Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-63

â6Ô Az országgyűlés képviselőházának ben rejlik. Igazán nem kívánom azt állítani, hogy az önkormányzatoknál nem történt túl­költekezés, mert történt, azonban nem oly mér­tékben felelősek az önkormányzati testületek azokért a pénzügyi zavarokért, amelyek nálunk is jelentkeznek, mint ahogy az a közvéleménybe beidegződött, vagy beidegeztetett. A törvényhatóságok, legalább is a városok, amielyeknek ügyeit jobban ismerem, kiadásaik­kal körülbelül ugyanabban a keretben mozog­nak, amelyben békében mozogtak. A bevételeik­nél jelentkezik lényeges differencia, s ennek konstatálása annál fontoaabb, mert a törvény­hatóságok területe, kivéve egyes csonka vár­megyéket, ma is ugyanaz, ami békében volt, ellenben megnövekedett a lakosságuk, bonyo­lultabbakká váltak a lakosság életviszonyai s mindezeken felül még a közigazgatás is a . viszonyokszabta szükségszerűséggel — sokszor az én meggyőződésem szerint anélkül is — sok­kal több kérdésbe kénytelen beleavatkozni, mint amennyibe eddig beleavatkozott. Ha tehát ilyen körülmények között mégis & f törvényhatóságok kiadásai körülbelül a békebeli keretekben mozognak, akkor ott szük­ség lehet arra, — van is szükség arra — hogy ennek az országnak és népének legyengülésé­hez mérten szűkebbre szorítsák össze a kiadá­sokat, de nem lehet szó arról, hogy ott olyan mértékű túlköltekezés történt volna, amit el kellene ítélni. Változtatni kell rajta, segíteni kell. Hogy a bevételek annyira csökkentek és ezáltal differencia állott elő a törvényhatósá­goknál, annak főoka — mint említettem — min­denesetre a lakosság anyagi leromlása, aminek következtében az adóbevételek és a nem adó természetűek, vámok, fogyasztási adók, stb., rohamos és igen nagy arányú csökkenést mu­tatnak. Ha pedig vannak olyan önkormányzati tes­tületek, — amint hogy vannak — amely önkor­mányzati testületek jelentékenyebb földbirtok­kal rendelkeznek, hát akkor természetes, hogy azoknak a földbirtokkal rendelkező törvény­hatóságoknak nem lehet jobb helyzetük, mint amilyen helyzete van annak, aki maga mun­kálja a földjét. Ugyebár, azok, akik maguk munkálják a saját földjüket, vagy bérlik a föl­det, de önmaguknak dolgoznak, egyre-másra vallják itt, hogy a gazdálkodás jövedelmeiből! ama megélni nem tudnak? En tehát világért sem akarok egy hibás eljárást takargatni, amely kellő időben nem tért vissza szűkebb határok 1 közé á nem vette észre a viszonyok változását. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy arra hivatkozzam, vájjon ki vette ezt észre ebben az országban, észrevette-e a kormány a mágia hatáskörében? ö is beleesett ugyanebbe a hibába s ha ez így van, akkor talán még sem feltétlen szükség az, hogy az önkormányzatot, ha időszakosan, ha meghatározott időre is, ilyen drákói rendelkezésekkel szinte teljesen megsemmisítsük. Mert az az önkormányzat, amely bevételeit és kiadásait nem szabhatja meg szabadon, illetőleg amelynek költségveté­sébe a miniszter beírhat és abból törölhet a jóváhagyás alkalmával bármit, és mindezt min­den jogi ellenőrzés nélkül teheti, az az autonó­mia, az az önkormányzat többé már nem lehet önkormányzat. Hogy az önkormányzatok idejében nem vették észre a bajokat és hogy kellő időben 1 nem alkalmazkodtak a viszonyokhoz, annak fő oka — meg vagyok róla győződve — éppen az volt, hogy az önkormányzatok rendszeresen elsorvadtak. Elsorvadt elsősorban a háború alatt az önkormányzati szellem és az önálló 63. ülése 1932 április 8-án, pénteken. gondolkodás, amikor szükségképp kénytelen volt a kormány oly rendeleteket kiadni, ame­lyek úgy a polgárok, mint az önkormányzatok jogait is igen lényegesen megnyirbálták és visszaszorították. Négy és fél háborús esz­tendő nem múlhatott el nyomtalanul az ön­kormányzatok fölött, de amikor a polgári ura­lom a forradalmak után visszaállt és a viszo­nyok kezdtek rendeződni, az önkormányzatok egyfelől nem kapták teljesen vissza jogaikat, másfelől pedig az a szerencsétlenség érte őket, hogy egy tíz-tizenöt évvel azelőtt választott törvényhatósági bizottság intézte a vármegyék és városok sorsát, amely törvényhatósági bi­zottság tagjai jórészt már elvesztették az ösz­szefüggést a közönséggel s sokszor magukkal az életviszonyokkal is, mert kényelemben és a közdolgokból kikapcsolódva éltek. Az 1929. évi XXX. te. ismét erősen kor­látozta az autonómiát. Nem óhajtok foglal­kozni vele, nem akarom részletesen felsorolni ezeket a korlátozásokat, azonban egyre mégis rá kell mutatnom. Nevezetesen e törvényható­sági bizottság összeállítása a törvényhatósági városokban olyan, hogyha az összes választók által választott tagokat a választók egyhan­gúlag megválasztják, akkor ez törpe minori­tás lesz a törvényhatósági bizottságban. Ilyen körülmények között abban az autonómiában elegendő erő és elegendő élet, különösen az olyan iskola után, amilyenen a háború alatt keresztülment, nem lehet s így kevéssé cso­dálható az, ha annak működése ebben a tekin­tetben jogos kifogásokra ad okot. T. Képviselőház! Ha azonban azt keres­sük, hogyan történhetett ez, akkor bele kell néznünk az 1886. évi XXI. tcikkbe, szóval a vonatkozó törvényekbe, amelyek az autonó­miák felől rendelkeznek és ha belenézünk, ak­kor azt látjuk, hogy azoknak az intézkedések­nek, azoknak a túlköltekezéseknek, amelyek ma túlköltekezéseknek tűnnek fel és bizonyos tekintetben fenn is állanak, túlnyomó nagy része miniszteri jóváhagyással történt s ha miniszteri jóváhagyással történt, akkor az el­követett hibáért azt a minisztert, aki abban eljárt, legalább akkora felelősség terheli, mint a törvényhatóságot, mert az a törvényhatóság esetleg a közvélemény nyomása alatt állott, amely nyomás kényszerítette bizonyos beru­házásokra, befektetésekre, mintegy kényszerí­tette arra, hogy ebből a célból felvegye azo­kat a szörnyű drága külföldi kölcsönöket, va­lutáris kölcsönöket, de a miniszter távol volt onnan, nem állott ez alatt a nyomás alatt, legalább is ez a nyomás a miniszterig csak nagyon elgyengülve érhetett fel, viszont a miniszter magasabban áll, messzebb lát, neki tehát hamarabb észre kellett volna vennie, hogy ebből baj keletkezik, hogy ebből baj tá­mad, mint ahogyan annak ía vidéki közület­nek kellett, vagy amint attól várni lehetett. Ilyen körülmények között, amikor az 1929. évi XXX. te. igen széleskörű jogkört biztosít a miniszternek és a főispánnak, s amikor az 1886. évi XXI. és XXII. te. is igen hatályos eszközöket ad a kormány kezébe arra, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye, én ennek a törvénynek felújítását, egy ilyen újabb sza­bályozását és ezeknek az közületeknek további gyámság alá vételét nem tartom az ország ér­dekében állónak. Nem tartom pedig azért, mert ennek az országnak ereje az önkormány­zati testületeken keresztül mindig a népből fakadt és ez hatotta át az ország közületét még akkor is, amikor bizonyos korlátozások

Next

/
Thumbnails
Contents