Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-60

136 Az országgyűlés képviselőházának lene tenni, mert hiszen nem volt pénze, hogy újra meghosszabbítsa azt a tartozását, .amelyet felvett a bútorokra. A legtöbb esetben tehát az adós tudta és megkérdezése nélkül néha tehetetlen szemeláttára eladták az ingóságokat nyilvános árverésen, ami azt jelentette, hogy senki sem volt jelen, csak néhány árverési hiéna, akik viszont egyetértettek a beraktározóval — hiszen az ő emberei voltak — és potom áron megvette a beraktározóvállalat tulajdonosa a gyönyörű, értékes bútorokat és kincseket. így történt azután, hogy aki kölcsönt kapott, az tulajdonképpen elvesztette minden bútorát, a legszabályosabb uzsorakamatok fizetése mellett is. Sajnos, a bíróság ezzel szemben is sokáig tehetetlenül állott. Sok idő múlt el, míg végre a bíróság felismerte, hogy ezek tulajdonképpen beraktározási és bizományi ügylet alakjába öltöztetett pénzkölcsönszerződések és az uzsora vétségének megállapítására alkalmasak. Mire tehát a bíróság végre ezt felismerte, a vádhatóságok sürgetése és erélyes követelése folytán... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Váry Albert: T. Képviselőház! Tisztelettel kérem beszédidőmnek egy órával való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak megadni? (Igen!) A Ház az engedélyt megadja. Váry Albert: Mondom, mire a bíróság megállapította, hogy ezek a beraktározási bizományi szerződések tulajdonképpen burkolt kölcsönszerződések és az uzsora megállapítására alkalmasak, a beraktározási vállalatok is eltűntek. Ismét a régi, általunk, büntetőjogászok által sajnosán ismert tapasztalat, hogy mire a hatóság utoléri a bűnöst és meg tudná fogni, éppen a törvények elégtelensége, hibái, vagy a bírósági gyakorlat hibája következtében is, — ezért kell jó törvényt adni a büntetőhatóságok kezébe (Farkas István: Nem hoznak itt jó törvényt, csak rossz törvényt!) — akkorára a bűnösök rendszerint eltűnnek, mert ők egy lépéssel mindig előbbre járnak, és amikorra az üldöző hatóság ráeszmél az ő bűncselekményeikre, addigra ők meggazdagodva eltűnnek. Fejlettebb ugyanis a technikája a büntetendő cselekmények észjárásának és szellemi kultúrájának, mint annak a hatóságnak, amely mindig csak nyomon követi őket, olykor felettébb lassú lépésekkel. Ismét, amint mondottam: történt mindez a szerződési szabadság, a gazdasági szabadság szent nevében. Hiszen ezek mind visszaélések, ezek mind súlyos bűncselekmények, amelyeket a jog, az erkölcs, az igazságosság, a társadalmi nyugalom érdekében nem nézhetünk összetett kézzel. T. Képviselőház! Amint mondottam, a «hitelez» szót a bíróság, sajnos, úgy értelmezte, hogy a bírói gyakorlat azt csak a pénzkölcsönre alkalmazta és csak kivételesen más kölcsönre s általában akkor is csak ha a köl„csön palástolása volt az uzsorásügyletnek. Ki kell jelentenem azt, hogy ennek ellenére ezt a régi, ma még érvényben lévő uzsoratörvényt én általában jónak tartom és nagyon sajnálom, hogy a bírói gyakorlat nem igyekezett a «hitelez» szót megérteni, azt a helyes és megfelelő világításiba helyezni és az életbe megfelelő módon átültetni. Ezen azonban ma imár hiába elmélkedem és hiába panaszkodom, ez adott tény, amely az igazságügyminiszter urat cselekvésre készteti. De nem az igazságügyminiszter úr az első, — aki amit akar, úgy látszik, meg is tudja csinálni — aki ez ellen a baj ellen védekezni akar. Már 1903 óta egymásután jöttek az újabb uzsora-törvény javaslatok, amelyek mind azt akarták magyarázni, hogy 60. ülése 1932 április 5-én, kedden. mit is értünk hát a «(hitelez» szó alatt és mekkora az a jogügyleti, az a szerződési terület, amelyhez az uzsora büntetőjogi következményei kapcsolhatók. 1903. május 29-én Plósz Sándor akkori igazságügyminiszter volt az első, aM közkívánságra — jogászok ési gyakorlati emberek egyforma kívánságára — beterjesztett egy törvényjavaslatot az uzsoráról. Mi volt annak a lényege? Annak lényege az volt, hogy általában a hitelügyletek terére megállapíthatónak tartja az uzsorát, (ha az tervszerűen követtetik el, ha tehát tervszerűen használja ki az egyik, az erős ebb fél, a másikat, a gyengébb felet. Szórói-szóra azt mondja a törvényjavaslat: «hitelnyújtás és 'bármely szolgáltatásnak előlegezése fejében köt ki magának túlságos mérvű, aránytalan vagyoni előnyt.» Tehát hitelnyújtás! Hogy a hitelnyújtás tekintetében ne legyen zavar, meg is mondja: bármely szolgáltatás előlegezése. Ezt érti hitelnyújtás alatt tágabb értelemben, amikor tehát az egyik részéről előlegezés történik, amikor az előlegezés fejében és folytán jön létre az ügylet; mert ez a lényeg. Ez világos. Itt a bíró nem tétovázhat, ha ilyen kitétel van a kezében s ha ilyen törvényt kell alkalmaznia. Mi történt ezzel az 1903-as törvényj avaslattal? A gazdasági élet, a kereskedelmi és a pénzügyi világ túlnagynak minősítette azt a területet, amelyre a javaslat az uzsorát kiterjeszti. Nem volt ig^aza, mert hiszen ezen túl a szerződéseknek még egész nagy tömege van, amelyre a törvény nem terjed ki. Hiszen ott van a reálszeraoídés, a kézközi szerződések, azokat egyáltalában nem vonta bele. Az akkori közvéleménynek mégis kifogásai voltak. Tudniillik érteni kell, miként fejlődik ki az a gondolat, hogy minél nagyobb területre menjünk át, hogy ez mennyire gazdasági szükségesség. Majd be fogom bizonyítani a külföldi törvényekből és javaslatokiból, — ha időm lesz rá — hogy mint fejlődött ki az a jogászi és gazdasági kívánság is például a németeknél, — azok csak értenek ezekhez a gazdasági kérdésekhez — hogy minél nagyobb területet vonjanak az uzsorásszerződések alá. Tény azonban, hogy 1903-ban sokallották ezt a hitel- és kvázi hitelszerződések területét és nem is lett belőle törvény. Erre 1907. december 18-án Günther Antal akkori igazságügyminiszter megint beterjesztett a képviselőházhoz egy másik uzsoratörvényjavaslatot, amely szintén azokat a szerződéseket minősíti uzsoraszerződéseknek, bizonyos feltételek fennforgása esetén, amelyek akár hitelnyújtás, — tehát megmarad a hitelnyújtás — akár bármely szolgáltatásnak előlegezés fejében jönnek létre. Tehát még mindig megmarad a hitel — és a kvázi hitelügyletterületen marad a büntetendő uzsora. De ugyanakkor egy nagy lépést tesznek előre s ezt az igazságügyminiszter úrnak szives figyelmébe ajánlom, mert ő ilyen nagy lépést nem tett, A Günther-féle javaslat a tervszerű reáluzsorát is büntetni kívánja. Az van a Günther-féle javaslatban, hogy a reáluzsorát, tehát ha a szolgáltatás egy időben történik, tehát a kész, reálszerződéseken alap'uló uzsoráskikötéseket is büntetni kívánja, ha tervszerű kihasználás forog fenn. íme 1907-ben sokkal nagyobb területre ment már az akkori viszonyoknak megfelelően az uzsorajavaslat; igaz, hogy nem is lett belőle törvény. De mennyire alaptalan volt a támadás a mi mai javaslatunkkal szemben, mely sokkal