Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

150 Az országgyűlés képviselőházának Elnök: Kihirdetem a szavazás eredményét. Az elnök nem szavazott. Igennel szavazott 93 képviselő úr, nemmel szavazott 45 képviselő úr. (Rabok Lajos: Még a fele sem szavazott igennel. Ez a javaslat elvetését jelenti!) A szavazás eredményéhez képest kimondom a határozatot, hogy a Ház a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni. Frey Vilmos jegyző (olvassa a törvényjavaslat címét): Farkas Tibor! Farkas Tibor: T. Ház! Nem szólaltam volna fel a részletes vita folyamán, ha a pénzügyminiszter úr nem tett volna egy pár olyan kijelentést, amelyek részben ehhez az oldalhoz intéztettek, részben súlyuknál és jelentőségüknél fogva kell hogy megbeszélés tárgyát képezzék itt a Házban. A képviselő úr azt mondotta, hogy gazdadasági koncentrációra van szükség az ország megmentése érdekében. Azt hiszem, helyes elveket hangoztatott akkor, amikor mindenkinek kötelességévé tette, hogy az ország megmentése érdekében fogjanak össze... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Farkas Tibor: ... hogy az ország megmentése érdekében koncentrálódjanak és közös munkát végezzenek. Ennek azonban alapfeltétele kell hogy legyen egy olyan plattform, amelyen együtt lehet működni. Erre vonatkozólag némi aggályaim vannak, mert a pénzügyminiszter úr egy olyan kijelentést tett, hogy ma a pengő a nemzet becsülete. Ilyen frázisokkal komoly munkára nem vállalkozhatnak azok, akik a gazdasági élet törvényeit ismerik és a gazdasági viszonyok következményeivel számolni tudnak. Különösen frázisnak kell minősítenem ezt a kijelentést egy olyan egyén ajkáról, aki azokban a kritikus időkben, mint Magyarország követe Párizsban meggyőződhetett és közvetlen tudomást szerezhetett arról, hogy a pénz értékében való változás magában véye még nem^ olyan változás, amely egy ország becsületét alapjában megtámadhatná. Azonkívül az a körülmény, hogy az angolok, de nemcsak az angolok, hanem ma már mindazok az országok, amelyek többé-kevésbé Anglia után igazodnak, elhagyták az aranystandardot, és engedték azt, hogy pénzük bizonyos értékváltozásnak legyen kitéve, s hogy azonkívül még vannak államok, ahol a pénz értékváltozása semmiképpen sem jelenti a be* csületnek a csökkenését vagy változását; szükségessé teszi, hogy kijelentsük itt, hogy ilyen frázisok alapján nem tartjuk lehetségesnek az együttműködést akkor, amikor a pénzügyminiszter úr olyan kijelentéseket tett, amelyek ugyan a legjobb szándékúak lehetnek, de semmiesetre sem látjuk általuk biztosítottnak még azt a programmât, azt a tervet sem, mely szerintük mint egyedül megváltó jöhetne számításba, s amely elérése esetében sem járna azzal az eredménnyel» mint a pénzügyminiszter úr mondja. A pénzügyminiszter úr ugyanis azt a dodonai kijelentést tette itt, hogy azt hiszi, hogy talán nem is lesz infláció. Nem tudom, hogy a pénzügyminiszter úr úgy beszélt- e, mint diplomata, vagy úgy beszélt, mint pénzügyminiszter, mert ez lényeges különbséget jelent, mert hiszen ha pl. mint diplomata használja a kifejezést, hogy talán nem, akkor más a jelentősége, mint akkor, ha azt mint pénzügymi). ülése 1932 április 22-én, pénteken. ' niszter mondja, mert az egyik esetben a jelentése lehet pozitív, a másik esetben pedig negatív. Semmiesetre sem tartom tehát nagyon szerencsésnek ezt a miniszteri kijelentést, (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) annál kevésbé, mert nem tartozom azok közé, akik egy esetleges inflációban már a végpusztulást látják, sőt, ha észszerűen vezetik a pénzügyeket, akkor elég példa van rá a múltban, hogy az infláció magában véve még nem teszi tönkre a közgazdaságot. A közelmúltban egy nagyon érdekes cikk jelent meg az egyik lapban egy nagyon előkelő angol közgazdász részéről, aki nemcsak elméleti tudós, hanem egyúttal annakidején mint a Times City editora, 20 évvel ezelőtt már szép pozíciót teremtett magának a pénzügyi életben, Hartley Withers, aki cikket írt e cím alatt: «Inflation in America» vagyis az amerikai inflációt tárgyalja. Ennek a cikknek bevezetésében néhány olyan kijelentést tesz, amely — azt hiszem — a mi viszonyaink között is megszívlelendő. Kifejti, hogy az egész világ olyan félelemben van az infláció puszta említése esetén is, hogy majdnem áldásnak kell tekinteni, hogy az amerikai kormány olyan intézkedésekre szánta el magát, amelyek végeredményben, ha ez a terv effektívvé válik, nem járhatnak más következményekkel, mint inflációval, mert az árak emelése, a hitel kiterjesztése, vagy a pénzforgalmi eszközök szaporítása végeredményben nem más, mint infláció. Igaz, hogy az amerikai hatóságok nagyon óvatosak voltak és nem nevezték annak, de végeredményben — nem akarom itt az egészet felolvasni, — arra a következtetésre jut az író, hogy az egész világ közgazdasága, ha az árnívót nem sikerül emelni, olyan súlyos krízisbe kerül, amelyből kibontakozás nincs s előbb-utóbb olyan eredmények fognak bekövetkezni, mint amilyenek bekövetkeztek nagyon sokszor a középkorban, amiket aztán nevezhettünk államcsődnek, a fizetések felfüggesztésének, vagy pedig — ami nagyon sokszor megtörtént — annak, hogy a kötelezvényeket, az adósleveleket elégették. Aki nem kívánja, hogy ilyen nagy zavarok álljanak elő, annak komoly megfontolás tárgyává kell tennie azt, amit ma már nagyon sok elsőrangú közgazdász elismer, hogy valamit kell tenni világszerte is a pénz értéke dolgában azért, mert az áírnívó esése folytán, vagyis azáltal, hogy az arany értékében, vásárlóképességében emelkedett, olyan szociális eltolódások, olyan súlyos következményekkel járó jelenségek tapasztalhatók mindenütt, hogy amennyiben állami beavatkozás nem történik, semmi kilátás nincs arra, hogy a jövő gazdaságának alapjait lefektessük. Éppen nemrégen jelent meg egy munka Sir Arthur Salter-től, amely Recovery cím alatt, vagyis újjáépítés, feltámadás cím alatt tárgyalja a problémákat. Ö is arra a következtetésre jut, hogy két dolog szükséges^ mielőtt egyáltalán reformokról beszélhetünk és pedig először: lehetőleg rövid idő alatt emelni az általános árnívót, azután pedig: törekedni arra, hogy az árakat lehetőleg stabilizáljuk. Enélkül tulajdonképpen minden reális költségvetés alapja a jövőben teljesen bizonytalan. Hogy milyen eredményekre jutunk akkor, ha a költségvetés reális alapja tekinteteben eltérünk az egyedüli helyes úttól, annak bizonyítéka lehet az is, .amit elolvashatunk a népszövetségi Comité financiernek Magyarországra vonatkozó, legutóbb — azt hiszem, imárciúis