Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.
Ülésnapok - 1931-71
114 Az országgyűlés képviselőházának 71 met országban a cement ára 2.60—2.80 márka, nálunk pedig a cement 9 pengő. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Olcsóbb a cement nálunk, mint a legtöbb német állomáson! — Sauerborn Károly: De Schiffer panaszkodott a szénbányákra, hogy 60 százalékkal olcsóbb a német barna szén, mint Vida Jenő és társainak szene. Azt mondotta, hogy rablók Vida és társai! — Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: A cementről van szó!) Mély tisztelettel hajlom meg a mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úr felvilágosításai előtt, mert ő feltétltenül tájékozódott ebben az ügyben, én pedig előrebocsátottami, hogy szakembertől hallottam, tehát nem állhatok szembe ezzel az állítással. De talán abban a kereskedelemügyi miniszter úr is méltóztatik igazat adni, hogy van egy csomó ipari cikk, amelyeknek olyan magas kartelárai vannak, hogy ezek a magas kartelárak nemcsak a fogyasztót rontják meg, aki nem tud lábbelihez, ruhaneműhöz hozzájutni, aki kereset híjján rongyokban jár, nemcsak a kisipart teszik tönkre, amely, félgyártmánnyal dolgozván, legtöbbször a drága árak miatt nem tud megrendelőt kapni, hanem végeredményben ennek káros hatása magára a kartelizáit gyáriparra is visszahat és visszahat arra a sok szerencsét len munkásra is, aki a gyárak forgalmának ilyen okokból való csökkenése miatt sem tud munkát és kenyeret kapni. Én tehát azt hiszemi, hogy ezeket a dolgokat sem egyik, sem másik szempontból ne méltóztassék a gazdasági élet helyreállítási rovatába bekönyvelni, de nem könyvelhetünk bele egy másik körülményt sem és főképpen ezért örülök, hogy ő nagyméltósága jelen van. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Kérem, állok rendelkezésére!) |És most térek rá arra, hogy van egy nagy bajunk s ennek a szanálására, amely szintén itt kezdődött a karteláraknál, nem látunk gyökeres intézkedést. Nevezetesen a vasúti szállítási díjak olyan abnormisan magasak, hogy még a b elfogyasztás természetes fejlődését is korlátózzák. Hiszen nevezhetnék meg eseteket, amikor bizonyos cikkeket azért nem szállítanak egyik helyről a másikra, mert a szállítási költség sokkal nagyobb, mint az áru értéke és haszna, amikor felhasználják azt^ Azt hiszem, hogy a gazdasági élet rendjének helyreállításához áz is hozzátartozik, hogy az Â1lamvasútra nézve történjenek olyan intézkedések, (Sauerborn Károly: Máv.-politika!), amely intézkedések a Máv.-ot a forgalom szolgálatába állítják, mert a Máv. évek hosszú során át homlokegyenest ellentétes politikát követett, mint amelyet Magyarországon és külföldön is gyakorolt Baross Gábor, aki a szállítási díjak mérséklésével szüntette meg az államvasutak deficitjét. Ma erre sokkal több alkalom volna, a technika mai fejlettsége mellett. A Máv. szervezetének gyökeres átalakítása is sokat segíthetne, de én megvallom, azon a véleményen vagyok, hogy a Máv. számláját a vasúti tisztviselők nyugdíjától is mentesíteni kellene, mert úgy hiszem, ha mi a vámtarifákkal le tudunk odáig menni, ameddig kellő szervezés mellett le lehet menni, akkor az az államháztartás számára megmaradó nyugdíjteher bőven fedezetet nyer azzal a sokkal nagyobb forgalommal, sokkal élénkebb életerővel, belső fogyasztással és szállítással, amely ebben az országban egy normális, illetőleg kedvező tarifa, nyomán kifejlődik. Itt vannak ezek a: vonatok, amelyeket most ülése 1932 április Él-én, csütörtökön. beállítottak, itt vannak a vicinálisokon beállított motorok, amelyek megfelelő módon a fővonalakon is hasznosíthatók, mert a nagyvonatok egyszerű beszüntetése azt jelenti, hogy a közönséget leszoktatják az utazásról a rossz menetrenddel. Ha ellenben a kisköltségű motorvonatokat alkalmazzák helyettük a fővonalon is, még átszállással is utazik az., akinek dolgai vam valahol, vagy aki valahová vágyik. Azt hisizem, hogy itt a szállítási kérdések a kartellárak kérdésén kívül igen nagy gondozást és nagy átalakítást igényelnek, ami azonban nem teszi szükségessé, hogy alkotmányunk alaptételeit megsértsük, hanem rendes kormányzati és országgyűlési munka útján is elérhető^ ez az eredmény. A vámkérdésről kell még néhány szót mondanom, és itt szomorúan kell felpanaszolnom két keserves dolgot. Am egyik az, hogy annak ellenére, hogy a búza eladásával ma nagyon sok gondunk van, ellenben baromfit, tojást, gyümölcsöt, főzeléket könnyebben helyezünk el, ihabár most nyomott árakon is, a külföldön, a szerződések^ megkötése alkalmával minden gondot a búzára és szarvasmarhára fordítanak. (Farkas István: Elég baj!) Ott is sokszor rosszul, mint ahogyan a német szerződés mutatja a szarvasmarhánál. A baromfival, tojással, gyümölccsel, főzelékfélével nem törődnek és már talán harmad- vagy negyedízben történik, hogy Ausztria július l-re mondja fel a vámszerződést, arra az időre, amikor éppen a gyümölcsből, főzelékből és baromfiból tudnánk kivitelt csinálni. Ezzel teljesen bizonytalanná válnak a kiviteli lehetőségek, az árak, veszít vele a termelő, veszít vele a kereskedő és ennek sajnálatos következménye az, hogy ettől a pár olyan mezőgazdasági üzemágtól, amely fejleszthetőnek látszik, elveszik a kedvet. Ezt forszírozni kell. (Sauerborn Károly: Mit törődnek ők azzal! Jól megy a diplomatáknak, a magyar külkereskedelmi tudósítóknak!) Éppen ma jön újból ez a baj. Szükség volna arról gondoskodni a kormánynak, hogy ha már július l-ig, vagy ezt jóval megelőző időben nem tudnak az egész osztrák vámszerződéssel elkészülni, akkor legalább ideiglenes megállapodásokat hozzanak létre ezekre a korai produktumokra nézve, hogy ezzel • az árak bizonytalansága és a kiviteli szándékkal való ingadozás megszűnjék. A hitelélet rendjéről is lehetne sokat beszélni, mert a törvényjavaslat másik tárgya (Sauerborn Károly: Inkább rendetlenségéről!) a hitelélet rendjének helyreállítása. (Sauerborn Károly: Rendetlenségbe foglalt rendjéről!) A hitelélet rendje helyre van állítva!) {Sauerborn Károly: Ahogy az helyre van állítva!) Vannak hitelek, amelyek után nem fizet senki, (Propper Sándor: Rend van, csak hitel nincs!) mert nem bír és vannak hitelek, amelyek után vágyódik sok ember, de amelyekhez nem tud hozzájutni. A hitelélet rendjének helyreállításánál feltétlen szükség van arra, hogy először a mezőgazdaság meglévő terheit elbírható módon éspedig különösen a külfölddel szemben rendezzék, mert azt hiszem, hogy azt az eredményt, amelyet a külfölddel való tárgyalásokban némely tételek kamatainak leszállítása körül elért a kormány, senki sem fogja valami nagy diadalnak és nagy előnynek elkönyvelni. A nyugodt, hosszúlejáratú és olcsó hitelt bármiképpen is biztosítani kell, mert máskép a mezőgazdaságot talpraállítani nem lehet. Nagyon fontos, hogy okvetlenül kapjon is a mezőgazdaság megfelelő hitelt, mert máskép egyre rohamos ab-