Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-70

6 Az országgyűlés képviselőházának ez a nemzet történelmének és ezeréves törekvésének megfelelően az ő képviselőházát, az ö törvényhozását abban a hatalomban és (hatáskörben akarja látni, amelyet neki ezeréves harcaival megadott. így, a felhatalmazási javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik?. Frey Vilmos jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: T. Ház! Az a körülmény, hogy a javaslat mellett iratkoztam fel, nem jelenti azt, mintha minden tekintetben és minden vonatkozásban helyeselném a törvényjavaslatot, mert magamnak is megvan és megvolt a 33-as bizottságról a véleményem. Azok között voltam, akik annakidején még a kormányzópártban ennek a bizottságnak vagy a feloszlatását, vagy legalábbis teljes újjáalakítását követelték. Magamhoz akarok konzekvens lenni, amikor a javaslat mellett iratkoztam fel. A kormányzópártból történt kilépésem egyik főindoka az volt, hogy helyeseltem a miniszterelnök úrnak a nemzeti erők összefogására irányuló törekvéseit és azt a szerintem rendkívül szerencsés beszédét, amelyet itt a Házban tartott, amelyben kijelentette, hogy szükségesnek tartja minden magyar ember összefogását a mai sorsdöntő és nehéz helyzetben. Helyeseltem azt a kijelentését is, amelyet a választójog kérdésében tett, amikor kijelentette, hogy a mai választójogi rendszer mellett Magyarországon választani többet nem lehet, amikor kijelentette, hogy a választójogi törvényt módosítani kívánja, még pedig közmegnyugvásra. Az ország hangulatát és véleményét és a magyar képviselőházét is ismerve, máskép nem lehet közmegnyugvást kelteni ebben az országban, mintha végre-valahára itt is bevezetik a titkos választójogot, (Gr. Keglevich Gyula: Isten mentsen!) T. képviselő úr, én azért léptem ki a pártból, mert a képviselő úr azt mondja, hogy Isten mentsen. Egy olyan programmpontot, amelyet egy párt felvesz a programmjába, amely tehát benne van a párt programmjában, meg is kell valósítani! Hiszen szinte már nevetséges volt, hogy folytonosan azt hangoztatjuk, hogy benne van a programmban s ugyanakkor azt mondja a képviselő úr, hogy Isten mentsen. (Buchinger Manó: A választójogtól az Isten sem fog megmenteni bennünket! — Zaj. — Elnök csenget.) Nem akarok a tárgytól eltérni, látom már, hogy az elnök úr figyelmeztetni óhajt..., Elnök: Buchinger képviselő urat kérem, maradjon csendben. Meskó Zoltán:... de igenis kijelentem, hogy akkor, amikor egy párt programmjába veszi a titkos választójogot, vagy jónak tartja és akkor a pártnak egyetlen tagja sem mondhatja, hogy Isten mentsen, vagy rossznak tartja s akkor frázis ideállani azzal a programmal, akkor ki vele a programmból, mert olyan programmpontot, amelytől az Isten mentsen mea\ nem veszek be a programmba. (Kun Béla: Vagy komoly Programm, vagy porhintés) Elnök: Csendet kérek. (Buchinger Manó közbeszól.) Buchinger képviselő urat újra figyelmeztetem, maradjon csendben. Meskó Zoltán: Magam sem vallom azt, hogy ha a titkos választójog holnap törvénybe lesz iktatva, mindjárt több kenyér lesz az országban, mindjárt megszűnik a munkanélküliség. Nem állítja ezt senki, mert okos ember, józan ember ezt nem állíthatja. De merem állítani, ha már tegnap törvénybe lett volna iktatva, nagyobb megnyugvás, nagyobb megértés lett volna az egész országban. (Ügy van! Ügy van! 70. ülése 1932 április 20-án, szerdán. Taps balfelöl. — Kun Béla: Még egy választást akarnak csendőrszuronnyal vezetni! — Zaj balfelől.) A miniszterelnök úr nagyon helyesen, nagyon bölcsen — mert úgy látszik nem azok közé tartozik, akik csak utólag látnak mindent előre, — nagy előrelátással azt mondja, hogy ő akarja ezt megcsinálni, mert ő, mint a polgári társadalomnak képviselője, akit egy világ váv ál ászt el a szociáldemokratáktól, éppen a polgári front, a polgári gondolat védelme, a polgárság, a kispolgárság érdekében követeli a titkos választójogot és nem várja meg, amig kierőszakolják. (Helyeslés balfelől.) Igenis, a kormány helyesen cselekszik, ha saját elhatározásából alkotja meg ezt a rendkívül fontos és várva várt törvényt. T. Képviselőház! Röviden ennyit akartam erről mondani. Sajnálom, hogy kitértem, (Bródy Ernő: Ne tessék sajnálni!)^ de ha a t. képviselő úr azt a szerencsétlen kijelentést nem teszi, nem térek el a tárgytól. Most rá akarok térni beszédem tulajdonképpeni tárgyára. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Az ország határozottan súlyos bajban, úgyszólván végelgyengülésben szenved. (Lázár Miklós: Arteriosclerozis!) Mi egymást, kormányférfiakat, rendszereket okolunk és én nem frázisként mondom, amikor állítom, hogy nekünk elsősorban és mindenekelőtt Trianont, a trianoni ítéletet, a vésztörvényszék meghozott ítéletét kell okolnunk, mert elsősorban és mindenekelőtt annak köszönhetjük, ha ilyen bajban vagyunk. (Ügy van! balfelől.) T. Képviselőház! Amikor azt látjuk, hogy itt minduntalan tanácskozás folyik, hol Genfbe szaladgálnak a külföldi diplomaták, hol Londonba, hol pedig másutt tartják a konferenciákat és ezekben a kis nemzetekben — nemcsak a mienkben, hanem a többiben is — felesleges izgalmat, felesleges reménységet keltenek, mert aztán nagy lehangoltsággal olvassuk az egész vonalon, hogy tárgytalan volt, hiába ültek össze, eredményre nem vezetett a konferencia, merem állítani, ez rengeteget árt, nem az ő prsztizsüknek, hanem a mi életfelfogásunknak, mert csökkenti reménységünket, elveszi hitünket. Pedig nagyon jól tudjuk, hogy külföldi segítség nélkül, tehát azoknak segítsége nélkül, akik bennünket ebbe a helyzetbe hoztak, nem tudunk a bajból megmenekülni. A magyar nemzetnél lovagiasabb nemzet nincs, jobb szándékú, becsületesebb nemzet nem élt még a világon, mint a magyar. (Lázár Miklós: Türelmesebb sem!) Itt volt a világháború. Becsületes hűséggel, merem állítani, sokszor saját érdekeink ellen kitartottunk a végsőkig szövetségeseink mellett. Ellenséges földön álltak csapataink éveken át. Emberségesen, lovagiasan bántunk az ottani lakossággal. Nem harácsoltunk, nem szedtünk Össze zongorákat, nem vittük a humuszt idegen országokból a saját hazánkba, (Lázár Miklós: Erdélyből Németországba a földet is elvitték a németek!) példát nyújtottunk, hogyan kell a szerencsétlen hadi- i foglyokkal bánni és merem állítani, hogy nem egy hadifogolynak sokkal jobb sorsa volt az országban, mint a fronton küzdő véreinknek. (Ügy van! Ügy van!} Tűrtük ökölbeszorult kézzel a román rablást... Elnök: Tessék már a tárgyra térni. A képviselő úr még egy szót sem szólt a tárgyról. Meskó Zoltán: Már odajutok. Elnök: Eddig még egy szót sem szólt róla. Meskó Zoltán: A jajkiáltásnak innen a képviselőházból kell elhangzania, hogy mi mindaddig kötelezettségeinknek eleget tenni