Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-74

280 Àz országgyűlés képviselőházának Nem ártana a munkaidőt arra a nívóra csökkenteni, amelyet a technika és a termelés mai forradalmi korszaka megkövetel. Nem ártana gondoskodni a becsületes létminimumról. Nem ártana gondoskodni arról, hogy minden dolgozó ember — legyen akár ipari, akár mezőgazdasági, akár kereskedelmi, akár szellemi munkás — annyit keressen a maga munkájával, amennyire szüksége van magának és családjának eltartásához. Ez is egy igen fontos alkotórésze volna egy hatályos villámhárítónak. Nem ártana a szociálpolitika terén egy-két lépéssel nein visszafelé, hanem előre menni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem ártana a munkanélküliség esetére való biztosítást végre tető alá hozni. Nem ártana törődni azokkal, akik tulajdonképpen teljesen ki vannak szolgáltatva a véletlennek, vagy a pusztulásnak. Nem ártana ezekről is gondoskodni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Tessék elhinni, nincs annyi szurony a világon, nincs annyi ágyú, annyi puska és annyi lőszer, amely olyan hatékony tudna lenni, mint egy kis becsületes szociálpolitika. (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nincs a fegyveres hatalomnak annyi embere és annyi eszköze, amely annyira megnyugtató tudna lenni, mint a munka, a becsületes bér és a becsületes szociálpolitika. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem ártana az ifjúság problémájának megoldásához komolyan hozzáfogni, nemcsak demagógiával, nemcsak frazeológiával, nemcsak újságcikkekkel, nemcsak ankétokkal, hanem komolyan, a szukreszeencia kérdését elővenni és letárgyalni, megkeresni azokat a módokat, amelyekkel <az utánunk következő generáció bajain, sérelmein, hiányain segíteni tudnánk. Lehet segíteni, kell segíteni, mert ez a probléma dörömböl a kapukon és be fogja törni ennek a rendszernek kapuját, ha nem fognak rajta segíteni. Nem ártana tehát fegyver és szurony helyett az ifjúság problémájával gazdasági és szociális alapon igen komolyan foglalkozni és ezt a problémát, amelyet úgy szoktak nevezni, hogy harminc évesek problémája, megoldani, legalább is megkísérelni megoldani. De nemcsak harminc évesek problémája van, itt van a negyven évesek, az ötven évesek, a hatvan évesek problémája. À magyar termelés területén, ha valaki elérte férfikora legjavát, ha elérte munkaképességének delelőjét, negyven éves korában, már vén embernek minősítik és nem állítják be a gyárba, nem engedik a gyárkapukon belül néhány garas napszámbér ellenében dolgozni, mert azt mondják, hogy öreg, már nem tudja úgy forgatni a szerszámot és kalapácsot. A fiatalabbakat veszik elő, a húsz éveseket, a huszonöt éveseket, akiket még jobban ki lehet zsákmányolni. Van tehát probléma és izgató anyag bőven, van lázító anyag bőven, ezt azonban nem kell felhozni és nem kell aláfesteni és megszínezni, mert ezek a dolgok magával a létükkel izgatnak és lázítanak. Méltóztassék megpróbálni ezen az alapon a magyar társadalom tornyára felszerelni a villámhárítót. Merem állítani, a külföldi gyakorlat és a történelem bizonyítja, hogy ez mindenesetre sokkal célravezetőbb, sokkal több reménnyel kecsegtető megoldás, mint ha a rendőrt Budapesten, európai városban úgy szerelik fel, mintha valami fene nagy ellenség ellen vonulna a harcmezőre. (Ügy van! a szélsőbaloldalion.) ' Nem ártana a hadikárosultak kárpótlása. Ennek a háborúnak igazi károsultjai mégis a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák, akiket ma csúfondárosan fillérekkel fizetnek ki. (Ügy 7i. ülése Í9S2 április 27-én, szerdán. van! a szélsőbaloldalon.) Méltóztassék csak megnézni ezeknek helyzetét és akkor beszéljenek hadirokkantakról és hadikárosultakról, amikor ott látják a sok fityegővel feldíszített hadirokkantat, amikor két vaslábával kocog végig a pesti aszfalton és cipőpertlit árulna, ha volna, aki megvenné tőle a cipőpertlit. Es ha megkérdezik, hogy miért szorult erre a harcoshoz, hőshöz méltatlan kenyérkeresetre, akkor azt mondja, azért, mert fillérekkel és garasokkal fizetik ki és minden esztendőben újra vexálják, újra megkínozzák, újra felcitálják a minisztériumba, újra megvizsgálják, újra leszállítják a rokkantsági fokát. (Sárkány Ernő: 1928-ban volt az utolsó!) Nem, csinálják tovább, majd mutatok önnek aktát. (Sárkány Ernő: Kivételesen!) Ha vállalkozik a t. képviselő úr arra, hogy el fogja intézni, akkor oda fogom juttatni az összes ilyen aktákat. Nem ártana például egy kis becsületes adópolitika a pénzügyi és közgazdasági szempontból háborgó tömegek megnyugtatására, mert ne méltóztassanak azt hinni, hogy ma csak a munkásság háborog, csak a munkásság elkeseredett. Nem. Tessék csak elmenni a polgárok gyűlésére, tessék csak elmenni intellektuális gyülekezetekre, meg tetszik látni, hogy a hang, amely ugyanabból a forrásból táplálkozik, az elégedetlenség hangja, mert azoknak kell adót fizetni, akiknek még betevő falatjuk 'sincs, szemben azokkal, akik fizethetnének adót, de mentesítik őket az adófizetés alól. (Egy hang jobb felől.: Kik azokf) Ezekkel a módszerekkel, politikai, lelki, közgazdasági és szociálpolitikai téren véghezviendő rendszabályokkal, de csak ezekkel lehet a társadalmat megnyugtatni. A kormány erre a területre nem tévelyeg el, a kormánynak ez a terület idegen, ezzel nem foglalkozik, ellenben a saját maga kis látóköréből, amely nem terjed túl a falu tornyán, a másik módszerhez folyamodik. Golyó és szurony! Pedig a történelem tanúsága szerint ez nem jó villámhárító ! Sohasem volt az, noha ezzel szemben igaz az is, hogy a különböző hatalmi rendszerek sohasem voltak okosak és sohasem tatultak, sohasem vonták le a történelmi igazságokból a történelmi tanúságokat. Mind valamennyi körülbelül így járt el; igaz, hogy valamennyi rá is fizetett. Gondolioím, Büehler képviselőtársam utaílt arra, hogy a forradalmakat nem lehet úgy rendezni, mint egy színjátékot, mint egy színdarabot, hogy valaki megírja a szöveget, valaki megkomponálja a zenét» jön egy híres rendező, rááll a színpadira, rjáállítja^ a szereplőket és most azután kezdődik a színjáték, kezdődik a forradalom. Büehler képviselőtársam Lassalle Ferdinándra hivatkozott, aki ezt a megállapítást tette egyik művében. Erre a túlsó oldalról lekicsinylő módon nyilatkoztak Lassalle Ferdinándról, mondván, hogy nekik ez a Lassalle Ferdinánd, mint szocialista', az ő munkásprogrammjávai, természetesen nem lehet mérvadó. Néhány polgári szociológiai és politikai író talán mérvadó volna a túlsó oldalnak is. Talán Mommsen, talán Huanholdt, talán Carlyle, talán Macaulay, talán Paléologue, talán Rousseau, talán Voltaire! Azt hiszem, elég illusztris csokor ez ahhoz, (Weltner Jakab: Egy sem volt egységespárti!) hogy még a mélyen t. egységespárt is elhigyje, hogy ezek a férfiak gondolkozó férfiak voltak, részben történetírók, akik le tudták vonni a történelmi események tanulságait. Ezek is megállapították írásaikban és következtetéseikben azt, hogy forradalmat csinálni nem lehet. Bolond ember az, aki előre megállapított programm szerint akar