Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-56
52 Az országgyűlés képviselőházának 56. ülése 1932 február 26-án, pénteken. T. Ház! A harmadik kérdés exportunk kérdése, a búza kérdése. Ne várjunk, siessünk. A bolettának nem voltam barátja, sőt titokban elárulhatom, — meg vagyok szentül győződve — a volt miniszterelnök sem volt belsőleg nagy barátja a bolettának. Ma már meg is mondhatjuk, annak idején hatan-heten szavaztunk ellene, mert nem tartottam igazságosnak, nem is volt igazságos. Mi annak idején a termelésesegély alapján voltunk, azt kívántuk, hogy holdanként bizonyos összeget adjanak a gazdának, hogy ne fizessen túlságosan rá. Itt is sürgősen kell valamit csinálni, mert valljuk be őszintén, — itt nincs kertelésnek helye — nagy bajok vannak. Ezzel újságot nem mondottam, de mindenkinek kötelessége, hogy a nemzeti összefogásra törekedjék. Nem gondolok arra, hogy most a pártokat összefogjuk, hanem egészen világosan megjelöltem azt a szerény elgondolásomat, — ami nemcsak az enyém, másik is gondolkoznak erről a kérdésről — hogy csak erős kormányzat, becsületes Programm, puritán férfiak menthetik meg ezt az országot. Ez a cél. Most jön az összeférhetlenségi törvény és az álláshalmozások megszüntetése. (Gyömörey Sándor: Jönnie kell! — Klein Antal: Nem jön! Sohasem jön!) Klein Antal t. képviselőtársam már nem hisz, én még hiszek. (Zaj.) En várom és remélem, hogy jön. (Vázsonyi János: Reméljük, hogy nemsokára!) Csak azt nem tudom megérteni, hogy amikor az álláshalmozóról legközelebb az utcán a ruhát fogják lehúzni, anynyira undorodnak már tőle, miért várnak ezek az álláshalmozók és miért nem mondanak le önként, miért hozzák az egész kormányzatot ilyen helyzetbe? Lehetetlen állapot, hogy bevárják azt, míg itt a neveiket megmondjuk, hogy kik azok. (Gáspárdy Elemér: Meg fogjuk mondani!) T. Ház! Ezeket voltam bátor elmondani és feltételezem, hogy a törvény végrehajtásánál aem protekció, sem kijárás, sem jutalék semmiféle formában nem lesz, ha Gaal Gaston indítványát elfogadjuk, hogy tudniillik a Ház asztalára le kell tenni a birtokváltozásokat a kijárók és közbenjárók megnevezésével. Mindig lesznek bűnösök, a törvény ellen vétők, azonban ezt meg kell nehezítenünk, mindent el kell követnünk, hogy ezt megnehezítsük. Ebben a reményben az elmondottak alapján a javaslatot elfogadom. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Petrovics György jegyző: Tauf fer Gábor! Tauf fer Gábor: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Ez a törvényjavaslat önmagában, ahogy van és ahogy ma erről tárgyalunk, súlyos bírálat a magyar földbirtokpolitikára nézve, visszamenőleg 1848-ig. Ismerjük azokat a statisztikai adatokat, amelyek a. földbirtok megoszlásának hibáit tüntetik^ fel szemünk előtt. Ennek tudatában azt kell állítanunk és kívánnunk, hogy a földbirtokreformot, amelyet már úgylátszik, befejeztek, ne tekintsék befejezettnek, mert azt tovább kell folytatni mindaddig, amíg az a sok millió magyar, földdel dolgozó földmunkás hozzá nem jut ahhoz a talpalatnyi területhez, amelynek megmunkálásából önmagát és családját fenn tudja tartani. Akkor, amidőn itt milliók várnak olyan földbirtokreformra, amely őket hozzájuttatja az életfenntartás eszközeihez, nem szabad arra az egyoldalú álláspontra helyezkednünk és nem szabad azt a jelszót elfogadnunk, hogy a pénzügyi megoldás hiányában a földbirtokreformmal foglalkoznunk nem lehet. A földbirtokreformnak számos módszere van, amelyek vidékenként mások és mások, hiszen vidékenként különböző lehetőségek nyilvánulnak meg. A gazdasági felügyelőknek volna feladata esetenként megjelölni, hogy hol, milyen eszközökkel és módokkal lehetne a földbirtokreformot keresztülvinni és mindenesetre találnának lehetőségeket, eszközöket és módokat, hogy ha nem is általánosságban, ha nem is nagymértékben, mindenesetre azonban kisebb mértékben és mindie: az adott lehetőségnek megfelelően, a földbirtokreformot tovább folytassuk. Én csak egyre mutatok reá itt, a földbirtokreformnak a szövetkezeti kérdéssel kapcsolatos megoldására, amely nagyobb tőkék igénybevétele nélkül, a kisebb tőkék egyesítésével ad lehetőséget arra, hogy a földbirtokreformot bizonyos mértékben tovább vigyék és megoldják. Itt Szeder képviselőtársam panaszolta az egyházak birtokait, mint amelyek útjában állanak a magyar nép földhözjutásának. Én nem ezekre gondolok akkor, amikor földbirtokreformot követelek. Én gondolok azokra az óriási földterületekre, amelyek 60—80 család kezében vannak és amelyek semmiféle különös speciális, kulturális célt, semmiféle különös erkölcsi célt nem szolgálnak. Azok az egyházi javak évszázadokon keresztül betöltötték hivatásukat, kulturális hivatást, erkölcsi hivatást és ennek a hivatásuknak mindig becsületesen eleget is tettek. Akkor, amikor ez a vagyon célvagyon, amely a nemzet igényeinek, a nemzet kívánalmainak megfelel, akkor ezt a oélvagyont eltéríteni attól a hivatásától, melyet helyesen betöltött a nemzet érdekében, nem szabad. (Dinien Ödön: Zajos helyeslés a kormánypárton!) Ellenben akkor, amikor ezt megállapítom, azt is meg kell állapítanom: az egyházak kötelessége, hogy ezeket a birtokokat ne abban a formában kezeljék, ahogyan ma, ne egyeseknek adják bérbe, hanem adják bérbe egyszerű magyar földmíyeseknek, azok szövetkezeteinek és azok műveljék meg ezeket az. egyházi vagyonokat, akik mindenesetre több hasznot fognak kihozni belőlük s ugyanakkor nagyobb hasznot kihozva, az egyházak a maguk rendeltetésének is jobban fognak tudni megfelelni. Van azonban a földbirtokreformnak másik oldala is és ez a hitbizományi reform, amelynek tekintetében, úgy látom, mindenki egyetért a Házban, hogy ezt a reformot elő kell terjeszteni. Nem tudjuk azonban megérteni, hogy mi az, ami a kormányt akadályozza és gátolja abban, hogy ezt a reformot előterjessze. Várjuk az idevonatkozó törvényjavaslatot és várja különösen a magyar nép, amely látni akarja azt, hogy a földbirtokreform területén valami mégis történik, hogy legalább is itt, ezen a részen, ahol semnú különösebb érdek, legalább is nemzeti érdek, sérelmet nem szenved, jusson előbbre a földbirtokreform kérdése. Tegnap az egységespártban a gazdasági miniszter urak egyenként felállottak és bejelentették azokat a programmpontokat, amelyeket meg akarnak valósítani. Nagyon sajnálom, hogy ezeket a nyilatkozatokat nem itt a Képviselőházban halijaik s nem itt mondották el a miniszter urak ezeket a szándékaikat, azonban, miután illetékes szájból hangzottak el, a közvélemény érdeklődéssel figyel fel, mert hónapok és hónapok üres elmúlása után, végre hallunk valamit, látjuk azt, hogy az a tehetetlenségi nyomaték, amely elnyomta a kormányt, úgylátszik, a pártnak bizonyos belső megmozdulása^ folytán, talán kis mozgást idéz elő s talán mégis remélhetjük azt, hogy az ország, a mezőgazdaság érdekében valami mégis történni fog.
