Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-66

Az országgyűlés képviselőházának 66. árnivellálást a következőképpen eszközli. Almikor vezérigazgatóvá kineveztetett, magához kérette a gyógyszerárunagykeres'kedőket, akik között évszázados, híres, nagy eégek vannak és azt mondotta: Kérem, a gyógyszerárunagykereskedők ne konkurráljanak az üzemmel, a kórházaik kiszolgálásánál viszont ő nem fog velük konkurrálni a gyógyszerészek kiszolgálásánál és pedig úgy, hogy a magán gyógyárunagykereskedők kötelezzék magukat arra, hogy ők a rendes, az árjegyzékben foglalt áraknál olcsóbb árakon nem szállíthatnak a kórházaknak; tehát ez az árnivellálás abban áll, hogy a kórházak ne kaphassanak olcsóbban, viszont ő abban az esetben nem fog a gyógyszerészeknek olcsóbban szállítani, tehát a gyógyszerészeket szabadon bocsátotta, hogy a gyógyárunagykereskedők azoknak tetszésük szerint szállíthassanak. Ez a legtisztább kartell, amit elképzelni lehet, fokozva azáltal, hogy gyógyszerekről, kórházakról van szó és hogy ezt egy állami intézet végzi. De ez nem ment jól és akkor, két évvel ezelőtt, 1930 novemberében, megindultak a tárgyalások. Már világosan preciziroztatott a dolog. T. i. a Rico azt a szemrehányást tette a gyógyárunagykereskedőknek, hogy ők dumping-árakon szállítanak a kórházaknak, tehát azt a hallatlan sérelmet követik el, hogy túlolcsón adják az árut és kikötötte, hogy ezentiíl a kórházaknak való ajánlatnál a nagykereskedőknek minimálisan 18% hasznot kell az önköltségi árakhoz hozzáütni. Ezzel elérték azt, hogy magánosok odia nem szállíthatnak, viszont ő megvédte Őket a gyógyszerészek ellen és azt mondotta, én pedig a gyógyszerészeknek többé nem fogok árulni. De aztán megint viszszahívta őket és azt mondotta: Nagy veszély van, mert lehetnek outsiderek, hátha mégis valaki el fogja követni azt a vakmerőséget, hogy a kórházaknak, mint outsider, olcsóbban fog szállítani. Ennek fejébon tehát kért magának havi 100.000 pengő szállítási lehetőséget a gyógyszerészek részére. Miután ezekben a kedélyes kartelltárgyaJlásokbain a dolog mégsem volt összehozható, így indult meg az a harc, amelynek folyományaképpen ezek a dolgok nyilvánosságra kerültek. (Egy hang a középen: Kik az igazgatósági tagok?) Amikor Fábián Béla t. képviselőtársam a Rico ügyét 1931 augusztus 28-án a Házban szóvátette, akkor Ernszt miniszter úr felszólalt és azt mondotta (olvassa): «Nem tudok minden egyes adatra válaszolni, amint hallottam ezeket, mert sietve szólalok fel, azt az egyet azonban mondhatom, hogy az adatok egy részét megvizsgáltam és elrendeltem, hogy ezek az ügyek likvidáltassanak. Ezeknek az ügyeknek likvidálása a pénzügyminisztériummal egyetértésben folyik ezidőszerint, különösen a Ricora és az Anyagraktárra vonatkozólag.» Ez történt 1931 augusztusában. Szeptember elsején ült össze a 33-as bizottság 6-os bizottsága Teleszky János elnöklete alatt és a Házzal közölt jegyzőkönyv szövege szerint a következő történt (olvassa): «A népjóléti és munkaügyi miniszter úr javaslatára kimondotta a bizottság elvben, hogy a tárca körébe tartozó két üzem. Az Országos Közélelmezési Üzem és a, Rico kötszerművek lehetőség szerint mielőbb megszüntettessenek.» Tehát a népjóléti miniszter itt kijelentette augusztusban, a 6-os bizottság pedig kimondotta szeptemberben, de megállapítható a népjóléti minisztérium aktáiból is, hogy Vass József miniszternek van egy feljegyzése 1925-ből, amikor már ő megállapította az aktákban, ülése 19S2 április 14-én, csütörtökön. 369 hogy a Rico létezését egyáltalán nem tartja 'szükségesnek és ennek következtében természetes, hogy miközben mi itt Ibizottsági üléseket tartunk, a Rico tovább működik, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) mert Mauthner István vezérigazgató úrnak sikerült most egy új plattf ormot találni: a hadügyi érdeket, a honvédelmi érdeket, amely súlyosan sértve volna azáltal, hogyha) nem ezek a kötszerek állnának rendelkezésre. (Zaj a baloldalon.) Erre én csak a következőt vagyok bátor megjegyezni. A fővárosi gyógyszernagykereskedőknél legalább hatszor annyi gyógyszer van raktáron, mint a Rico-ban. A fővárosban a két legnagyobb vattagyár legalább tízszer olyan kapacitással dolgozik, mint a Rico kötszergyára. Ezt a kormány bátrmely pillanatban! megállapíthatja. És ezek után kiváncsi vagyok, hány miniszteri nyilatkozat fog még elhangzani addig, amíg ez az üzem végre ennyi kijelentés után megszűnik. (Zaj a baloldalon. — Kűn Béla: így pártolják a kisipart.) Ugyanilyen az árak tekintetében igen mulatságos és jellegzetes eset az, amely az Állami Művégtaggyárban játszódott le. A kisiparosok évek óta hangoztatják, ih agy minek ezt az üzemet fenntartani, hiszen — mondják, — mi mindent magunk is meg tudunk csinálni. (Kun Béla: Így pártolják a kisipart! — Nagy Emil: Hagyd beszélni már a szónokot, Kun Béla!) Elnök: Csendet kérek! Éber Antal: A népjóléti minisztérium még a múlt évben hat iparost felhívott ajánlattételre. Ezek az iparosok tettek is egy együttes ajanlatot, ezt kiadták a Művégtaggyár gondnokának, akiről nem lehet állítani, hogy éppen életbevágó érdeke» hogy ez a művégtaggyár megszűnjék. Ez jelentést terjesztett be, amelyben azt mondja, hogy ezek egyrészt nem értenek a művégtagok gyártásához, másrészt pedig oly olcsón tették az ajánlatot, hogy ebből is látszik, hogy nem szakértők, tehát a felelősséget nem lehet elvállalni azért, hogy ezt az ajánlatot komolyan vegyék, hanem újabb két céget kell felhívni ajánlattételre, mert ezek azok, amelyeknek szakértelmében bízni lehet. Ez a két cég azután eljárt az ipartestületnél, annak érdekélben, hogy adjanak be kollektív ajánlatot. Sikerülj is a többieket rávenni arra, hogy miután látták, hogy az olcsó ajánlat a megbízhatatlanság kritériumát hordja magán, 30%-kai drágább áron tegyenek ajánlatot. Erre azután az ajánlatot elutasították, mert most már ez a 30%-kal magasabb ajánlat 14 ezer pengő pluszt jelentett az Állami Művégtaggyár által eddig felszámított árakkal szemben. Méltóztatnak látni, hogy hogyan állanak az állami üzemek árnivellálás ai. Ugyanígy van a fővárosnál. (Gáspárdy Elemér: Rosszabbul.^ — Kun Béla: Ne tessék közbeszólni.) A főváros kenyérgyára fenntart egy tésztaüzemet és ennek a tésztaüzemnek privilegizált helyzete van, tudniillik az összes kórházaknak, ínségakcióknak, emberbaráti intézményeknek kizárólag ez szállíthat tésztát, tésztaneműeket. Ez teszi lehetővé neki azt, hogy a kenyér áránál aztán gyilkos versenyre keljen a magán-sütőiparosokkal és a közvélemény előtt azután úgy látszik, hogy ezek a magánpékek, ezek a kispékek uzsorázzák ki a közönséget, mert Ihiszen a főváros kenyérgyára (Gáspárdy Elemér: Nem fizet adót!) mennyivel olcsóbban tud szállítani. Megállapítom, hogy a tarhonyát,^ — a Fővárosi Kenyérgyár szállítja ezt a kórházaknak és a főváros intézményeinek, ahol természetesen igen nagy mennyiségekről van