Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-68

44Ó Az országgyűlés képviselőházának ságot, hogy a törvény a szabály, a rendelet pe­dig a kivétel. Viszont az is megcáfolhatatlan tény, hogy ezt az elkülönítést nem lehet egy előre meghatározott menetrendnek pontossá­gával és egy soha nem változható kategóriá­nak szilárdságával megállapítani, hanem az adott viszonyok kényszere szabályozza, hogy mikor melyik jogszabályozó úthoz forduljunk. A legtöbb alkotmányos országban maga a törvényhozás szokta megbízni a kormányokat, hogy bizonyos körülmények között rendeletek útján intézkedjék. Az angol alkotmány már ősidőik óta él a rendeleti jogszabályokkal (Felkiáltások balfelől: Ide is tessék fordulni!) és mostanában is, amikor ott a pártok változ­nak, felváltják egymást, látjuk, hogy igen gyakran él az angol alkotmányos élet a ren­delet jogszabályozásával. (Sándor Pál: Alkot­mányos életről nem lehet beszélni nálunk!) Elnök: Sándor Pál képviselő urat tigyel­meztetem, hogy ilyen természetű megjegyzé­sektől szíveskedjék tartózkodni, (liláin J^erene: Csak igazat mondotta!) Uiain Ferenc képviselő urat rendreutasítom. Tessék csendben ma­radni, (Jánossy Gábor: Azt is lassan mondta!) Dési Géza előadó: Németországban hosszú évtizedek óta, de különösen a legutóbbi idők­ben — hiszen ezt mindannyian tudjuk — állan­dó gyakorlattá vált a rendeleti úton való jog­szabályozás és látjuk, hogy a német kormány milyen mélyen nyúl bele a legfontosabb köz­gazdasági és közszabadsági kérdésekbe. Ez na­gyon is megérthető, hiszen a pihenést nem is­merő élet szüntelen szabályozást követel. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Ma rendkívüli idők­ben vagyunk, amikor minden változik, csak a változás állandó, amikor a felmerülő szükség­leteket lehetetlen kizárólag a törvényhozásnak nehézkesebb és lassúbb útján megoldani és kénytelen a parlamentek a kormányokhoz for­dulni a gyorsabb, sürgősebb rendeleti intézke­dések végett. A magyar alkotmányos élet már régtől fogva ismeri ezt a jogállapotot. Például 1848­ban, amikor tehát a szabadságnak nemcsak hajnalhasadása volt, hanem valóságos delelő napja ragyogott, (Ügy van! jobb felől!) iaz 1848. évi XVIII. te. 17. §-a a következőket rendeli (olvassa); «A sajtó vétségek felett nyilvánosan esküdtszék ítél. A ministerium felhatalmazta­tik, hogy a bűntető eljárásról szóló javaslat­nak elvei szerint az esküdtbíróság alakítását rendelet által eszközölje.» Látjuk ebből a példá­ból, hogy igazán nem reakciós időkben milyen életbevágóan fontos és a közszabadságot annyira szervesen érintő kérdésben a törvény­hozás a kormányt hatalmazta fel (Szakács Andor: Deák Ferenc volt az igazságügyminisz­ter!) mégpedig nem regulativ, hanem konsti­tutív, jogalkotó és jogmegállapító rendelet ki­adására. (Uiain Ferenc: Ide felénk is fordul­jon előadó úr!) Nagyon hízelgő rám nézve és csak én vesztek, ha olykor nem fordulok arra­Igaz, hogy a törvényhozás által adott fel­hatalmazás alapján kibocsátott kormányren­deleteknek a felhatalmazás keretei között kell maradniok, (Uiain Ferenc: No lám, ez a leg­fontosabb!) de megtörténhetik, hogy a határok oly tágak, hogy azokból a rendeletnek újbóli felhatalmazás nélkül való megváltoztatása önként következik. Akkor nem lehet kifogá­solni, hogy a kormány az adott viszonyoknak kényszere folytán saját belátása szerint a felmerült viszonyokhoz képet megváltoztatja a rendeletet. Nálunk a bíróságok a rendeletek megítélé­sében csak arra szorítkozhatnak, hogy vájjon a 68. ülése 1932 április 18-án, hétfőn. rendeletek tartalma töryényszerű-e és felhatal­mazás esetében arra, hogy vájjon a rendele­tek a felhatalmazás korlátai közt mozognak-e. Ismerni kell tehát a felhatalmazás szövegét, azonkívül pedig ismerni kell a felhatalmazás intencióit is, vagyis mi volt az az ok, amely miatt azt a felhatalmazást adták és mi volt az a cél, amelyet a felhatalmazás végrehajtásával el akartak érni. Ha a rendelet ezeket a külső és belső korlá­tokat túl akarná lépni, akkor köteles a kormány a törvényhozástól újabb felhatalmazást kérni. E tekintetben irányadó az 1879 : XL. tcikk, amely a következőként rendelkezik (olvassa): «A kormányrendelet a törvénnyel összeütköző intézkedéseket nem állapíthat meg.» Ez a tör­vényhely tehát hitelesen, r szabatosan és félre­magyarázás kizárásával állapítja meg a tör­vény és rendelet jogbeli viszonyát. Azt jelenti, hogy a rendelet nem ütközhetik a törvénybe és ha mégis beléütköznék, akkor a törvény marad erősebb és a rendeletnek a törvénnyel szemben deferálnia kell. De ez a hiteles nyilatkozat egy­úttal azt is jelenti, hogy ha m amennyiben a rendelet nem ütközik a törvénybe, akkor és annyiban éppen olyan joghatályos, pint maga a törvény. A magyar alkotmányos élet mindig ismerte és hirdette ezt iaz elvet. Nagyon érde­kes az 1865-iki országgyűlés alsó Házának első felirata, amely a következőképpen szól. Ennek, mint jogtörténeti érdekességnek ismertetésére vagyok bátor a mélyen t. Ház figyelmét kérni. (Olvassa): «Átmeneti korszakban, általában rendkívüli viszonyok közt a felelős miniszté­riumnak eljárása sem lehet minden tekintetben oly szorosan szabályszerű, mint az alkotmányos élet rendes folyamában. Az országgyűlés ezt mindig figyelembe veendi és a felelős magyar minisztériumnak, mint parlamenti kormánynak eljárását szigorúság helyett méltányos elnézés­sel fogja elbírálni.» Érdekes ezt megemlíteni, mélyen t. Ház, már azért is, mert íme 1865-ben kelt a felirat, sok évtized előtt és oly modern, oly friss, annyira megérti az életet, annyira alkalmazkodik a viszonyokhoz, annyira vezet az általános helyzetnek, a parlamenti életnek, a kormányról való helyes felfogásnak megíté­lésében, hogy ma is elmondhatjuk, hogy az 1865. évi országgyűlés hivatása és feladata ma­gaslatán volt és íme, egy példa arra, hogy nem kell mindig ócsárolni a régieket és öregeket. (Uiain Ferenc: Csak az újakat!) Nem minden rossz, csak azért, mert régi és nem minden jó, csak azért, mert új. (Zaj balfelől.) A magyar életnek éppen abban van az ereje, hogy fejlő­désben mindig szervesen ragaszkodik a múlt hagyományaihoz és csak azt fogadja el a jelen­ben, ami megfelel a magyar géniusznak, a ma­gyar örökségnek, a magyar élet természeti fel­tételeinek. (Ügy van! jobbfelŐl.) _ Érdekes, ha a magyar politika és közjog tudományos művelőinek nyilatkozataival fog­lalkozunk. Megemlítem Concha Győzőt, Kiss Istvánt, Beksies Gusztávot, dr. Nagy Ernőt, akik mind az általános államjog, mind a ma­gyar jog nézőpontjából ; lényegileg ezeket az elveket vallották. A tanítvány hálája, kegye­lete és szeretete szólal meg bennem, (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) amikor megemlékezem ez alkalommal volt nagyemlékű professzoromról, dr. Nagy Ernőről, a kiváló magyar köz jogász­ról, és bátor leszek idézni ezekre a kérdésekre vonatkozó nyilatkozatát (olvassa): «A törvény­hozó akarata a törvényben, a kormányzaté a rendeletben jut kifejezésre.» (Zaj. — Jánossy Gábor: Halljuk! Halljuk! Tanulhatunk tőle!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak !

Next

/
Thumbnails
Contents