Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-61

192 Az országgyűlés képviselőházának szűkreszabott kenyeret, amely mindenét jelenti a magyar népnek, mégis megkereshesse. Igen t. Képviselőház! A statisztikai tör­vényjavaslat tárgyalásánál csekélységem t bá­tor volt a miniszterelnök úr figyemét fehívni arra az indítványra, hogy minden statisztikai felvételből hiányzik a mezőgazdasági munká­sok életére, munkahiányára, munkalehetősé­gére vonatkozó statisztikai felvétel- Ha ez nincs készen, hogy ez nincs a kezeim közt, hogy ez mennyi, a bizonytalanságban nem tudok kellő matériát gyűjteni sem ter­mészetiekben, sem anyagiakban, nem tudom ezt megadni, csak a bajok jelentkezése alkal­mából tudok momentán a nagy tömegeken se­gíteni. A szociális problémáknál is egy terv­gazdálkodást kell felépíteni és annak keretén belül kell, hogy a magyar nép érezze, hogy az egész polgári társadalomnak és a kormány­zatnak minden tevékenysége odairányul, hogy az ő életlehetőségeit biztosítsa. Máskép ki le­szünk téve itt mindenütt a legnagyobb ostrom­nak és ki vagyunk téve annak a szégyenletes — mert hiszen az illetők maguk is szégyenlik — koldulási inváziónak, amikor tagbaszakadt derék magyar ember, aki máskor a szomszéd­jába nem ment el kenyérért, még kölcsönke­nyérért sem, mert a nemzeti, vagy magyar parasztbüszkeség az ellen tiltakozik, most kol­dusmódra megy, hogy nyomorult életét ten­gethesse. Ha tehát az okokat keresem, hogy mi az oka a mezőgazdasági munkanélküliség nagy részének, amint jeleztem, megtaláljuk ezt abban, hogy az országot megcsonkították. Ha azonban sokan vagyunk is, kisebb darab, de biztos kenyeret mindenki számára lehető­leg biztosítani kell. A gépeknek a mezőgazda­ságba való beállításával is nagyon sok ember veszítette el a kenyerét és ezt nemcsak az uradalmakban alkalmazott gépekre értem, ha­nem a kisparasztoknál beállított, lóval húzott mezőgazdasági gépekre is, amelyek a békebeli­hez viszonyítva igen sok szegény embert tesz­nek munkanélkülivé azért, mert békében vagy pénzben kereste meg azt a kis napszámot, vagy pedig — ami szerintem leghelyesebb megoldási mód, amely a gazdán is segít, de nagy mér­tékben segít a mezőgazdasági munkáson is — részes földben kapta meg és egész nyári fá­radságos munkájával, tele zsákot tudott télire bekötni s a telet mégis valahogy át tudta élni. Erre gondolok, amikor interpellációm ten­gelyévé a mezőgazdasági munkások téli ellá­tását tettem. A miniszter úr is kijelentette, hogy nagy bajunk ;az, hogy 200.000 holddal több a búzatermésünk, mint amennyi kívána­tos volna, hogy ennek legalább a felét kuko­ricatermelésre kellene átváltoztatni, mert az mégis abszurdum, hogy búzát kivinni nem tudunk és hizlalásra balkáni vagy brazíliai kukoricát hozunk be. Hiányzik tehát ez a terv­gazdálkodás, amely előírja, hogy ki-ki milyen arányban ossza be mezőgazdasági területét, hogy megtermeljük azt, amire ebben az or­szágban elsősorban van szükség. Itt adódnék mód és alkalom erre, bár ez egy kissé erősza­kolt, vagy drasztikus, de nem szabad meg­riadni ettől, amikor az emberek szociális jólé­téről, sőt tovább megyek, a mindennapi nyo­morúság kikergetéséről van szó, hogy valami módon hassunk^ az uradalmakra, a kisbirtoko­sokra, hogy állítsák le a mezőgazdasági gépe­ket, hogy adjanak bőségesen feles és harma­dos földeket vidékenként változóan, hogy a család ne nézze az Isten napját, a szép tavaszt 61. ülése 1932 április 6-án, szerdán. és a nyarat munka nélkül. Elvégre nem enged­hetjük éhenhalni testvéreinket és ha nem adunk munkalehetőséget, hogy mindenki mun­ka révén keresse meg kenyerét, akkor bele kell nyúlnunk az állam zsebébe és mint az elmúlt tél folyamán, nyomorult inségakció révén kell százezreket és milliókat foglalkoztatni. Hogy milyen munkával, arról nem akarok bővebben szólni, azt hiszem, maga a kormányzat sincs megelégedve vele, mert az erőszakolt inség­munka nem ér egy krajcárt sem; és azok csak olyan ötletszerű munkaalkalmak, melyekből nincs annyi haszon, mint amennyibe belekerült. Ha jól tudom, 7 millióba került az inséggabona, amelyet kiosztottunk a szegények részére és amelyet most még ezekben a napokban és hó­napokban is ki kell még osztani. Az volna a kívánatos és azt várom a földmívelésügyi kor­mányzattól, hogy már most, a gazdasági év elején kövessen el mindent, ami hatáskörébe tartozik, hogy ez a többszázezer mezőgazdasági munkás foglalkozást kaphasson és nyerhessen, hogyha elkövetkezik a tél, akkor ne zúduljon az állam nyakába megint a milliók eltartása olyan^ inségmunka r révén, amely a köz szem­pontjából nem kívánatos. Igen t. Képviselőház! Ezzel a kérdéssel kapcsolatban még rengeteg sok kérdés van, amelyről szólni lehetne. Itt van a tavaszi idő. A munkásoknak nagy tömegei, különösen azo­kon a helyeken, ahonnan máskor már rajon­ként mentek az ország más területeire tavasz­szal és idénymunkát vállalva, őszre kerültek haza, nevezetesen az alföldi nagy munkás­centrumokba és pl. Mezőkövesden, ma még szerződés nélkül ezerszámra vannak otthon, nem húzódtak ki otthonukból, mert a távollévő uradalmak nem kötöttek szerződéseket, vagy munkásszükségletüket máskép látták el. Ismét­lem, rendkívül nagyfontosságú, óriási prob­léma ez, amely kapcsolatos a nemzet nyugal­mával, békéjével. Erre bizonyíték az a nagy izgatás, amely folyik falun. Nem sok kell ehhez, mert hiszen az. elégedet­lenség ágya a falvakban jól meg van vetve, itt azonban a kormánynak, szerintem, kötelességie, hogy egy pompásan felépített tervgazdálkodás­sal tegye lehetővé ebben az országban, hogy a termelés, amely ma egyoldalú, ötletszerű, kap­kodó, semmi tekintetben nem felel meg annak a célnak, amelynek szolgálatában az agrárterme­lésnek kell állnia, átvitessék a rendes mederbe. Legyen itt intenzív gazdálkodás és a föld tel . jesítse szociális kötelességét. En a magyar mun­kaadót, a föld birtokosát, kezdve az egyholdas­tól a legmagasabb kategóriákig, olyannak tu­dom, olyannak ismerem, hogy a földet nem saját céljaira kihasználandó tőkének tekinti, hanem nemzeti vagyonnak, amellyel békében is eltartotta a körülötte lévő népeket és jöva delmét nem Svájcban rejtette el, kamatoztatta bankokban, hanem kulturális intézményeket alapított és örök értékű dolgokat szerzett azért, hogy az a pénz forogjon most a gazdasági élet­ben és mindenkit boldogítson. Nem akarok ezekre a kérdésekre kitérni, csak az interpel­lációmban összefoglalt kérdéseket intézem -h, miniszter úrhoz azért, hogy a ránk következő idők módot és alkalmat nyújtsanak arra, hogy ezekkel a nagy, a nemzetre nézve rendkívül fontos kérdésekkel a kellő időben foglalkoz­zunk, hogy, ha eljön a tél, ne imint sötét felhő jöjjön a nemzet egére a híresztelés, hogy télen forradalom lesz, ki fogják fosztani a kamrákat, hanem a mezőgazdasági munkásság is lássa, hogy tervszerű gondoskodás történik róla. Ez

Next

/
Thumbnails
Contents