Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-66

Az országgyűlés képviselőházának 66. vaszán. A mai idők látóköréből nézve ez a törvényjavaslat nem mondható lényegesnek, de még csak eredeti törvényalkotásnak sem, mert azon a rendelkezésen kívül, amely a kényszertársulás elvét hozza be az eddigi fakultatív, szabad társulási rendszer helyébe és azon a rendelkezésen kívül, amely a kisiparosság, a kézműiparosság fölé egy bürokratikus központi szervet, az Ipartestületek Országos Központját állítja, egyetlenegy olyan rendelkezése sincsen a javaslatnak, amely újításnak, lényeges lépésnek, lényeges előrehaladásnak lenne mondható az eddigi jogállapottal szemben. Ennek a törvényjavaslatnak rendelkezései az általam említett két fontosabb rendelkezéstől eltekintve tulaj donképen nem egyebek, mint az eddig is érvényben volt jogszabályoknak felhígítása, újra való kodifikálása és még csak azt sem mondhatjuk, hogy a javaslatnak az a két rendelkezése, amely nóvumot jelent az eddigi jogállapottal szemben, valóban előrehaladást jelentene a kisipar problémájának megoldása terén. Ha a javaslat gyakorlati jelentőségét nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy a javaslatnak az a legfontosabb rendelkezése, amely behozza a kényszertársulás elvét, szintén • nem biztat olyan reményekkel, olyan eredményekkel, amelyek valóban arányban állanának azokkal az áldozatokkal, azzal az erőlködéssel és azokkal a vexa túrákkal, amelyeket a kézműiparosságnak, a kisiparosságnak ez a kényszertársítása, az ipartestületek kötelékébe való belekényszerítése jelent. Ha pedig ennek a javaslatnak fontosságát nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a törvényjavaslat egyetlen lényegbevágó intézkedést sem tesz abban az irányban, 'hogy a mának, vagy a holnapnak legégetőbb, legdöntőbb kérdéseit igyekeznék megoldani, egyetlen lépést sem tesz abban az irányban, hogy a kisipar fejlődésének, a kisipar boldogulásának anyagi bázisát, életfeltételeit megteremtené, vagy elősegítené. Korántsem akarom azt állítani, hogy a kisiparosság életfeltételeinek, anyagi bázisának megteremtése ennek a törvényjavaslatnak volna a feladata, vagy hogy ezeknek a kérdéseknek megoldása lehetséges volna ennek a törvényjavaslatnak keretében, de igenis állítom, hogy ha már szükségesnek tartottuk előállni olyan javaslattal, hogy a kézműiparosság miként adminisztrálja magát, akkor legalább ezzel egyidejűleg, sőt ezt megelőzőleg elő kellett volna államink olyan intézkedésekkel is, amelyek megteremtenék itt a kisiparosság életfeltételeit, a kisiparosság anyagi megélhetésének bázisát, azokat az előfeltételeket, amelyek mellett itt a kisiparosság valóban élni, boldogulni és virágozni tud. Ez a törvényjavaslat egyetlen intézkedést sem tesz abban az irányban, hogy itt kisiparral egyáltalán érdemes legyen foglalkozni és egyáltalán érdemes legyen admij nisztrálni azt, amit ma, vagy a maihoz hasonló előfeltételek mellett nem nevezhetünk egyébnek, mint nyomorúságnak és tengődésnek. Hogy a törvényjavaslat megszületésének okaira és körülményeire is kitérjek, elegendő utalnom arra a több évtizedes küzdelemre, amelyet a kisiparosság az önálló kézműveskamarák, illetve azok központi szerve, az országos kézműveskamarák felállítása érdekében folytatott, több-kevesebb szívóssággal és határozottsággal, aszerint, hogy a mindenkori gazdasági helyzetnek és a gazdasági bajok nyomásának megfelelően mennyiben tartotta szükségesnek a külön való szervezkedést és mennyiben érezte ülése 1932 április lU-én, csütörtökön. 377 szükségét annak, hogy a maga érdekeit és a maga érdekeinek képviseletét minden egyéb érdekektől és érdekképviseletektől elkülönítve Igyekezzék megvalósítani és érvényre juttatni. Amikor pedig a legutóbbi évek mindinkább súlyosbodó gazdasági bajainak nyomása alatt ez a kívánság mind sürgetőbbé vált és amikor a kisiparosság mindinkább kénytelen volt érezni, hogy a mai szervezetekben, amelyek hivatottak volnának a kisipar érdekeit képviselni, a kereskedelmi és iparkamarákban mindinkább a nagytőke és a kartellek befolyása jut döntő súlyra, akkor a kormány nem térhetett ki az elől, hogy ez a kérdés valami módon megoldasisék. Szükséges volt ez amiatt is, mert a legutóbbi nyáron lefolyt választások előtt valami módon meg kellett nyugtatni a kisiparosságot és ennek a kisiparosságnak támogatását valami módon biztosítani kellett. Tulajdonképpen ez volt az oka annak, hogy már a megelőző kormány a múlt törvényhozási ciklus végén, a képviselőválasztások előtt benyújtotta ezt a törvényjavaslatot. Némileg más formában ugyan, de a mostani javaslat sem tartalmaz semmi lényeges változtatást. Ez a javaslat ugyanabból a célból készült, mint az úgynevezett földteherrendezési javaslat. Erre a javaslatra amiatt volt szükség, hogy biztosítsák a kisiparosok támogatását, annak a társadalmi osztálynak a támogatását, amely ma a családtagokkal együtt körülbelül egymillió lelket számlál, (Ügy van! balfelöl.) tehát az ország lakosságának mintegy nyolcadrészét teszi ki. Hogy pedig a legnagyobb társadalmi osztályt, &

r földmívelőosztályt ugyancsak megnyugtassák valamivel és a támogatását valami módon biztosítsák, ezért hozták be az úgynevezett földteherrendezési törvényt. De amint a földteherrendezési törvény sem váltott be semmit a hozzáfűzött remények és várakozások közül, úgy a kisiparosság sem fog nyerni semmit ezzel a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslattal. Tulajdonképpen szemfényvesztés, üres luftballon mind a kettő. Ez a javaslat a kisiparosság részére nem egyéb, mint nesze semmi, fogd meg jól. A kisiparosság tulajdonképpen az országos kézműveskamarának és a kézműveskamaráknak felállítását sürgette már évtizedek óta. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Ez nem lett volna bürokrácia?) Abban a formában, amint a kisiparosság sürgette, nem lett volna bürokrácia. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Ötvenszer annyi személyzet lett volna benne, mint itt! — Kan Béla: Anyagilag alátámasztható lett volná!) Ezen lehet vitatkozni, hogy hogyan lett volna. Az a kérdés, hogyan csinálták volna. Meg lehetett volna csinálni úgy, hogy ne legyen bürokratikus szerv, hanem valóban^ a kisiparosság autonóm szerve legyen. Azt látjuk azonban, hogy ez a törvényjavaslat e helyett a kézműveskamara helyett olyan intézményt, olyan szervet állít a kézművesiparosság fölé, amelyet ez a törvényjavaslat az Ipartestületek Országos Központjának nevez. Ugyancsak a törvényjavaslatban azt olvassuk, hogy ennek a^ központi szervnek fenntartási költségeihez az állam évi 50.000 pengővel, a kereskedelmi és iparkamarák 25.000 pengővel, az ipartestületek pedig együttvéve ugyancsak 25.000 pengővel járulnak hozzá évi tagdíjul. Nos, a költségekhez való hozzájárulás mérve híven kifejezi annak a befolyásnak a mérvét is, (Ügy van! bal felől.) amely érvénye-