Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-60

Az országgyűlés képviselőházának 60. ülése 1932 április 5-én, kedden. 149 Vájjon nem volna-e szükséges külön törvénnyel eltörölni a kártérítés szerű hitelt, annál inkább, mert az 1923 : XXXIX. te. hatályát maga ez a törvény két évre tervezte, az 1925 : XXXVTI. te. ugyanezt a rendelkezést, a kártérítésszerű kamatot a törvényhozás további intézkedéséig tartotta fenn? Nem volna-e szükséges — ezt külön az igazságügyminiszter úr figyelmébe ajánlom — a kártérítésszerű kamatot törvényhozási intézkedéssel megszüntetni, annál is inkább, mert hiszen a kártérítésszerű kamatnak újból életbeléptetéséhez nem szükséges ma más, mint az 5160. számú rendelet hatályon kívül helyezése, megváltoztatása egy másik rendelettel. Ha így a t. Képviselőház elé állítom a kamatkérdés, a hitelkérdés törvényhozási alakulását, visszamenőleg néhány esztendőre, méltóztatnak látni, hogy a kamatuzsorának micsoda polipkarjaival és milyen hihetetlen nehéz küzdelmet kellett magának az igazságszolgáltatásnak, magának a törvényhozásnak, a bíróságoknak, a kodifikátornak, az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályának is folytatni. Nem^ csoda, ha az országos elkeseredés jajszava hívta életre végre ezt a törvényt, amely 30 éves múltra tekintve vissza, ma végre a megvalósulás stádiumába jut. Erre a törvényjavaslatra, és pedig ebben a kiegészített, módosított alakjában, ahogyan előttünk áll, feltétlenül szükség volt. Óriási feladat előtt állott az igazságügyminiszter úr, mert hiszen a legnehezebb és legfinomabb jogi és gazdasági kérdéseket kellett elbírálás tárgyává tenni: nem ment túl a szükséges határon, de ameddig el kell menni, addig elmenni; számolni az élet követelményeivel; üldözni a visszaélést, de a jóhiszemű tőkének megadni a megfelelő védelmet; kigyomlálni az uzsorát, de vigyázni arra, hogy ne burjánozzon fel helyette a megzsarolás lehetősége; meggyógyítani az adósok millióinak keserű panaszait, de viszont elkerülni annak lehetőségét, hogy megint a jószándékú hitelezőknél pánikot keltsünk. (Ügy van! Ügy van! jobbfelőL) Mindezek olyan határok, amelyeket a legfinomabban kellett mérlegelni. r Amikor ezt a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlom, elfogadásra ajánlom elsősorban azért, mert érzésem szerint hajszálfinom megkülönböztetések vannak benne, amelyekre éppen ilyen törvénynél szükség van. Minden egyes szava az igazságosság és lelkiismeretesség mérlegén méretett meg és úgy került be a törvényjavaslat szövegébe. Magas erkölcsi szempontot látok ebben a törvényjavaslatban és remélem, hogy ez a magas erkölcsi szempont úgy tételes alkalmazásában, mint erkölcsi kihatásában érvényesülni fog. En tételes alkalmazásában is, erkölcsi kihatásában is sokat várok ettől a törvényjavaslattól. Az erkölcsi kihatással kívánok egy kissé foglalkozni, annál inkább, mert én ezt a törvényjavaslatot csak mint kezdeményezést tekintem a hitelélet szanálásánál. A pénzügyminiszter úr az egységespárt legutóbbi értekezletén felhívta a fiíryelmet arra, hogy érdemes a mai nehéz időkben Széchenyi István «Hitel»-ét minél sűrűbben forgatni. Megteszem én is éppen úgy, mint a pénzügyminiszter úr és éppen ezért leszek bátor további fejtegetéseimben erősen Széchenyi István «Hitel»-ére támaszkodni. Ezt mondja a hitelről Széchenyi (olvassa): «Mind testi, mind lelki hátramaradásunk egyik fő oka a hitel híja. A hitel híját tartom azon oknak, hogy a magyar birtokos szegényebb, mint birtokához képest lennie kellene és magát nem bírja olyan jól, mint körülményei engednék, hogy mezejét a jó gazda nem viheti a lehető legmagasabb virágzásra, és végül, hogy Magyarországon kereskedés nincsen», pedig — mondja Széchenyi ugyancsak a «Hitel»-ben — «az országban minden van, amire hitelt adhatnak: fekvőjószág, ház, marha, gabona, bor, stb., stb., de a tulajdonos vagyonát nem állíthatja ezen alapokra, hanem fövényre, vagy hogy jobban mondjam, levegőre állítani kénytelen.» Száz évvel ezelőtt írott szavak, amelyek ma is érvényesek. (Ügy van! Ügy van!) A hitel híjáról panaszkodik Széchenyi. A hitel az ő korában a birtokos részére zálogbirtok utján állott rendelkezésre, amikor a földbirtokos a kapott kölcsön ellenében átadta birtokát a hitelezőnek, hogy az használja a kamatok fejében, és amikor majd a tőkét visszakapta, akkor volt köteles visszaadni. Ugyanabban a helyzetben van a birtokos ma is, mihelyt adóssága van, csak a modern «zálogbirtokrendszer» ma sokkal finomabb módon és alaposabban szorítja meg a földbirtokost. A földbirtokos ma sem látja birtokának hasznát, mihelyt az meg van terhelve, mert a magas kamatok, az uzsorás kamatok elszívják a birtoknak nemcsak a hasznát, hanem annak átlagát is. Ebben a tekintetben a mai hitelrendszer sokkal fejlettebb a zálogbirtokrendszernél, mert a zálogbirtokrendszernél kamat fejében a hitelező nem kapott meg 'mást, mint a birtok tényleges hasznát, ma azonban a 11 és 12%-os kamat fejében megkapja a birtok egy részét is, állagát is, mert ha nem kerül ki a kamat a termésből, a birtok hasznából, kénytelen a birtokos, vagy háztulajdonos vagy vállalat, amelyik hitelt vesz igénybe, alaptőkéjéből, vagyonából új hitel igénybevételével is előteremteni azt a hiányzó összeget, amely a rettenetes 'magas kamathoz szükséges. Ma^ is tehát, amint Széchenyi mondja, akinek adóssága van, annak vagyona a levegőre van építve és számolhat legközelebbi tönkremenetelével. Amikor azonban így állítom be a hitelt — azt hiszem, hogy a valóságnak meg is felel — az adós részéről, megint Széchenyire támaszkodva, elismerem azt is, hogy a hitelező helyzete sem rózsás. Ugyancsak Széchenyi mondja (olvassa): «Aki nénzét úgynevezett barátságos helyre tette le. > sokszor már egy pár év után azt tapasztalja, hogy se pénze tőkéjét, se kamatját többé nem látja, de minden ember által dús kapitalistának tartatik s igen szigorú és fösvény hiire kap, ha pénzét — amely tulajdonképpen nem övé s amelyet soha nem is lát — nem költi s abból se felebaráti segedelmére, se a közjó előmozdítása végett nem ád s nem áldozik.» Nagyon sok hitelező bátran magára veheti Széchenyinek ezt a szavát, mert hiszen ő a pénzét barátságos helyre vélte adhatn' s úgy látja, hogy sohasem fogja viszontlátni. A póruljárt adósok és a póruljárt hitelezők zajától és egymássá] való vitájától hangos ma ez az ország. Egyik nap adósvédelmet sürgetünk s akkor felzúdulnak a hitelezők es másnap hitelezői védelmet sürgetnek mint ahogy látjuk, a jelen törvényjavaslat ellen a hitelezők egy része berzenkedik. Majd fog jönni rövidesen a hitelsértésről szóló törvényjavaslat, amelyik a hitelezőket védi, az ellen az adósok fognak felzúdulni. Adósvédelem és hitelezővédelem egymással szembeállítják az adóst és hitelezőt. A hitelező már úgy van, mint ahogy Széchenyi mondja, hogy «tőkéjének csak emlékezetét bírja», az adós pedig ott van, hogy ő a