Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

200 Az országgyűlés képviselőházának 72. ülése 1932 április 22-én, pénteken. ezekkel szemben azt akarnók és követeinők, hogy építsék ki, tegyék teljessé a szociálpolitikai épületet, elsősorban azt a hármas tagozást, amelyet Kertész elvtársam az előbb részletesen kifejtett: a betegségi, öregségi és rokkantbiztosítás mellé a munkanélküliség elleni biztosítást, mert e hármas kiépítés nélkül egyik sem tud megállni a maga lábán és állandó deficit, állandó elkeseredés fogja a közhangulatot ez ellen az, intézmény ellen tovább is csak mérgezni. Építsék ki a gyermekvédelmet, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) mert ez évről-évre mostohább elbánásban részesül. Az elmúlt esztendőkben láttuk azt a spekulációt, amely a gyermekvédelmi ügyosztályban folyt a szülői szeretetre. Elszakították a gyerektől a szülőt és nem engedték meg, hogy az állami gyermektartási díjat az anya, vagy a hozzátartozó vehesse fel, avval számolva, hogy ha az, anyának, vagy a hozzátartozónak nem adjá'k oda ezt a segélyt, akkor inkább lemond az állami segítségről, minthogy a gyereket kiadja azokra a kitelepítési helyekre, ahonnan a legrettenetesebb jelentéseket kaptuk naprólnapra. Ki kellene építeni az anyabiztosítást. Ma ez jól-rosszul, megvan az iparban biztosított anyák számára. Hol van azonban az a sok ezer anya, például földmunkás anya, aki éppen úgy rászorult, akinek éppúgy igénye vanés joga van állami segítségre, akinek, amikor legnehezebb óráját éli és legsúlyosabb, legszentebb kötelességét teljesíti, joga van a® állam segítő kezére anyagiakban is. Harc az egyke ellen szavaikkal és fenyegetésekkel. Ez nem fog eredményre vezetni. Ha az állam nem építi ki egy igazi népjóléti minisztériumban, egy igazi szociális minisztériumban az anyasági biztosítást. A kórházügy kiépítésre vár, nem leépítésre, nem rendészeti üggyé való degradálásra. A mai állapot nem egyéb, mint visszamenés a középkorba, amikor a betegeket kihordták a falu szélére. Üresek a kórházi férőhelyek, mert mindenki reszket attól, hogy hozzátartozóját kórházba viszik és félesztendő múlva elárverezik feje fölül azt a kisi egyszobás viskóját, amelyben meghúzza magát. A tuberkulózis, a fertőző betegségek ellen való védekezés is kiépítésre, kiszélesítésre vár. A tuberkulózis kérdésében nem olyan ideálisak az állapotok, mint ahogy abból az egy mondatból, amelyet az előadó úr mondott, megállapítható volna. Nincs beutalás a szanatóriumokbtai. ott rothadnak — ezt a gonosz szót kell használnom — a tuberkulotikusok az egészségesek mellett és fertőzi az apa az anyát, a*. anya a gyermeket, a gyermek a felnőtteket. Megépül Mátraháza és még máig sincs berendezve és ha be is rendezik, nem tudunk beutalni, mert majd nem lesz a nagy takarékosságtól errevaló. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Most, ahogy felsorolom ezt az egyre szélesedő, egyre fontosabbá és jelentősebbé váló munkakört, (Haljuk! a szélsőbaloldalon.) eszembe jut, hogy valaki azt mondotta a bizottsági tárgyaláson, hogy a minisztérium ügyköre a háború által felvetett problémákból alakult. Ez tökéletes félreismerése a szociálpolitikának, hiszen a háború alatt felmerült jroblémák csak pluszt jelei-tettek a szociálpolitikai problémakörben. Beszéljünk a munkaügyről is egy szót, hiszen még csak kísérlet sem történt azirányban, hogy a minisztériumnak ez a feladatköre kiépíttessék. Az az elv maradt itt meg a minisztérium 15 éves fennállása alatt, hogy a munkás és a rendőr két olyan rokonfogalom, amely egymástól elválasztva meg nem állhat. Úgy látszik, megint ez az elgondolás viszi vissza ezt a kérdést a belügyminisztériumba. Ez az egész javaslat azt bizonyítja, hogy az egész parlamentnek (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! a szélsőbaloldalon!) vagy legalább a parlament legnagyobb részének, a többségnek fogalma sincs arról, hogy mi a szociálpolitika. Én emlékezem rá, hogy Vass miniszter úr, később azután Ernszt miniszter úr is egypárszor igen alapos kioktatásban részesítették ennek a Háznak a tagjait, Vass miniszter úr például egyszer arról is, hogy a szociálpolitika és a szociáldemokrácia nem azonos fogalmak. (Propper Sándor: Igaza is volt!) Ha ezt a javaslatot megszavazzák, akkor kiállítják önmagukról azt a bizonyítványt, hogy ezt a leckét még ilyen két illusztris tanártól sem tudták megtanulni. Mi szerintünk sem cél a szociálpolitika, mi szerintünk sem végcélja a társadalomnak, szerintünk is csak eszköz a gyengébbek védelmére. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Szerintünk, a mi meglátásunk, a mi megítélésünk szerint ez vöröskereszt-szolgálat a tőke és a munka harcában, amelynek létjogosultsága azonnal meg fog szűnni, mihelyt a kizsákmányolás lehetőségét egy igazságos társadalmi rend meg fogja szüntetni. Az a társadalmi rend azután majd joggal fogja a,rendészeti problémák közé diminuálni az egészségügyi kérdéseket, miután a szociálpolitikának egyéb feladatköre meg fog szűnni. Fontos és elismert gondolat ma már^ az, hogy a szociálpolitika a háborús szenvedéseknek, a háborús test vér gyilkosságoknak egyetlen egy eredménye és nekem is rá kell mutatnom arra, hogy nem hiába történt az, hogy a békeszerződések megszülték, megalkották a szociálpolitika nemzetközi szervét. Mert a szociálpolitika annak az elvnek a gyakorlatban való keresztülvitele, hogy aki megszületett, annak joga van az élethez és az élethez való jogot az élethez való módozatokkal kell biztosítani. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A szociálpolitika — ezt az előadó úr is elmondotta — az a nagy kiegyenlítő erő a gazdasági és társadalmi különbözőségek erejével szemben. Ez ellen a gondolat ellen, illetőleg ennek gyakorlati megvalósítása ellen áll ugyan a harc a szociálpolitika terheit nem vállaló munkáltatók részéről, akik kész segítséget találnak az állam részéről, ebben a pillanatban fokozottan, de ennek a mai kapitalista rendnek még legelszántabb védelmezői sem tagadják a gondolat jogosultságát. (Folytonos zaj a jobboldalon.) Az bizonyos, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal — az előttem szólottak elmondották — a nemzetek szociálpolitikájának az őre. Szerepe tulajdonképpen csaknem azonos ennek a mi népjóléti minisztériumunknak a szerepével, de mégsem jút eszébe senkinek, hogy megszüntetését ajánlja, vagy megszüntesse, pedig ott is igen nagy megtakarítások volnának eszközölhetők, ha azt a nagy apparátust lebontanák. (Propper Sándor: Ott is fizetünk tagdíjat, mint állam!) Ezek a meggondolások inkább sürgetik nálunk is ennek a felelős szervnek megmaradását, mert ha nincs önálló szerv, akkor a szociálpolitikai gondolatnak nincs olyan hajtóereje, amely csak a felelős, önálló szervben lehet meg, mert minden egyéb helyütt, minden minisztériumban, akárhol is van, darabokban és felparcellázva, a szociálpolitikai gondolat csak mel-