Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-55

Az országgyűlés képviselőházának 55. ülése 1932 február 25-én, csütörtökön. 23 rúbb alkalmazása akadályozhatná az ilyen regionálisan elhatárolt egyezségeket, ami egy oly súlyos pillanatban, mint amilyen az, amelyben mi ezidőszerint élünk, oktalanság volna.» A második bizottságnak ezt a jelentését különben a Népszövetség assemblée-ja is jóváhagyta, tehát a jelenleg létező legmagasabb nemzetközi instancia is a gazdasági bizottság jelentésének értelmében az ilyen regionális kivételeknek rnegengedhetősége mellett foglalt állást. Van azonban valami igazság abban, amit Eckhardt Tibor t. képviselőtársam mondott, abban tudniillik, hogy azok a regionális szerződések, azok a preferenciális megállapodások, amelyeket Magyarország kötött az elmúlt esztendőben, nem váltak be. Ezt azonban két szempontnak kidomborításával könynyen meg lehet magyarázni. Nem is akarok belemenni abba, hogy maguk azok a megállapodások, amelyek nálunk létesültek, szerfelett bonyodalmas konstrukció alakjában lettek életbeléptetve, amely konstrukcióval szemben még olyanok is, akik ezekben a tárgyalásokban résztvettek, az első pillanattól kezdve erős szkepszist tanúsítottak és nem akarom említeni azt az előre nem látott nehézséget sem, amely a^ gazdasági helyzetnek hirtelenül beállott romlása folytán ezeknek a szerződéseknek jótékony hatását, amelyet joggal lehetett volna tőlük várni, bizonyos mértékig paralizálták. Van azonban ezenkívül még két olyan ok, amely megmagyarázza azt, hogy speciálisan ezek a szerződések miért nem váltották be azokat a reményeket, amelyeket mi hozzájuk fűztünk. Sajnos, azok a preferenciális megállapodások, amelyek legalább is Közép-Európában az elmúlt esztendőben megkíséreltettek, — megkíséreltelek, mert hiszen életbe nem lépett egyik sem — mindig a legkényesebb és a legnehezebb vonatkozásokban akarták ezt az elvet megvalósítani. A preferenciális alapgondolat lebegett azoknak a szeme előtt, akik az osztrák-német vámuniót akarták megteremteni. Ez a preferencilális gondolatnak alkalmazása volt tehát egy olyan kérdésre, amely az európai politikának ma egyik legnehezebb és legkényesebb kérdéséhez tartozik. Természetes, hogy ezt a preferenciális rendszert, amely legutóbb is itt KözépEurópában bizonyos nóvumot alkot, ebben az egész speciálisan nehéz helyzetben keresztülvinni nem lehetett. De azok a szerződések is, amelyek egyfelől Németország, másfelől Románia és Spanyolország között, azután Franciaország és Magyarország, Olaszország és Magyarország között létesültek, tulajdonképpen egy kissé félreestek attól a vonaltól, amelyen a preferenciális megállapodásoknak megvalósíthatósága nézetem szerint nehézségbe nem ütközhetik. A Népszövetségnek határozatai szerint — amint ezt az imént voltam bátor felolvasni — a preferenciális rendszernek elgondolása az, hogy olyan népek, olyan országok közt jöjjön létre, amelyek közt bizonyos etnográfiai, földrajzi, vagy történelmi kapcsolat áll fenn. Ez azonban azokban a vonatkozásokban, amelyekben ezek a preferenciális •szerződések létesültek, egyáltalában nem állítható, mert Németország és Románia közt sem etnográfiai, sem történeti, sem földrajzi kapcsolat nincs, és ugyanez mondható azokról a más relációkról, amelyekben a preferenciális rendszer alkalmazását megkíséreltük. Azt hiszem, ha a preferenciális rendszer abban a keretben^ létesül, amely keretet a Népszövetség határozatai kijelöltek részére, hogy tudniillik olyan országokat füz össze egymással, amelyek -közt akár etnográfiai, akár történeti, akár földrajzi kapcsolatok vannak, akkor nem kell tartani attól, hogy ezt a preferenciális rendszert bárki is kifogásolja, akkor az simán fog életbeléphetni. Abban az esetben azonban, ha mégis minden várakozás ellenére bizonyos nehézségek támasztatnának a tekintetben, hogy Magyarország olyan országokkal — «amelyekkel akár etnográfiai akár történeti, akár földrajzi okoknál fogva szorosabb gazdasági viszonyban van», bizonyos preferenciális szerződéseket létesítsen, akkor megvan a módja annak, hogy Magyarország magának itt szabadkezet biztosítson, hiszen azokkal az országokkal való szerződéseket, amelyek a. preferenciális rendszer alkalmazása ellen kifogást emelnek, hat hónapra fel lehetne mondani, és ha ma nincs szabad kezünk, hat hónap múlva szabad kezet tudunk magunknak teremteni. Igaz, hogy amikor a német-román és a német-magyar ^ preferenciális szerződés ellen hét külföldi állam a legtöbb kedvezményes klauzulára való hivatkozással óvást jelentett be, nem lehetett — legalább ezidőszerint és eddig — ezzel az óvással szemben az illető szerződéseket életbeléptetni. De ennek is megvan a magyarázata, Németország kivitelének másfél százaléka irányul Magyarországba. A német kivitelnek sokkal nagyobb része irányul azokba az országokba, amelyek a preferenciális rendszer életbeléptetése ellen Berlinben óvást emeltek. Nem lehet várni, hogy Németország felmondja a szerződéseket olyan országoknak, amelyekkel neki sokkal sűrűbb kereskedelmi forgalma vatn, a imi kedvünkért, ahova a német kivitelnek csak másfél százaléka^ megyDe ha a középeurópai országokat, a mi szomszédainkat és magunkat vesszük szemügyre, akkor itt egészen máskép áll a szituáció. Hiszen Románia kivitelének 29 százaléka, Cseh-Szlovákia kivitelének 30 százaléka, Ausztria kivitelének 31 százaléka, Jugoszlávia kivitelének 51 százaléka és Magyarország kivitelének 53 százaléka megy ezekbe a most felemlített szomszédos országokba. Ha tehát itt fel is merülne az a helyzet, hogy egy preferenciális rendszer életbeléptetése ellen nálunk valaki tiltakoznék, mindig meg volna a gazdasági indokoltsága annak, hogy felmondjuk azokat a tiltakozó államokkal kötött szerződéseket, amelyek reánk nézve távolról sem olyan fontosak, mint azok az érdekek, amelyeket ezeken a középeurópai országokon belül egymásra támaszkodva meg tudnánk oldani. Igen t. Képviselőház! Nézetem szerint ragaszkodni lehet és kell a preferneiális rendszerhez, mert nem tudom magamnak elképzelni, hogy máskép meg tudjuk találni a mi mezőgazdasági termékeink részére azt a biztosított és védett piacot, amely nélkül sem a mi mezőgazdasági válságunkat nem tudjuk megoldani, de amely nélkül nem fogunk megbirkózhatni azokkal az általános gazdasági és pénzügyi bajokkal som, amelyek alatt ma az egész ország olyan súlyosan szenved. A magáim részéről azon a nézeten vagyok, — amely nézetemnek már sokszor kifejezést adtam — hogy elsősorban azokban a relációkban kellene megpróbálni a kérdésnek preferenciális alapon való megoldását, amely országok gazdasági szervezete mintegy kiegészíti a mi gazdasági szervezetünket, szóval az ipari országokban, amelyeknek mezőgazdasági termékek behozatalára van szükségük, és aimelyek a mi mezőgazdasági termény fölöslegeinket esetleg félve-