország, Fran­ciaország, ha tetszik Olaszország, Anglia vagy Oroszország, vagy melyik az a nyugati demokratikus állam, (Meskó Zoltán (Gál Jenő felé:) Mondja meg kérem!) amelyben a fegy­verhasználati jog szabályozása tekintetében a miniszter úr elfoglalt álláspontjánál és az ál­tala benyújtott törvényjavaslatnál enyhébb rendelkezések volnának érvényben. (Gál Jenő: Nincsenek külön törvények!) Méltóztassék hivatkozni. Amíg t. képviselőtársam csak ál­talánosságban mutogat Nyugat felé, demo­kratikus államokat emlegetve, anélkül, hogy nevén nevezné meg a gyermeket, nem tudunk neki válaszolni. (Gál Jenő: De délelőtt az ál­talános vitában felsoroltam!) Ügy vettem ki szavaiból, — ismételten hangsúlyozom, hogy nem tudpm biztosan megállapítani, — (Gál Jenő: Nézze meg a Code d'instruction crimi­nelle-t, mindjárt látni fogja!) hogy azt^ ki­fogásolja, (Gál Jenő: Méltóztassék megálla­pítani, hogy mi van Franciaországban!) hogy a miniszter úr ilyen felhatalmazási javaslat­tal jött ide és magának a fegyverhasználat­nak részleteit rendelettel kívánja szabályozni. Felhívom t. képviselőtársamat és éppúgy szo­ciáldemokrata képviselőtársaimat is, mondják meg, melyik az a nem úgynevezett, hanem valódi demokratikus állam, amelyben a fegy­verhaszánálati jog törvényben van szabá­lyozva és nem rendelettel. (Gál Jenő: Most mondottam!) Tessék nekem olyan államot mondani. (Gál Jenő: Most elmondottam ké­rem, hogy Franciaországban a törvény úgy szabályozza, mint a magyar! Nem tartottak

Next

/
Thumbnails
Contents