Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-50

Az országgyűlés képviselőházának 5< megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Kertész Miklós: Az összefüggés tehát a hitelbanki tranzakció és a Hitelbank igazgatóságában ülő érdekeltség között a napnál világosabb. (Olvassa): «L'opération, en résumé, est donc celle-ci: on a fait passer dans deux banques françaises des avoirs qui se trouvaient dans des banques étrangères.» A miniszter tehát kijelenti, hogy a pénzügyi művelet lebonyolítása egyszerűen az, hogy két bankhoz átutalnak olyan francia követeléseket, amelyek külföldön vannak. Melyek ezek a követelések és melyik az a két bank, amelyről itt szó van? A Magyar Altalános Hitelbank 1920-ban a részvénytőkéjét 280 millió akkori koronára emelte fel 160 millió koronáról. 300.000 darab új részvényt bocsátott ki, ebből 200.000 darab új részvényt vett át az L'Union Européenne Industrielle et Financière vezetése alatt álló francia csoport. Azóta a Hitelbank igazgatóságának francia tagjai is vannak, mégpedig a következők. Aimé Lepercq, az említett L'Union vezérigazgatója, aki egyúttal társaságát több cseh, osztrák és belga bánya-, kohó- és hadüzemi gyárnál is képviseli. Louis Lion, az említett L'Union igazgatósági tagja, a Banque de l'Union Parisienne és más vállalatok igazgatósági tagja, Albert Boissieux gróf, aki a cseh kohóvállalatok igazgatósági tagja és végül, aki mindenütt jelen van, Armand de Saint-Sauveur gróf, a L'Union igazgatósági tagja, a Schneider-Creusot Művek helyettes vezérigazgatója. Hogy az összefüggés még ennél is nyilvánvalóbb legyen, be kell mutatnom egy magyar pénzügyi szaklapnak, a Magyar Hitelnek a cikkét, amely a Hitelbank közgyűlése kapcsán deponált részvényekről szól. A 312.878 részvény közül a magyar részvényesek csupán 59.972 részvénnyel szerepelnek, ellenben a Banque de l'Union Parisienne és a L'Union Européenne, — mindkettő a világ lehatalmasabb és legnemzetközibb fegyvergyárosának, fegyvertrösztjének az alapítása és bankja — letettek összesen 150.014 darab részvényt. Ha itt még esetleg kétes volna valaki előtt az összefüggés a francia nemzetközi kapitalizmus és a magyar gazdasági élet egyik legfontosabb tényezője, a Magyar Általános Hitelbank között, akkor legyen szabad utalnom az illető banknak, a L'Union Européenne-riek saját jelentésére, amely jelentés — ezt hevenyészett fordításban olvasom fel a francia szövegből — megállapítja azt, hogy (olvassa): «A bankári részesedések Magyarországon és Ausztriában az 1928. év folyamán ugyanolyan kedvező eredményeket értek el, mint megelőzően, vagyis a Magyar Általános Hitelbanknál részvényenként 5.50 pengőt, azaz 11% osztalékot kaptunk és az Onztrák Leszámítoló Banknál pedig 12'5%-ot. Részesedésünk a Magyar Általános Hitelbanknál a múlt év folyamán egy részvényplakettnek igen előnyös feltételekkel való megszerzése folytán, lényeges mértékben növekedett és fokozódott.» • _

f Itt felmerül a következő kérdés: vájjon milyen összefüggés és milyen kulisszamögötti kapcsolatok vannak a magyar kormány által kért és sürgetett kölcsön és ama tény között, hogy a 354 millió francia frank pontosan a Schneider-Creusot cég most említett bankjához fizettetett be?. Megkapta-e vájjon Magyarország ezt az összeget, avagy mint ahogyan Flandin beszédéből — beszédének nemcsak felolvaülése 1932 február 17-én, szerdán. 301 sott passzusából, de két másik passzusából is erre teljes joggal következtetni lehet — ezek az összegek, tehát egy államkölcsonnek egy része, Magyarországon fennálló ilyen magántartozásoknak megfizetésére fordíttatott, illetőleg arra, hogy Schneider-Creusot úr, akinek számára nem volt most már megfelelően lukrativ és megfelelően jövedelmező a Hitelbankban való részvétel, ilyenmódon az érdekeltséget megszüntesse és így ettől szabaduljon?» De felmerül még egy csomó egyéb kérdés is, mégpedig az, hogy vájjon a magyar kormány elkövetett-e mindent arra vonatkozólag, hogy elkerültessenek azok a nehézségek, azok a pénzügyi és egyéb nehézségek, amelyek a Magyar Általános Hitelbanknál előállanak?

; Meg kell kérdeznünk, hogy milyen minisztériumok rendeltek a Hitelbank által ellenőrzött, kontrollált vállalatoknál; hogy volt-e ezekre a rendelésekre az illető minisztériumoknak megfelelő készpénzfedezetük; volt-e ezekre a rendelésekre az illetékes minisztériumoknak felhatalmazásuk; vájjon összefügg-e egyes tárcáknak az utóbbi esztendőben mutatott szédületes mértékű túlköltekezése ezekkel a megrendelésekkel, a megrendelésekkel kapcsolatos fizetésnemteljesítéssel és végül, hogy kerültek-e ebből az ügyből kifolyólag magyar kormánytényezők által is aláírt elfogadványok külföldiek kezébe, nevezetesen igen valószínűen a Magyar Általános Hitelbank útján az L'Union Européenne Industrielle et Financière kezébe, amely azután kifizettette magát a magyar adózók zsebére felvett ujabb kölcsön útján? (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek azok a kérdések, amelyekre a magyar közvélemény a legsürgősebben és legnyomatékosabban választ, felvilágosítást vár és követel annál inkább, mert hiszen mindenki tudja azt, hogy hova jutottunk, hova juttatott bennünket a szakadatlan tékozlásnak, az állandó pazarlásnak, a folytonos hiteltúllépéseknek és a folytonos költségvetésen kívüli kiutalásoknak a rendszere. Tudjuk nagyon jól azt, hogy ebben a tekintetben a honvédelmi tárca járt elől jó, illetve rossz példával. Tudjuk azt, ha máshonnan nem, a zárszámadásokból, hogy amíg például a dologi kiadások előirányzata 1928/29-ben kereken 22 millió volt, a zárszámadások szerinti tényleges eredmény 40 millió volt. Tudjuk azt is, hogy amíg az előirányzat 1929/30-ban ugyanezen tárca ugyanezen tételénél 33 millió volt, az eredmény 38 millió volt. Tudjuk azt, hogy amíg az 1930/31. esztendőben az előirányzat 24 millió, az eredmény 32 millió volt és ugyanakkor fantasztikus összegekre, egészen érthetetlen mértékű magasságra emelkedtek fel a nyugdíjak alapjai a honvédelmi tárcánál 41 millióról 48 millióra. De a másik a hatalmi tárca, a belügyi tárca is olyan mértékű túltengést és túldimenzionáltságot mutat, hogy fel kell vetni a legnyomatékosabban a kérdést: személy szerint is kik felelősek azért, hogy itt olyan állapotok állottak elő, amelyek az ország egyik legnagyobb bankjának likviditását veszélyeztethették. Hogy olyan állapotok következhettek be, amelyekből kifolyólag a magyar kormánynak a francia kormányhoz kellett ily módon fordulnia s van-e valamilyen oly részlete ennek a tranzakciónak, amely teljesen zárt ajtók mögött, miniszterek és követek magántanácskozásaiban zajlott r le, amely megbeszélések megint az országra nézve jelentenek következményeket és az országra nézve jelenthetnek súlyos terheket? Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a történelem tanúsága szerint nem nagyon hasz-