Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-43

26 Az országgyűlés képviselőházának &l elmaradt illetményeinek haladéktalan kiutalása tárgyában sürgős interpelláció előterjesztésére kértek tőlem engedélyt. Az engedélyt a képviselő uraknak megadtam. A sürgős interpellációk meghallgatására a mai ülésünk végén, a napirend megállapítása után térünk át. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak Békés vármegye, valamint Bács-Bodrog vármegye közönségének feliratait a hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák járadékának felemelése tárgyában, továbbá Baranya vármegye, Bihar vármegye és Szeged szabad királyi város közönségének feliratait a háztulajdon túlterheltsége és a forgalmi adó felemelése tárgyában, végül Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegye közönségének feliratát az általános moratóriumnak mielőbbi elrendelése tárgyában. A feliratokat a Ház előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadja a kérvényi bizottságnak. Bejelentem a t. Háznak, hogy Kóródi Katona János képviselő úr az optait és Jugoszláviából kiutasított 60 magyar vasutas család ügyében; Fábián Béla képviselő úr pedig a népjóléti és munkaügyi minisztériumban folytatott vizsgálat ügyében napirendelőtti felszólalásra kértek tőlem engedélyt. Az engedélyt a képviselő uraknak megadtam s ígv elsősorban Kóródi Katona János képviselő urat illeti a szó. Kóródi Katona János: T. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy rövid öt percre igénybe vegyem a Ház türelmét a Jugoszláviából kiüldözött optáns magyar vasutasok ügyében. (Halljuk! Halljuk!) Körülbelül 60 vasutas család van érdekelve, akik a legnagyobb nyomorúsággal küzdenek, mert sem nyugdíjat, sem másféle fizetést a magyar államtól nem kapnak. Ezek a vasutasok valamennyien jugoszláv területen szolgáltak, ott érte őket a forradalom és a megszállás. A megszállás alkalmával 1918 november 18-án egy körrendeletet adott ki a szabadkai üzletvezetőség, amely arra utasította őket, hogy helyükön maradjanak meg és teljesítsék továbbra is kötelességüket. 1920-ban újabb rendelet jelent meg, akkor már szerb megszállás alatt, de ezt a szerbek elkobozták. A vasutasokkal ezt szóbelileg közölték és ennek tartalma az volt, hogy mindazok, akik a kereskedelemügyi miniszter úr által kiadott ismeretes rendelet ellenére helyüket elhagyják és átjönnek, fegyelmi úton fognak büntettetni, ellenben, akik kitartanak végsőkig, jutalomban fognak részesülni. Ezek a vasutasok 1921-ben és 1922-ben valamennyien optáltak a magyar állam javára, tehát magyar állampolgárok voltak, de beköltözésüket a belügyminiszter nem engedélyezte az 5556/1922. M. E. rendelet alapján. Egy ideig az illetők jugoszláv szolgálatban voltak, azonban . egy szép napon javarészüket elbocsátották, sőt 1930 október 20-án a belgrádi követség arra utasította őket, hogy Magyarországra átköltözzenek.. Ezek az emberek valamennyien tagjai voltak a Máv. nyugdíjpénztárnak, fizették hosszú éveken, sőt évtizedeken át a nyugdíjjárulékot, van közöttük olyan, aki 25 esztendőn keresztül fizette a Máv. nyugdíj illetményeket. Körülbelül 60 ember van ilyen, aki érdekelve van ebben a kérdésben. Ezek ma magyar területen, Szegeden, Kelebián, Baján, Halason tartózkodnak és mondom, van olyan is közöttük, akiknek 5—6 családtagja van. Lehetetlen, hogy a magyar állam ezeket ?. ülése 1932 január 15-én, pénteken. az embereket, akik idejében optáltak és saját hibájukon kívül utasították ki őket jugoszláv területről, lehetetlen, hogy ezt a 60 embert, akiknek nyugdíjilletménye az állami nyugdíjterhekre nézve igen csekély jelentőségű, a magyar állam, illetőleg a Magyar Államvasutak teljesen elhagyják. Ezeknek javarésze kisember, mozdonyvezető, kocsjinester, pályaőr, kalauz. Hangsúlyozom, van közöttük olyan is, akinek 5-^6 gyermeke van, akik mégis teljesen fizetés és nyugdíj nélkül élnek. Én a kereskedelemügyi minisztériumban már lépéseket tettem érdekükben és ott azt a választ adták, hogy abban az esetben, ha ezeknek az embereknek megadják a nyugdijat, akkor az összes, a megszállt területekről átjött vasutasok követelhetik a nyugdíjukat. Ez azonban nem állja meg a helyét, mert azoknak, akik nem optáltak, semmi jogi alapjuk nincsen arra, hogy a Magyar Államvasutaktól nyugdíjat követeljenek, azok azonban, akik a rendes optálási terminus előtt magyar állampolgároknak nyilváníttattak, kérték magyar állampolgárságuk elismerését, jogi alapon is rászolgáltak arra, hogy nyugdíjukat megkapják. Bátor voltam ezt az ügyet idehozni. Bízom a Magyar Államvasutak igazgatóságának méltányosságában, bízom azonban elsősorban a kereskedelemügyi miniszter úr szociális érzékében és jóindulatában, hogy ez a kérdés ezeknek a vasutasoknak javára mielőbb kedvezően fog elintéztetni. Kérésük nagyon szerény. Tudjuk, hogy abban az esetben, ha a Máv. abba a helyzetbe kerül, hogy felvehessen embereket, automatice ismét ezeket az embereket vegye vissza szolgálatába. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Elnök: Fábián Béla képviselő urat illeti a szó. Fábián Béla: T. Képviselőházi A népjóléti minisztérium ügye több mint egy esztendő óta foglalkoztatja az ország nyilvánosságát. Azok, akik ebben az országban a köztisztviselői morálnak a régi értelemben való helyreállítását kívánják, azok, akik ebben az országban a közpénzek kezelése körül, az állampolgárok pénzének kezelése körül egy más rendszert akarnak, mint amilyen az utolsó időkben volt, (Jánossy Gábor: Ez nem rendszer!) ettől a népjóléti minisztériumi vizsgálattól várták, hogy egyrészt a köztisztviselői morál helyreállítása terén, másrészt az állami pénzek kezelése terén ez nagy változásokat fog előidézni. Várták ezt azért, mert ebben az ügyben a legpregnánsabban bizonyosodott be az, hogy itt az állami pénzek kezelése és a köztisztviselői morál körül olyan súlyos bajok vannak, amelyeken az ország érdekében feltétlenül változtatni kell. A népjóléti vizsgálat folyamán mérhetetlen szenny került felszínre. Megvallom egészen őszintén, hogy a népjóléti vizsgálat eredményei engem is sok ' tekintetben megleptek. Mert, amikor én a Képviselőház elé hoztam a népjóléti minisztérium ügyét, akkor én még magam sem tudtam azt, hogy abból a 276.000 pengőből, amelyet a hadirokkantak hozzátartozói részére utaltak ki, a hadirokkantak hozzátartozói egyetlen fillért sem kaptak, ennek tekintélyes részét a miniszteriális tisztviselők, a magasrangú tisztviselő urak egyrészt m-aguk között, másrészt saját családjaik tagjai között osztották fel. Amikor itt felszólaltam, nem tudtam azt sem, hogy a menekültek részére megszavazott pénzösszegeket jelentékeny részben nem menekültek kapták, hanem vala-