Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.
Ülésnapok - 1931-72
\8Û Áz országgyűlés képviselőházának a középen. — Györki Imre: Csendet kérünk!) Ez a véletlen összetalálkozása vagy talán nem is véletlen, hanem programmszerű találkozása a két kis törvényjavaslatnak, a legjellemzőbb kritikája a mai kormányzati rendszernek. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Propper Sándor: Kenyér és a munka szabadsága után vágyódik az ország dolgozó népe. Kenyeret, munkát, szociálpolitikát, szabadságot, megnyugvást, enyhülést a kormány nem tud adni, hozza tehát a második kis törvényjavaslatot, a rendőrség fegyverhasználatának kiterjesztéséről. Tehát nem ad kenyeret, nem ad szociálpolitikát — ami van, azt is megvonja, azt is szűkebb területre vonja — hanem ráuszítja a fegyveres hatalmat a magyar polgárságra és a munkásságra. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon, — Kabók Lajos: Ezt csinálja!) Igazoltnak látom, t. Képviselőház, az egyik bizottsági tárgyaláson tett azt a kijelentésemet és megállapításomat, hogy a mai magyar uralkodó rendszer kenyér helyett golyót akar adni az ország dolgozó népének. (Mozgás a bal- és szélsőbaloldalon, — Ellentmondás jobb felől. — Jánossy Gábor: És mégis kenyeret ad neki. — Kabók Lajos: Éhezik az egész ország. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Propper Sándor: Általában az egész kormányzati politika tengelye az, az • egész kormányzati politika arra van beállítva, hogy azoktól, akiknek nagyon kévésük van, akik nagyon nehezen élnek és küzdenek, vagy akiknek semmijük sincs, még azt a keveset is el akarja venni, ahol pedig vagyon összpontosul, ahol még van valami ebben az országban, azoknak nemzeti ajándékokat osztogat a legszegényebbek rovására. (Ügy van! a szélsőbaloldalion.) A javaslat takarékossággal okolja meg a népjóléti minisztérium megszüntetését. Tizenkét esztendős esztelen pazarlás után, példátlan tékozlás után most így akarnak takarékoskodni. Megszüntetik azt az egyetlen szociális szervet, amely még volt ebben az országban, megszüntetik abban az időben, amikor erre a legnagyobb szükség volna, természetesen mindig hozzágondolva azt, hogy egy ilyen szerv hivatásának magaslatán áll. (Buchinger Manó: A betegek és nyomorékok bőrén spórolnak!) Ne méltóztassék engem logikátlannak tartani, amikor én a népjóléti és munkaügyi minisztériumot egy időben támadom és védelmezem. Támadom ezt a halálra ítélt intézményt, támadom a panamái miatt, támadom a tehetetlensége miatt, azér, mert pillanatig nem tudott a helyzet magaslatára emelkedni, támadom antiszociális szelleme miatt, amiatt a szellem miatt, amelyet ott meghonosítottak ellentéteképpen a hivatásának, de védem, mint szükséges intézményt és az a felfogásom ebben a kérdésben, hogy a mai összetétele, a mai szelleme valóban nem érdemli meg a kíméletet, a védelmet. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az intézményt kiirtják, ahelyett, hogy megjavítanák és átadnák a maga igazi hivatásának. T. Ház! Hogy ez a ma létező előttünk lévő intézmény nem érdemli meg azt a tiszteletreméltó nevet, amelyet a néplóléti és munkaügyi fogalmak kifejeznek, az egészen bizonyos. Talán azt a címet érdemelte volna ki a maga múltjával ez a mai minisztérium: «Panamafészek a közpénzekből vígan adakozókhoz». (Jánossy Gábor: Ugyan! Ugyan! Ez nem panamafészek! Egyesek visszaéléseit nem szabad réteríteni egy tisztességes tisztviselőkarra!) En már beszéltem róla, t. képviselőtársam, és Y 2. ülése 1932 április 22-én, pénteken. fogok is még róla beszélni, csak tessék megj várni, és ha ön objektiv, t. képviselőtársam, akkor nekem fog igazat adni ebben a kérdésben. (Jánossy Gábor: Ha az érveiben is objektiv, akkor igen!) En már tettem néhány virágszálat a t. Ház asztalára és a közvélemény elé ebből a panamafeszekből. (Györki Imre: Néhány virágcsokrot isi) En akkor azt fűztem dhozzá felsorolt adataimhoz, hogy tegyék ide az egésa komplexumot, tegyék ide az összes iratokat a Képviselő/ház asztalára s ne hozzanak engem abba a helyzetbe, hogy én ennek a felsorolásnak második fejezetét legyek kénytelen a nyilvánosság előtt kitárni. Nagyon szerettem volna, ha a miniszterelnök úr úgyis, mint népjóléti és munkaügyi miniszter és mint a magyar szociális gondoskodás Brutusa is, aki ezt a minisztériumot megszünteti, megöli, lefejezi, (hajlott volna a kérésemre és szavaimra és valóban eleget tett volna ennek a kérelmemnek és óhajomnak, hogy ideihozza az egész anyagot és majd a Képviselőház vizsgálja át ezt és szolgáltat igazságot egyrészt azoknak a funkcionáriusoknak, akik a népjóléti minisztériumban vannak ngyan, de tisztakezűek, mert ilyeneknek is kell lenni, másrészt pedig hogy az ország köizvéleménye, amely jogosan háborodik fel az ilyen sorozatos panamák miatt, tisztán lásson. Sajnálom nagyon, hogy ez nem történt meg és hogy a miniszterelnök úr nem ismertette meg a Képviselőházat ezzel az anyaggal. Nem tudom, mi a felfogása most ebben a^ pillanatban, de annyi történt az én felszólalásom után, ihogy két nyilatkozat jelent meg a nyilvánosság előtt, — a többi felhívottak szerény ibolyaként hallgatnak és hallgat tovább maga a kormány is. — Mondom, két nyilatkozat jelent csak meg, az egyik Bipka Ferenc Budapest székesfőváros főpolgármesterétől, a másik dr. Krivos Árpádtól, a főpolgármester vejétől, akik nyilatkozatot adtak közre a sajtónak s mind a ketten megerősítik azt, amit én itt a Képviselőháziban előterjesztettem. S még sem történt semmi, mintha semmi nem történt volna. Mintha egészen közönséges, szabályszerű dolog volna az, ami ott a népjóléti minisztériumban történt. A történtek után méltóztassanak most megengedni, hogy még néhány virágszálat kössek ebbe a díszes csokorba. T. Ház! A gazdálkodásra vonatkozólag tegnap hallottuk a pénzügyminiszter úr részéről, hogy a pengő egyenértékű a nemzet becsületével. En ezt az aforizmát nem írom alá, mert ismerek nagyon derék, becsületes embereket, akiknek egy garasuk sincs és ismerek nagyon gazdag emibereet, akiknek becsületük nincs. A pénz maga még nem becsület és aimi áll az egyén életében, az áll az állam életében is, tehát nem a pénz teszi az államot és nem a pénz mennyisége^ vagy minősége adja meg egy állam becsületének kritériumát. En tehát ezt az aforizmát nem írom alá, ellenben, ha a pénzügyminiszter úr ezt így állapítja meg, így konstruálja meg és ha at. túloldal tapsol ehhez, amivel azt mondja, hogy elfogadja azt, hogy a pengő becsülete az ország becsülete s így könnyen kockára teszik az ország becsületét, akkor én azt mondom, hogy ezzel a pengővel, amely egyenértékű, ekvivalens az ország becsletével, sokkal régebben sokkal kényesebben kellett volna bánni, mert hiszen a nemzet becsületéről volt és van szó. Méltóztassanak egynéhány adatot meghallgatni.
