Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-64

278 Az országgyűlés képviselőházának biek még az ő hibáján kívül eső okokból ered­nek — önmagával nagyon sokszor meghason­lott és civakodó. A tünetek javuló tendenciát (mutatnak és ha én most nézem ennek a törvényjavaslatnak má­sik nagy elgondolását, hogy mit és hogyan akar itt segíteni, azt hiszem, úgy tudom legjobban kifejezni a törvényjavaslat lényegét, hogy ke­resi a módot, hogy ez a sokféle és nagy társa­dalmi réteg, ez a kisiparostársadalom egyszer már egy szervezetbe jusson, ahol kialakul a kézművesipari többség. Most számtalan szabad társadalmi szervük van, amelyek nem mindig mentek együtt, és itt Frühwirth t. képviselő­társamnak nem adhatok igazat, amikor a Ke­reskedelmi és Iparkamara különböző termelő­ágait állítja egymással szembe. Azoknak is megvan a maguk nagy feladata és nagy jelen­tősége. Nem mintha nem tartanám szükséges­nek a kisipari szervezet külön voltát, hiszen az egész törvényjavaslat ezt intendálja. Sajnos, maguk a kisipari szervezetek is nagyon sokszor — személyi és egyéb momentumoktól vezettetve — nem parallel mentek a kisipari érdekek veze­tésében és elősegítésében, hanem egymással szembeszegezetten és voltak sokan éppen a kis­iparosokkal nem szimpatizáló rétegekben olya­nok, akik talán nemcsak hogy örültek ezeknek a kisipari szembefordulásoknak, hanem azt mes­terségesen is szították, mert nagyon jól tudták, hogyha egy 100 percentes erőből jelentkezik is egy 75 percentes irányzat, de ha 25 percentet szembe lehet állítani, már csak a fele érvénye­sül az egész erőkifejtésnek. Aki reálpolitikus, komoly ember és nem akar «rálicitálni», az — meg kell őszintén mon­danom — nem követi a Frühwirth t. barátom által követett példát, hanem meggondolja azo­kat a hihetetlen nagyszámú feladatokat, ame­lyek előtt ma a kormányzat .áll speciálisan a kézműipar tekintetében s be kell hogy lássa, hogy ezeket a kérdéseket, ezeket a hallatlan nagyszámú gazdasági, pénzügypolitikai és szo­ciális kérdéseket egy törvényjavaslattal meg­oldani nem lehet. Nem is akar ez a törvény­javaslat több lenni, mint amilyen és nem is tekintjük jobbnak, mint amilyen lehet és lesz, de abban bízunk s mint ahogy különösen be­szédemnek különösen a központi szervre vo­natkozó részénél leszek bátor kiemelni, hogy e tekintetben, különösen a szervezési kérdésben komoly eredményeket fog produkálni. T. Ház! Bármennyire szóljon is ez a javas­lat tisztán csak szervezeti kérdésekről, — sze­rintem inkább csak szervezeti elgondolásokat tartalmaz — és nem is azért, mintha azt hinnők^ hogy a miniszter úr nem ismeri ezeket, de úgy érezzük, hogy ezen a helyen is rezonálnia kell azoknak a fajdalmiaknak és kívánságok­nak, amelyeket a kisipar hangoztat gazdasági, pénzügyi tekintetben. Lehetetlen tehát, hogy bár egészen röviden, pár szóval én is ki ne térjek ezekre. A népjóléti minisztérium beszüntetésének nem vagyok híve, bár ezt megfontolandónak tartom pro és kontra, de úgy érzem, hogy itt egy nagyon fontos érvet ki kell emelnünk. Ez az, hogy nem szabad olyan miniszteriális konstrukciót megengednünk, amely odavezetne, mintha szociális kérdésekkel Magyarországon csak egy minisztérium foglalkoznék. Ezt hibás­nak tartanám, mert esetleg arra a kényelmes álláspontra vihetne rá egy es szakminisztereket, hogy ők maguk, saját tárcájukon belül, a szo­ciális szempontokat ne érvényesítsék azzal az indokolással, hogy itt van az a társminiszter, 6íp. ülése 1932 április 12-én, kedden. aMnek ezzel a kérdéssel foglalkoznia kelL *En is kérném a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy maradjon ezen az úton nagyon nehéz gazdiaságpolitikai munkája mellett és közben sohase feledkezzék meg arról a szociális olaj­cseppről, amelyről éppen a gépek minisztériu­mában, a kereskedelemügyi minisztériumban — hiszen az egész ipari munkásság kérdés­komplexuma odatartozik — gondoskodni kell. (Ügy van! jobbról és középen.) Mik ezek az égető kérdés ekl A kisipari hitel. Erről sokat hallott a miniszter úr, sok újat nem is mondhatok. Csak megemlítem, hogy a probléma lényegét a jó decentralizá­cióiban látom. Lehetetlen az, hogy a vidéki kis­ipar, amely végeredményben mégis elsősorban van a szívünkhöz nőve, mert a pesti kisipar megtalálja a maga külön szervezeteiben az érvényesülését, a hitelkeresésében kénytelen le­gyen az ország centrumában jelentkezni egy nehézkes, keresztül hihetetlen és költséges eljá­rás során, melynek vége az, hogy sohasem tud­tuk a hitel hajszálerein keresztül azokat a pén­zeket, amelyeket nagy áldozatkészséggel itt megszavaztunk, a vidéki kisiparnak juttatni­En alig hiszem, bár tudom, hogy merész az, amit mondok, hogy a kisipari Ihitelszerv, mint külön szerv fenntartható legyen. Nemcsak azoknál a hibáknál fogva, amelyek az Iparosok Országos Központi Szövetkezeténél voltak, amelyeket ők maguk is beismernek, hanem azért is, mert ez a szerv külön kisipari vidéki fiákszervezeteket kiépíteni képtelen, mert hi­szen a vidéki kisiparosság száma és' ereje nem alkalmas arra, hogy a vidéken valami címen külön fiókot állítson fel. Nem látok más utat, — isenkinek a megbízásából és kérésére nem beszélek — mint ha az Országos Központi Hitelszövetkezet visszatér eredeti hivatásán kí­vül, tudniillik a magyar földmívesség megse­gítésén kívül külön ágazatként a kisipar hitel­ellátására és külön erre rászánt fedezetből vidéki fiókjai útján a kisipart hitelhez jut­tatja. Egy nagy központi szerv minden jóin­dulat ós igyekezet mellett ezeknek a felada­toknak, amelyeket egy vidéki fiók meg tud ol­dani, megfelelni nem tud. Az igazi főprobléma mégis csak a termelés problémája marad és itt ez a javaslat, szem­ben a régi iparostörvényjavaslattal, kétségte­lenül új és nagyon életrevaló eszméket hoz, hiszen az ipartestület egyik fontos feladatává teszi a termelés terén a racionalizálást és egyéb olyan szempontok előtérbe juttatását, amelyek nélkül ez a szegény kisipar a gépek versenyében nem 'állhat meg. Nem helyezked­hetünk arra az álláspontra, hogy mivel a gép olcsóbban tökéletesebbet és jobbat termel, min­den más pusztuljon, ami ezzel szemben áll. Nekünk modern politikusoknak, akiknek szociális érzékünknek is kell lennie, minden racionalizálási és technikai fölénnyel szemben fel kell tennünk a kérdést, hogy vájj on gép-e az első vagy pedig az ember. Az ember védelmi szempontnak kell a modern politika alapvető elemének lenni. Mindent el kell követni, hogy a modern technika vívmányait összeegyeztessük ezzel a szociális és emberi szemponttal, ami nem lehet másként, mint ha a kereskedelemügyi miniszter úr továbbra is céljául tűzi ki a kis­ipari termelésnek szövetkezetek vagy más szer­vek útján racionálissá tételét, hogy elbírja a versenyt. Erre a kis támaszra, kis mankó nyújtására szükség van, mert különben minden mesterséges élesztési és életbenmarasztási kí­sérlet meddő lesz. (Ügy van! jobbról.) Tovább kell mennem, mert bár a párt hi-

Next

/
Thumbnails
Contents