Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.
Ülésnapok - 1931-71
Az országgyűlés képviselőházának 71. keit» volt, ami a 33-as bizottságban történtemért a t. bizottság szavalt és szónokolt, a kormány pedig cselekedett, úgy, hogy ma a legnagyobb kétségben vagyunk atekintetben, hogy abból a költségvetésiből, amelyet a Ház majd nieg fog szavazni és amely költségvetést most majd gyorsított hatállyal hajtanak végig a bizottságokon, mire meg lesz szavazva, vájjon mi leszi Hogy be fogják-e tartani a költségvetést, hogy a számoszlopai meg fognak-e feleim a valóságnak, azt talán a kormány maga sem'tudja. Egy bizonyos: ha a gazdasági viszonyok nem javulnak gyorsan, akkor 806 millió pengő adót ebből a magyar népből kipréselni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! a szelsőbaloldalon) Olyan fináncművész nincs, aki ebből a szerencsétlen magyar népből 806 millió pengő adóbevételt ki tudna préselni. Hogy mi történik ebben az esetben, arra a t. pénzügyminiszter már gondolt is. amikor elhatározta, hogy hitelműve 1 ettél fogja az előrelátható deficitet fedezni. Nos, ha a hitelműveleteket figyelembe vesszük, akkor megint azt kell mondanunk, hogy oda nyúlnak, ahova mindig nyúlnak, amikor pénz. kell, de amely rétegnek sohasem adnak semmit, amikor jogokról van PZÓ. T. Képviselőház! A kincstári jegyek dolgában az a helyzet, hogy 40 millió Dengőt a Tébe. fog átvenni. (Pronper Sándor: Tbc. is lesz belőle!) Ezt a 40 millió pengőt a Tébe. lombardírozni fogja a Nemzeti Banknál, jó magyarul mondva: zaciba teszi, tehát nem a saját pénzén, hanem a Nemzeti Bank pénzén fogja a kormányt szanálni. Tízmillió pengőt munkásintézményektől akarnak elvenni, nevezetesen az Oti.~ tói hatmillió pengőt, a Mabi.-tól hárommillió nengőt és a Bányabiztosítótól egymillió pengőt. Nem gondolják, t Ház és t. többség, hogy menynyire erkölcstelen maga ez az egy intézkedése is a ^minisztériumnak'?! Attól a társadalmi rétegtől, amelynek e diesősséges kurzus születése percétől kezdve a mai napig egy perc nyugta sem volt, amelyet ütöttek, rúgtak, vertek, jogfosztotta tettek, attól vesznek el 10 milliót! Mert engedelmet kérek, az Oti. pénze munkáspénz; a munkáltató befizeti a felét, de beleszámítja az üzemi költségekbe, és így valójában a munkás keresetéből kerül elő az egész befizetett összeg. Tehát attól a társadalmi rétegtől, amely nem kanott ettől a kurzustól semmit, csak rúgást, ütést, jogfosztást, vesznek el tízmillió pengőt akkor, amikor az előrelátható deficit fedezéséről van szó. T. Képviselőház! Ne tessék azt gondolni, . hogy csak most nyúl a kormány ehhez a réteghez! Egy percig se tessék gondolni, hogy csak most jutott a kormány annak tudatára, hogy íme, van egy társadalmi réteg, amely törvény erejénél kénytelen az obulusokat hetenként lerakni, — és itt nincs kitérés, mindenkinek le kell raknia — ebből meríthetünk. Nem, magánál az adózásnál is megnyilvánul ugyanez a rendszer. Tessék csak nézni például a jövedelemadót. Minden társadalmi réteg jövedelmi adójába be lehet számítani egy egész csomó olyan dolgot, amely gyöngíti magát az adót, sőt igen gyakran az adót a minimuim alá szorítja. így például, ha a háztulajdonos kölcsönt vesz fel, vagy több adót fizet, mint amennyit kellett volna, ezt mind beszámítják. A magánalkalmazottaknál és munkásoknál, akiknek keresete — ilyen ma nagyon kevés van — mégis eléri a jövedelmi adó határát, a 3600 pengő évi keresetet, ezeknél az egész keresetet adóalapnak veszik, ebből nem számítanak ie még egy fillért se. Annak a lése 1932 április 21-én, csütörtökön. 119 munkásnak és [magántisztviselőnek kereseti adót is kell fizetnie, de ezt nem számítják be. Ennek a munkásnak és magántisztviselőnek ahhoz, hogy ő dolgozhassék, hogy bemenjen a műhelybe és irodába, hogy a dolgát f elvégezhesse, költségei vannak, neki élni^ és ruházkodni kell, ezt azonban mind nem számítják be. Minden társadalmi réteg tud valamit elrejteni az 'adózás elől, minden társadalmi rétegnek lehetővé van téve, hogy valamit lesírjon az adóból, ellenben sem a munkás^ sem a magánalkalmazott nem sírhat le adójából semmit, azért, mert nem is ő állítja kâ az adóvallomást, hanem a munkáltatója kénytelen kiállítani a könyvek alapján. Ez az egyetlen társadalmi réteg, amely kénytelen adóját 100%-ig befizetni. Azt látjuk, hogy amikor a kormány deficitre számít és 550 millió pengőt preliiminál, amelyet kincstári jegyek alakjában fog kibocsátani, .akkor a kormány azonnal megtalálja, azt az intézményt, amelyet a munkások és munkáltatók tartanak fenn abból a pénzből, amelyet főleg a munkások és magánalkalmazottak keresnek. Amikor pedig adózásról van szó, a kormány rögtön megtalálja ezt a társadalmi réteget, amelyet, ha az átlagon felül valamit keres, teljes 100%-ig megadóztat és lehetetlenné teszi, hogy egy fillért is lesírjanak. Az éjjel dolgozó szedőt, az éjjel a turbina mellett álló munkást és magántisztviselőt azonnal megtalálják, de amikor jogokról, az állampolgári jogok gyakorlásáról van szó, akkor ezt az osztályt helyezik legutoljára, akkor nem találja meg a kormány és semmiféle közhatóság, (Propper Sándor: így van, Madai képviselő úr!) hanem megtartják teljes jogtalanságban. Hogy a kincstári jegyeknél maradjak, végtelenül csodálkozom azon, hogy az igen t. tö,bibség, amelynek soraiban mégis csak olyan férfiak ülnek, akik a pénz technikájához, a fináncművelethez valamit értenek, így szó nélkül lenyeljék azt, amit a pénzügyminiszter úr mondott. Mert valójában mit jelent az? Azt, hogy visszatérjünk a 70-es évek pénzügyi politikájához. Ha semmi sem bizonyítaná ennek az országnak balkanizálódását, azt, hogy onnan, ahova nagyon keserves és nagyon nehéz küzdelmek árán felkecmeregtünk, hátrafelé, egészen a Balkán felé megyünk, akkor ez a pénzügyi művelet bizonyítaná ezt a legjobban. (Propper Sándor: Ne bántsuk a Balkánt!) Annakidején Wekerle zsenialitása, Botschild pénzével támogatva (Propper Sándor: Az az öreg Wekerle volt, össze ne tévesszék a fiatal Wekerlével!) — azt hiszem, a t. Ház megértette és felesleges külön magyaráznom, hogy nem a legutóbb levitézlett pénzügyminiszter úrról van szó, hanem az ő édesapjáról — a magyar valutát stabilizálta és rendbehozta. Most ettől a politikától eltérően visszacsúszunk a 70-es évek pénzügyi politikájához és kincstári jegyeket fogunk kibocsátani. (Propper Sándor: Asszignátákat!) Ez is egyik jele az inflációnak, és én már előre látom azokat az aszszignátákat, — nagyon helyesen mondta [ t, képviselőtársam — amelyeket a kormány kénytelen lesz kibocsátani azért, hogy az államháztartás rendjét valamiképpen megvédelmezhesse. T. Képviselőiház! Azok közé a pénzügyi intézkedések közé, amelyeket a pénzügyminiszter úr bejelentett és amelyeknek elvég-: zésére itt felhatalmazást kér a kormány, tartozik az is, hogy a társulati adót felemelték. A társulati adónak felemelése eléggé szim-