Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-65

322 Az országgyűlés képviselőházának inségakció ott, ahol arra szükség van, még a folyó hó folyamán is működik. Az inségakciónak egyéb vonatkozásaira részletesen nyilatkoztam már azokban a válaszokban, amelyeket Propper Sándor képviselő úrnak múlt évi december hó 16-án és folyó évi január hó 15-én előterjesztett interpellációira megadni szerencsém volt.^ Kérem a t. Képviselőházat, hogy ezen válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1932. évi április hó. Károlyi s. k.» Elnök: Az interpelláló Turchányi Egon képviselő urat illeti a viszonválasz joga. Turchányi Egon: T. Ház! Megtisztelve érzem magam, hogy a miniszterelnök úr szíves volt interpellációmra válaszolni, (Mojzes János: Nesze semmi fogd meg jól!) bár azt hiszem a válasz felolvasása által e zajban a Ház többsége róla tudomást nem szerezhetett. (Egy hang balfelöl: Senki sem!) Megtisztelve érzem magam, mert az utóbbi időben az a helyzet alakult ki, (Zaj. — Elnök csenget.) hogy a Ház elé csak olyan ügyek jönnek, amelyek a közérdek szempontjából a • legjelentéktelenebbek, a fontosság szempontjából középdimenziójú dolgokat előre vagy utólag megmutatják Ei öö~EÍS bizottságnak, viszont amikor húsba és vérbe vágó intézkedésről van szó, akkor a törvényhozás feje felett történnek az intézkedések. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) En komoly és súlyos kérdéseket vetettem fel. Olyan súlyos kérdéseket, amelyeknek pillanatnyi emlegetése ahhoz a derült hangulathoz képest, amely az utóbbi idők folyamán annyiszor ömlik el indokolatlanul ebben a fényes teremben, talán nem is tetszik idevalónak. A reájuk adott válaszban, mit elolvasva, szinte egyedül ismerhetek, jószándékot és jóakaratot látok. A miniszterelnök úr válaszára azonban illik az az arab közmondás, hogy «a malmot zörögni hallom, de a lisztet nem látom». A jóakaratú és jószándékú kijelentések megvannak^ benne, de az intézkedések a messze távol ködéből integetnek. A gazdasági válság enyhítésére várt intézkedések helyett a miniszterelnök úr azt mondja válaszában, hogy az exportlehetőségeket fogják fokozni. Vájjon hogyan képzeli ezt a miniszterelnök úr? Vájjon a Külkereskedelmi Intézet útján képzeli ezt, azon a Külker esdelmi Intézeten keresztül, amely 300.000 pengő évi szubvencióval van beállítva a költségvetésbe és amely legutóbbi üzleti évének jelentésében azt tünteti fel, hogy összesen csak 142.000 pengő külföldi közmunka jellegű megrendelést tudott a magyar kereskedelem, a magyar gazdasági élet részére biztosítani, amely kimutatja, hogy 65.000 pengő jutalékot vett fel az intézet, kétségtelenül jogosan, de olyan módon, hogy az ember a mérlegben az ellenértéket nem tudja mégtalálni? Vájjon ez a Külkereskedelmi Intézet, amely évente 300.000 pengőjébe kerül az országnak s ugyanakkor adminisztrációja és személyi kiadásai 252.000 pengőt tesznek ki. fogja az exportlehetőségeket nagyobbítani?^ Vagy a magángazdaságoknak talpraállítását azzal fogja elősegíteni, hogy fenntartja azt a rendszert, ahogyan eddig az állami megrendelések a magáncégeknek kiadattak? Nemrég halt meg az egyik nagy magyar bőripari cég beltagja és a megmaradt hagyatékot hivatalosan húszmillió pengőre becsülték. Senki setm talál albh'an diffikultálni valót, hai valaki után húszmillió marad egy hosszú és szorgalmas élet eredményeként, de amikor az ember önkéntelenül azt nézi, hogy ez a bőripari cég — a Wolffner-bőrgyárról van szó — hol és merre találta meg az ő hallat6 5. ülése 1932 április 13-án, szerdán. lan anyagi előnyeit, akkor kénytelen meglátni, hogy a honvédelmi minisztériummal van például egy 15 évre kötött szerződése, amelyet 1920-ban kötöttek meg és amely arra kötelezi a honvédelmi minisztériumot, hogy minden bőripari munkából 40%-ot köteles a Wolffner-gyárnak kiadni, (Müller Antal: 60%-ot!) tekintet nélkül arra, hogy a nyomorgó kisiparosság mennyi igényt támaszt ezeknek a munkáknak elvégzésére. Ez a 15 éves szerződés két és fél év múlva jár le, de már most tapogatózások indultak meg a meghosszabbításra. Nagyon örülök, hogy az interpellációmra adott válasz beleesik az iparfejlesztési törvény tárgyalásának idejébe, mert ha a magyar iparosságot, amely a kétségbeesés szélén van, meg akarjuk segíteni, akkor az állami megrendelésekkel az ő kisexisztenciáikon kell segíteni és nem a nagy behemótvállalatokon. (Elénk helyeslés és taps a balközépen. — Gáspárdy Elemér: Az üzemeket megszüntetni! — Farkas István: Munkásainak pedig éhbért fizet a Wolffner-gyár!) Azt mondj ci ti miniszterelnök úr interpellációmra adott válaszában, hogy a gazdasági válságot enyhíteni fogja a közületi terhek csökkentésével. Valószínűnek tartom, hogy a közületi terhek csökkentésének említése a válaszba azelőtt íratott be, mielőtt az adóemelésről szóló rendelet a törvényhozás és a 33-as bizottság feje felett napvilágot látott. Az intézkedés és az interpellációra adott válasz egymással ellentétben van; ezt kénytelen vagyok itt leszögezni. Szóvátettem a földhöz juttatottak terheinek újjárendezését, szóvátettem az Ínségnek újjárendezését, szóvátettem az inségakciót. Interpellációmban én mozaikdarabokat illesztettem össze egységes képpé a t. Ház előtt, amivel azt kívántam elérni, hogy ismerjék meg a vidéki nyomorúságot. Mert abban a derült hangulatban, amely itt anynyiszor elömlik, úgy látszik, könnyen megfeledkeznek arról, mi van künn. Künn a végzet fenyegetése suhog. Azóta is, hogy interpellációmat megtartottam, jártam a gazdag Dunántúlon, és voltam 4000 lakosú községben, ahol számos házat találtam, amelyben nem tudnak begyújtani, , mert nincs pénzük gyufára, hanem mint az ősemberek korában tették, a szomszédoktól kérik a parazsat. Es nem ég a szobában és az istállóban gyertya, vagy petróleum, mert nem telik rá, hanem zsírba mártott madzaggal világítanak. Ezek nem olyan részletek, amelyeknek jelentősége lebecsülhető, ez keresztmetszete ma a magyar életnek s arra int bennünket, hogy az intézkedéseknek nemcsak ígéretekben, nemcsak ólomlábakon kell közeledniök, hanem gyakorlatban, erőteljes tettekkel és kíméletlenül mindennel szemben, ami az általános nemzeti érdekkel szembehelyezkedik. (Ügy van! a balközépen.) Ma már a nemzeti lét alapjai rendülnek meg és ez a Ház felelős azért a jövőért, amelyért generációk és generációk hajlandók áldozatokat hozni és küzdelmeket vívni, de elvárják tőlünk, hogy ezt a lehetőséget megadjuk nekik. T. Ház! Mivel látom a jóakaratot és a jószándékot a miniszterelnök úr válaszából és mivel az interpelláció tudomásul nem vételével a helyzeten ma nem változtathatok, a megtiszteltetést azzal viszonzom, hogy az interpellációra adott választ tudomásul veszem. (Elénk helyeslés és éljenzés a balközépen.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a